Kifosztotta alvó utastársát egy férfi
2021. szeptember 14. kedd 16:08

A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte egy komlói férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette és lopás vétsége alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi szeptember 3-án, a kora esti órákban egy gépjárműben utazott egy férfival, aki út közben elaludt és ezt kihasználva a gyanúsított a sértett pénztárcáját a benne lévő 126.000 forinttal együtt eltulajdonította.
A gyanúsított azzal is gyanúsítható, hogy 2021. augusztus 17. napjáról 18-ra virradóra az éjszakai órákban Komlón, egy autó utánfutójából eltulajdonított egy villanymotort úgy, hogy annak rögzítését lecsavarozta.
A cselekményével 128.000 forint kárt okozott.
A korábban többszörösen büntetett előéletű gyanúsított vonatkozásában tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárás alól igyekezne kivonni magát, megszökne, elrejtőzne, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, ezért a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását.
A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbeztek, ezért a határozat nem végleges.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Prémium minőségű tejet adó...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- A vevők dobták össze egy idős...
- A vizsgált égősorok csaknem...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Így tartanak nyitva a nemzeti park...
- Itt a razzia mérlege: több mint...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...
- A mentőben segítették világra egy...

