Mohácsi iskolából is lopott egy tolvajpáros
A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy majsi és egy mohácsi férfi ellen. A mohácsi nyomozók szerdán gyanúsítottként hallgattak ki egy 22 éves majsi férfit és 26 éves mohácsi társát. A gyanú szerint a 22 éves fiatal április 29-én 20 óra és május 4-én 17 óra között benyomta egy mohácsi iskola alagsori ablakát, majd az épületből ellopott egy vésőkalapácsot. A zsákmányát ezután a kerítésen keresztül átadta az utcán várakozó 26 éves társának, majd távoztak a helyszínről. A rendőrök pár órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd előállították...
Az átlagnál kedvezőbbek a mutatók a Pécsi Törvényszéken
Az országos átlagnál kedvezőbb mutatók alapján kijelenthető, hogy a Pécsi Törvényszéken megalapozott és időszerű ítélkezés folyt 2021-ben - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen. Senyei György a Pécsi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy - az országos trendekkel szemben - a Pécsi Törvényszéken a korábbi év adataihoz képest 2020-ban a pandémia ellenére sem csökkent az érkezett ügyek száma, míg 2021-ben enyhe emelkedés mutatkozott.Közölte: a Pécsi Ítélőtáblán 2020-ban az...
Újabb adomány indult Baranyából Kárpátaljára
Hat baranyai település összefogásának köszönhetően csaknem 10 millió forint értékű adomány indult ma Kárpátaljára a háború elől menekülők megsegítésére. Egerág, Szőkéd, Áta, Kisherend, Pécsudvard, Szemely és Birján polgármesterei fogtak össze a háború elől menekülőkért. Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke csütörtök reggel Kumli Józseffel, Szemely polgármesterével és Rácz Jánossal, Egerág polgármesterével indított el egy tartós élelmiszerekkel megrakodott kamiont Kárpátaljára. A megyei elnök kiemelte, a helyi közösség erejét és érettségét mutatja meg, hogy...
PTE-s siker a rangos...
Szakács Gábor Bálint, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Kar (MK) harsona szakos hallgatója az április 28 - május 1....
Díjjal ismerték el a...
A Műemléki Világnaphoz kötődő ünnepélyes rendezvényen, április végén adták át az idei ICOMOS-díjakat a Magyar Tudományos...
Hetvenezer helyett hétezret...
A rendőrök kifosztás miatt indítottak büntetőeljárást egy 59 éves pécsi férfi ellen. Egy idős pécsi asszony...
Pirosba borul a pécsi...
Május 4-e a tűzoltók számára régóta hivatalos ünnepnap, hiszen tűzoltó elődeink és a „tüzes mesterségek" képviselői...
Milyen lakásra futja 25...
Az utóbbi években látott lakásdrágulás és az ingatlanpiaci „dominóhatás" is közrejátszik abban, hogy az országos...
Unokázós csalók ellen...
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt négy férfi és egy nő ellen, akik 2020 nyarán Pécsett két idős hölgy sérelmére elkövetett...
Baranyai tűzoltókat is jutalmaztak az ünnepségen
Szent Flórián, „Isten tűzoltója", a tűzoltók és a tüzes mesterségek - a kéményseprők, a pékek, a serfőzők, a kádárok, a fazekasok, a szappanfőzők és egyes helyeken a kovácsok - képviselőinek a védőszentje, aki előtt május elején a tűzoltók és a kéményseprők is fejet hajtanak. Így történt ez Baranya megyében is, valamennyi tűzoltóparancsnokság székhelyén megemlékeztek Szent Flóriánról. A mohácsi ünnepségen koszorút helyezett el dr. Kovács Mirella, Mohács jegyzője és M. Bugarszki Norbert, a Mohácsi Városszépítő- és Városvédő Egyesület elnöke, Sólya Gábor...
Elkezdődött a régészeti múzeum felújítása, a Széchenyi tér ékessége lehet
Több mint 1,3 milliárd forintos beruházással újul meg európai uniós forrásokból a pécsi székhelyű Janus Pannonius Múzeum régészeti kiállítótere a baranyai megyeszékhelyen - közölte a város önkormányzata. A helyhatóság közleménye szerint a pécsi főtéren álló dzsámi mögött található épület felújítása teljes egészében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 1,33 milliárd forintos keretéből valósul meg egy, még az előző városvezetés idején beadott és elbírált pályázatnak köszönhetően.A beruházás során a meglévő, leromlott állapotú épület teljes felújítása és a...
Halálos áldozata is volt a múlt héten történt karamboloknak
Baranya megye közútjain az elmúlt héten összesen 72 közlekedési baleset történt, amelyből 56 anyagi káros volt, 16 pedig személyi sérüléssel járt. A sérüléses balesetek során 16-an könnyen, ketten súlyosan sérültek, egy férfi pedig életét vesztette. Az elmúlt héten a legfőbb baleseti ok az elsőbbségadás elmulasztása és a gyorshajtás volt, de történt baleset szabálytalan kanyarodás, követési távolság be nem tartása, valamint gyalogoshiba miatt is. Ittasság gyanúja egy balesetnél merült fel.Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2022. május 1-jén délután...
Csaknem négyezer végzős...
Baranya megyében idén tavasszal 41 vizsgahelyszínen összesen 3735 érettségiző fog számot adni tudásáról. A most kezdődő...
Hatvan éve robog kicsik és...
1962 óta járja a Pécsi Állatkert és a Dömörkapu közti 570 méteres távot a Muki becenevű Mecseki Kisvasút. Az elmúlt hatvan...
Korlátozás nélkül be lehet...
Horvátországban május 1-jétől megszűnt minden beutazásra vonatkozó járványügyi korlátozás - közölte a horvát...
Elhunyt dr. Koltai Dénes, a...
Életének 75. évében, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt Dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem...
A járvány kezdete óta már...
Az elmúlt három napban országszerte 2183 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdete óta 1 903 200-ra nőtt...
Kényszergyógykezelésre...
A Mohácsi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat, mely vádiratában a vádlott...
Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk!
A héten a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat Baranya megyében: Palotabozsok, Művelődési Ház (Kossuth u. 71.) május 03. 9:00-12:00Pogány, Faluház (Rákóczi u. 9.): május 05. 15:30-17:00 Állandó véradási lehetőség:Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3.Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920Véradási időpont:Hétfő, csütörtök: 8:00 – 17:00Szerda: 8:00-19:30, 17:30-tól vendég a 30Y zenekar (találkozás a zenekaritagokkal, dedikálás, ajándékok)Kedd, Péntek: 8:00 - 15:00Komlói Kórház Transzfúziós Osztály (Majális tér...
Autóval ütközött és meghalt egy motoros a 6-oson, Mecseknádasdnál
Balesetben meghalt egy motoros a 6-os főúton Mecseknádasdnál vasárnap délután - közölte a rendőrség a honlapján. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 6-os főúton haladt járművével a motoros, majd áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező autóval. A balesetben a motorkerékpár vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - olvasható a közleményben.
Mit tegyünk, ha árvának vélt madárfiókát találunk?
Ahogy haladunk előre a tavaszban, a madarak fiókái is közelednek az önálló élethez, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai ilyenkor szinte naponta kapnak bejelentést megmentendő, vagy már „megmentett" madarakról. Ezekről a fiókákról azonban tudni kell, hogy többségük nem árvult el, így a legnagyobb segítség számukra, ha be sem fogjuk, vagy ha ezt már megtettük, akkor a megtalálás helyén mielőbb szabadon engedjük őket. Fontos megérteni, hogy a felelős magatartás nem a madarak bármi áron való megmentése, hiszen ezzel sokszor éppen a természet ellen...
A rovat további témái
- Kedden Mohácson, szerdán Pécsen tűnnek fel a NAV ellenőrei
- Nem mindennapi élmény lesz: pécsi diákok is virtuális sétát tehetnek a világűrben
- Baranya megyei rendőrök munkáját ismerték el
- Pótlóbuszok viszik az utasokat Dombóvár és Pécs között az IC-k helyett
- Személyautó és kisteherautó ütközött össze a 6-os főúton
- Élete végéig börtönben maradhat a mohácsi anyagyilkos
« Előző
5157 | 5184 | 5211 | 5238 | 5265 | 5292 | 5319 | 5346 | 5373 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még jobban berobban a tavasz:...
- A NAV baranyai ellenőrei is...
- Uszadékfával ütközött, léket kapott...
- Adománygyűjtéssel próbálják segíteni...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Idén először érkezik pótlás az éltető...
- Orbán Viktor: megemeltük a...
- Idén biztosan nem szállnak el a...
- Átmenetileg változik a M6-osra való...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

