Két napig a kisebb komp jár Mohácsnál
A mohácsi kompátkelőhelyen szerdán és csütörtökön a Sziget komphajó helyett a kisebb befogadó- és hordképességű Liget végzi az utasok és járművek szállítását. Emiatt súlykorlátozás lesz érvényben. A 10 tonnát meghaladó össztömegű járműveket ezeken a napokon nem tudják átszállítani a folyón.
Mutatjuk, hányan fertőződtek meg egy nap alatt a megyében
Meghalt két idős, krónikus beteg, és újabb 32 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Baranyában egy új fertőzöttet találtak. A kormányzati portálon azt írták: 808 294-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 998-ra, a gyógyultaké 740 327-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 37 969. Kórházban 125 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 1852-en vannak, a mintavételek száma 6 168 335-re nőtt.
Maszk nélkül mehetünk a kormányablakokba is
A kormányablakok is a veszélyhelyzet előtt megszokott módon fogadják az ügyfeleket. A lakosság átoltottságának köszönhetően a korábban bevezetett ügyfélszolgálati korlátozásokra most már nincs szükség, így a régi rend szerint várja ügyfeleit a Baranya Megyei Kormányhivatal.Az ügyfélszolgálatokon már nem szükséges a maszk viselése.
Kölkeden fogtak el...
A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások hétfőn hét határsértőt tartóztattak fel Kölked...
Folytatódik a szivárványos...
A szeptember 18-ra tervezett pécsi parádéjuk előtt úgynevezett „családi napot" is tartanak a homoszexualitást...
Nőre támadt, majd...
A rendőrök eljárást indítottak egy helyi férfi ellen. A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves...
Baranyában a Dráva mentén...
A héten 14 megye 276 településén, 76 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...Így alakult a...
Meghalt négy beteg, és újabb 65 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a hétvégi összesített...
Mutatjuk, merre járnak a...
A NAV baranyai munkatársai ezen a héten kedden Mágocson, a Szabadság utcai boltokban, szerdán Komlón, a vendéglátóhelyeken,...
Eltévedt egy család a baranyai erdőrengetegben
A siklósi egyenruhások egy órán belül megtalálták, majd kivezették az erdőből az eltévedt ceglédi családot. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre szombaton 17 óra körül arról, hogy feleségével és 10 éves kisfiával eltévedtek túrázás közben a bissei hegyen, mindhárman kimerültek, és az ivóvizük is elfogyott. A bejelentő elmondta továbbá, hogy a máriagyűdi templomtól indultak útnak egy tanösvényen, de két órás gyaloglás után eltévedtek, mert letértek az ösvényről, és már nem találtak vissza. A Siklósi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai...
Véméndi férfi rabolt párjával az utcán Pécsett
A rendőrök két órán belül elfogták azt a párost, akik ismerkedést színlelve raboltak ki egy férfit Pécsett. A rendőrségre szombaton délután érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Hársfa úton kiraboltak egy férfit. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy miután leszállt a buszról az utcán leszólította őt egy nő, aki ismerkedni akart vele. A nő egy félreeső helyre csalta őt, majd egyszer csak eltűnt, ezután pedig megjelent egy férfi, aki pénzt kért tőle. Mivel nem tett eleget a kérésnek, a férfi fellökte, majd a zsebében lévő pénztárcájából kivette a...
Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk!
A jövő héten a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat Baranyában: Pécs, MÁV váróterem (Indóház tér 1.) július 5. 9:00 -11:00Magyaregregy, Arnold Ház (Rákóczi u.57.) július 6. 10:00 - 12:00Lippó, Iskola (Ifjúság u. 1.) július 6. 9:00 -12:00Zádor, Művelődési Ház (Kossuth u.1.) július 7. 9:00 -12:00Pécs, Regionális Vérellátó Központ (Pacsirta u.3.) július 8. 8:00 -17:30Liget, Művelődési Ház (József Attila u. 9.) július 8. 9:00 -11:00Pécs, Pláza (Megyeri u. 76.) július 11. 10:00 -13:00Állandó véradási lehetőség:Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs,...
Csecsemőt menekített ki egy...
Egy többszintes társasház második emeleti lakásában keletkezett tűz Pécsett a Lánc utcában pénteken este. A hivatásos...
Kiterjedt...
Az akciósorozat eredményeként Budapesten, valamint Pest, Fejér, Tolna és Baranya megyék egyes településein...
A diákjai lelkét és szívét...
Szász-Kolumbán Olga az erdélyi Gyergyószárhegyen született,1989-ben települt át az anyaországba, ahol azt a tudást és értéket...
Bíróság elé állhat a...
A mohácsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki lelőtte a szomszédja kutyáját - olvasható a police.hu oldalon. Állatkínzás miatt nyomozott a Mohácsi...Nagynyárádnál fogtak el...
A rendőrök hat határsértővel szemben intézkedtek. A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások július...
Közösségi szolgálatos...
Több év szünet után ismét „Tourist Police" információs pavilon működik Pécs belvárosában. A...
Teljesen kiégett egy családi ház Baranyában
Teljes terjedelmében égett egy családi ház Nagypallon, csütörtök kora reggel. A helyszínre a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik négy vízsugárral azonnal megkezdték a tűz oltását. A tűzoltók kiérkezésekor a lakóingatlan utcafronti részben található helyiségei, valamint a tetőszerkezet már teljes terjedelmében lángolt. A családi ház teljesen lakhatatlanná vált a tűzben. Az utómunkálatok során az épület kéménye és tűzfala, valamint mennyezete lebontásra került az életveszély elkerülése érdekében a ház statikai meggyengülése miatt. Az utcában található, tűz...
Kinevezték Mohács új rendőrkapitányát
A megyei rendőrfőkapitány kinevezte a mohácsi rendőrkapitányság vezetőjét. Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány 2021. július 1-jei hatállyal a Mohácsi Rendőrkapitányság vezetőjének a február óta a posztot megbízottként betöltő Riegl Adrián Miklós rendőr alezredest nevezte ki.A megyei rendőrfőkapitány a kinevezésről szóló okmányt 2021. július 2-án ünnepélyes keretek között adta át a kapitányságvezetőnek.Riegl Adrián a főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályát vezette ezt megelőzően.
Második napja nincs halálos áldozata a járványnak
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírus-járványnak, ugyanakkor újabb 37 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést. Baranyában egyetlen új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 808 197-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 29 992, a gyógyultaké 739 561-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 38 644. Kórházban 98 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 22-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 1851-en vannak, a mintavételek száma 6 145 920-ra nőtt.Baranyában egyetlen...
A rovat további témái
- Szíven szúrta ismerősét egy pécsi munkásszálón egy férfi, azonnal meghalt
- Biciklis okozott súlyos balesetet Pécsett
- Orbán Viktor: ma végre szinte mindenhol búcsút inthetünk a maszknak
- Ismét határsértőket tartóztattak fel éjjel Baranyában
- Baranyából is nagyon sok bejelentés érkezett a viharok miatt
- Értékes leletekre bukkantak az M6-os épülő szakaszán, de ez nem lassítja a beruházást
« Előző
6561 | 6588 | 6615 | 6642 | 6669 | 6696 | 6723 | 6750 | 6777 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különleges szobakoncertet tartanak az...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Úgy tűnik, kincsre leltek a PVSK-nál:...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Megnyitásának tízéves jubileumát...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Bő 35 év után nyugdíjazták Dobó...
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Hét új elektromos busz érkezett egy...

