Sajnos idén is elmaradnak a Szentlőrinci Gazdanapok rendezvényei
Sokáig bíztak benne és mindent megtettek annak érdekében, hogy megtarthassák a 27. Szentlőrinci Gazdanapokat idén augusztusban, azonban erre sajnos nem kerülhet sor, közölte Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint a pandémia és az annak következtében meghozott védelmi intézkedések, bár az enyhítések nemrég megkezdődtek és bizonyos események megtartását már megengedik, mégsem kedveznek a rendezvénynek. Az időközben megkért állásfoglalások értelmezése, az ezekbe foglaltak biztosításának és megvalósításának...
Másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt
Tizenkét megyére, köztük Baranyára és a fővárosra másodfokú, hét megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a tartós hőség veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Eszerint ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett valószínű.Az ország többi területére - a keleti országrészben - a hőség miatt elsőfokú...
Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk!
Ezen a héten Baranyában a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat: Pécsvárad,Művelődési Ház (Kossuth u.31.) június 22. 9:00 -13:00 Újmohács, Művelődési Ház (Horváth Sándor u. 31-33.) június 22. 9:00 -12:00 Sásd,Művelődési Ház (Szent Imre u. 25-27.) június 24. 9:00 -12:00 Szigetvár, Vigadó (József Attila u.7 -9.) június 24. 13:00 -17:00 Állandó véradási lehetőség: Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3. Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920 Véradási időpont: Hétfő,...
Nagyon jó hírrel indul a...
A hétvégén összesen 202 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 630 főre nőtt a beazonosított...
Több mint háromszáz...
359 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...
Mutatjuk, merre járnak a...
A NAV baranyai munkatársai ezen a héten kedden Pécsett, a pékségekben, szerdán Sásdon és Magyarszéken a vendéglátóhelyeken,...
Óriási elismerés: a...
A mohácsi nemzeti emlékhely nyerte idén a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) év emlékhelye díjat. Az átadó ünnepség vasárnap, az...
Elindult a jegyértékesítés...
2021-ben 10 előadással várják a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó közönséget a Káptalan Kertben július 18. és augusztus 16....
Ötször lopott ugyanabból a...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinek az ügyében, aki ötször lopott ugyanabból a boltból Mohácson. ...
Háromszor hosszabb lett a Tenkes-hegyi tanösvény - Menjünk kirándulni!
A Mecsekerdő Zrt. megújította és háromszorosára hosszabbította Tenkes-hegyi Csodabogyó-tanösvényét. A korábban mintegy két kilométer hosszú útvonal körtúrává alakult, amely így Máriagyűd és Bisse irányból egyaránt megközelíthető. Az immár hat kilométeres tanösvény 11 új tájékoztató táblája a Tenkes-hegy élővilágát, érdekességeit és a jellegzetes erdőtársulásokat mutatja be a kirándulóknak. A Villányi-hegység hazánk legdélebbi hegysége, amelynek második legmagasabb csúcsa a 409 méter magas Tenkes-hegy. A Mecsekerdő 1998-ban hozta létre a Tenkes-hegy déli oldalán a 2,2...
Tényleg elszipkázta a régi kádert, Szakács Lászlót a Gyurcsány-párt a szocialistáktól
Kedden derült ki, hogy az MSZP ejtette Szakács Lászlót, s nem indítják az ellenzéki előválasztáson a Baranya megyei 2. választókerületben. Újabb fordulatot vett a balliberálisok belharca, Dobrev Klára ugyanis bejelentette, a DK Szakácsot jelöli képviselőjelölt-jelöltjének. Amint arról beszámoltunk, kedden kiadta az MSZP régi kádere, Szakács László útját.Az erről szóló közleményből arra lehetett következtetni, az verhette ki a szocialistáknál a biztosítékot Szakács esetében, hogy esetleg "más politikai közösségben képzelik el politikai jövőjüket" - magyarán más...
Letépte a klozet ajtaját egy baranyai nő
A rendőrök egy nap alatt elfogták az elkövetéssel gyanúsítható nőt. A rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy csütörtökön 23 óra és 18-án 3 óra között valaki megrongálta a szaporcai nyilvános vécé ajtaját. A rendőrök egy napon belül elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 30 éves tésenfai nőt, majd előállították. A kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogy egy baráti társasággal italoztak az illemhely előtti területen, majd közte és párja között vita alakult ki. Idegességében, miközben bement a vécére, megrántotta...
Pécsett is vizet osztanak a...
Ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-Start a fővárosi pályaudvarokon és több vidéki vasútállomáson a hőségriasztás idején -...
Maradt a kaptafánál Pécs...
A varrógép még halkan kattog, a cipész Tahi Béla nem kapkod, mert tudja jól, senki sem akarja elvenni a kenyerét Léteznek...
Félmilliárdot költöttek egy...
Csaknem ötven önkormányzati tulajdonú szociális bérlakást újítottak fel és közösségi épületet, sportpályát is létrehoztak egy...
Pécsett öntött harangot...
Dr. Romváry Ferenc nyugalmazott művészettörténész, muzeológus ajándékaként került 2021. június 18-án a Janus Pannonius Múzeum...
Lecsukatta a bíróság a...
A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte két komlói férfi letartóztatását egy hónapra, a bűncselekmény felismerésére vagy...
Díjat kapott a Pécsi...
lasek Gyöngyi bábszínész, a Budapest Bábszínház tagja kapta a Gobbi Hilda-életműdíjat. Illés Alexa, a Pécsi Nemzeti Színház...
A Széchenyi téren, Uránvárosban és Kertvárosban is felállították a párakaput
Megérkezett az igazi nyár, helyükre kerültek a pécsi permetkapuk, pénteken a Belvárosban, Uránvárosban és Kertvárosban is beüzemelte a köztéri párakapukat a Tettye Forrásház. A társaság közlése szerint a szerkezetek a kánikulai napokon biztos pontként, a vízhálózatra telepítve nyújtanak felüdülést az arra járóknak, hűsítő vízpermettel szolgálnak, ha a hőmérséklet eléri a 30 fokot. A közműves vezetékrendszerről származó, biztonságos ivóvízzel működnek, így bátran frissülhetünk alattuk. És még takarékosak is: egy-egy nyári szezon alatt a három Mediterrán kapu együtt...
Árokba sodródott egy autó Orfűnél
Letért az útról és az árokba csúszott egy autó pénteken délelőtt Orfűnél. Az esethez mentőhelikopter érkezett.Úgy tudjuk, a balesetben egy ember sérült meg.
Rárúgták az ajtót egy idős párra a rablók Komlón
A rendőrök két helyi férfi ellen indítottak büntetőeljárást. A nyomozók csütörtökön gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 és egy 24 éves helyi férfit, akik a gyanú szerint előző nap 12 óra körül Komlón, a Kazinczy Ferenc utcában betörték egy idős pár lakásának ajtaját, majd az ingatlanban készpénzt kerestek. Mivel nem találtak sehol pénzt, ezért felajánlották, hogy 10 ezer forintért megjavítják a bejárati ajtót. A lakásban élő férfi a zoknijából kivette a kért összeget és átadta a párosnak, akik ezután az ágyra lökték a sértettet és további 61 ezer forintot vettek...
A rovat további témái
- Mutatjuk, hányan fertőződtek meg egy nap alatt a megyében
- Az újranyitás örömére táncolnak és énekelnek a Széchenyi téren - Mindenkit várnak
- Hétfőtől egy megállót kihagynak a 33-as helyi járatok
- Ismét megnyílik a Drávaszabolcs Közúti Határátkelőhely
- Nemcsak a kése éles: évtizedek óta árulja a húsokat Kiss István a pécsi vásárcsarnokban
- Leborult egy teherautó rakománya a 6-os főúton
« Előző
6669 | 6696 | 6723 | 6750 | 6777 | 6804 | 6831 | 6858 | 6885 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkezdődött a csillagászati tél, túl...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Úgy tűnik, kincsre leltek a PVSK-nál:...
- Különleges szobakoncertet tartanak az...
- Megnyitásának tízéves jubileumát...
- Bő 35 év után nyugdíjazták Dobó...
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Idén is több százan csatlakoztak...

