A mezőgépeké lesz a terep Szentlőrincen, gép- és talajművelési bemutatóra várják az érdeklődőket

2021. augusztus 05. csütörtök 10:33

A mezőgépeké lesz a terep Szentlőrincen, gép- és talajművelési bemutatóra várják az érdeklődőket

A járványhelyzet és az emiatt szükségszerűen módosított jogszabályi környezet nem teszi lehetővé, hogy az idei Szentlőrinci Gazdanapokat megtartsák. A hagyományos esemény iránt érdeklődők minden bizonnyal örömmel fogadják, hogy két napra mégis a mezőgépeké lesz a terep, ugyanis augusztus 10-én és 11-én ugyanis megrendezik a Szentlőrinci Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutatót, mondta el lapunknak Pohl Marietta (képünkön), a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója.

 

- Minden esztendőben igyekszünk sok programot kínálni a vállalkozásoknak, ezek között különös hangsúlyt kap a mezőgazdaság, a legnagyobb ehhez kapcsolódó rendezvényünk pedig a Szentlőrinci Gazdanapok - nyilatkozta Pohl Marietta. - Sajnos a járvány miatt ezt el kellett halasztanunk, azonban a lehetőségeinket felmérve előkészítettünk egy szakmai eseményt, amit szeretnénk az agrárgazdálkodók és minden érdeklődő figyelmébe ajánlani. Az esemény a megszokott gazdanapi programsorozatból kiemelve, egy önálló kétnapos Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutató. Ez az első ilyen szakmai esemény az idén, amely a szántóföldi növénytermesztés gépi és technológiai újdonságaival várja az érdeklődőket.

Az ügyvezető hozzátette, a rendezvényük gerincét a mezőgépek és technológiák működés közbeni bemutatása adja, mellyel szeretnék idén is ráirányítani a gazdák figyelmét a mezőgazdasági újításokra, innovációkra.

A bemutatón a gépeket nemcsak működés közben lehet majd megtekinteni, hanem lehetőség nyílik gépmustrára, szakmai konzultációra a gépeket bemutató cégekkel és a gépek kipróbálására is.  Lesz álló gépbemutató is, mely további technológiai érdekességeket vonultat fel.

 

A bemutató helyszíne a Velox-Ker Kft. telephelye melletti szabadtér.

A rét- és legelőgazdálkodási mozgógép-bemutatót a központi tértől a felüljáró mögött található réten, a talajművelési mozgógép-bemutatót a központi tértől Kacsóta irányába fekvő szántón tartják.

A bemutató központi tere a felüljáró előtti, illetve utáni lehajtó felől közelíthető meg, a főúton ideiglenes táblák segítik az eligazodást.

A rendezvényre érkezők részére a bemutató helyszínén parkolási lehetőséget biztosítanak, a bemutatók a központi térről 2-3 perces sétával közelíthetők meg.

Íme, a részletes program:

2021.08.10. - kedd

09:00 - 10:00 Érkezés, regisztráció, a gépkiállítás nyitása

10:00 - 10:10 Köszöntő

10:10 - 12:00 a rétgazdálkodási bemutatón résztvevő gépek technológiai sorrend szerinti bemutatása

12:00 - 13:00 EBÉDSZÜNET és a központi tér állógépbemutatóinak megtekintése

13:10-tól a talajművelési bemutatón résztvevő gépek technológiai sorrend szerinti bemutatása

16:00 A rendezvénynap zárása

2021.08.11. - szerda

09:00 - 10:00 Érkezés, regisztráció, a gépkiállítás nyitása

10:00 - 10:10 Köszöntő

10:10 - 12:00 a talajművelési bemutatón résztvevő gépek technológiai sorrend szerinti bemutatása

12:00 - 13:00 EBÉDSZÜNET és a központi tér állógépbemutatóinak megtekintése

13:10-tól a rétgazdálkodási bemutatón résztvevő gépek technológiai sorrend szerinti bemutatása

16:00 A rendezvénynap zárása

 

 

 

 

 

 

M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)