Baranyai drogárust és egy vevőjét is lekapcsolták a zsaruk

Baranyai drogárust és egy vevőjét is lekapcsolták a zsaruk A siklósi rendőrök eljárást indítottak egy helyi, valamint egy siklósnagyfalui férfi ellen.    A rendőrök hétfőn este intézkedés alá vontak egy 30 éves siklósi férfit, aki a gyanú szerint kábítószert fogyasztott, valamint el is adott belőle egy 21 éves siklósnagyfalui férfinak.Az idősebb férfi otthonában kutatást tartottak a rendőrök, amely során hat tő kábítószergyanús növényt, valamint kábítószer termesztéséhez használatos eszközöket találtak és foglaltak le, a fiatalabbnál pedig megtalálták a korábban vásárolt kábítószergyanús anyagot. Velük szemben...

Hét és fél évre ítéltek egy pécsi drogcsempészt

Hét és fél évre ítéltek egy pécsi drogcsempészt A Pécsi Törvényszék a kedden megtartott nyilvános előkészítő ülésen egy vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre az országba behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt hét év hat hónap börtönre és nyolc évi közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, kötelezte továbbá a több mint félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére. Rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő naptól bocsátható feltételes szabadságra.    A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott...

Száz alatt maradt a napi új fertőzöttek száma Baranyában

Száz alatt maradt a napi új fertőzöttek száma Baranyában Országszerte 1407, Baranyában 81 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdete óta 1 885 865-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 29, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 000-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.     A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma 1 763 911, az aktív fertőzötteké 75 954. Kórházban 1603 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 47-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 81 új fertőzöttet azonosítottak, számuk a járvány kezdete óta 79 178. A kormány továbbra is...

Hat emeletnyi magasból...

Hat emeletnyi magasból hoztak le egy alpinistát Mohácson Látványos közös gyakorlaton vettek részt a Mohácsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság és a Mohácsi Speciális Mentő és Önkéntes...

Úgy emlékezett egy pécsi...

Úgy emlékezett egy pécsi motoros, hogy már lejárt az eltiltása A pécsi rendőrök eljárást indítottak egy 26 éves helyi férfi ellen.       Gyanúsítottként...

Hónapokra lezárják a...

Hónapokra lezárják a Bálicsi utat a közlekedők elől Teljes útzár mellett kezdődik meg szerdán a Bálicsi úton a gázvezeték rekonstrukciója az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt....

Két év után ismét...

Két év után ismét portugieserszemlét rendeznek Villányban és Pécsen Nyolcadik alkalommal rendezik meg a fajta népszerűsítésére hivatott Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt és...

Péterffy Attila piros lapot...

Péterffy Attila piros lapot kapott, a Momentum egyik képviselője kilépett pártja frakciójából Beindult az élet a keddi pécsi közgyűlésen: Topán László, a Momentum színeiben mandátumot szerzett önkormányzati képviselő...

Itt a húsvéti hétvége...

Itt a húsvéti hétvége mérlege: mutatjuk, hány új fertőzött van a megyében Az elmúlt négy napban országszerte 4978, Baranya megyében 223 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 884...

A hűvös időben is csodálatosan virágoznak a cseresznyefák a pécsi köztemetőben

A hűvös időben is csodálatosan virágoznak a cseresznyefák a pécsi köztemetőben Idén ugyan a megszokottnál egy kicsit később, de ismét virágba borultak a japán cseresznyefák a temetőben. A múlt heti eső, majd a napsütéses, "szellőzködő lágy meleg" megtette a hatását, virágba borultak a cseresznyefák a köztemetőben. A látvány nem mindennapi, a sírkertet húsvét napjaiban felkeresők is gyönyörködhettek a természet csodálatos ajándékában. 

Felföldi László Mohácson: a szeretet ajándékozása legyen életünk lényege

Felföldi László Mohácson: a szeretet ajándékozása legyen életünk lényege A feltámadás a húsvét ereje és öröme, az a szabadság és az az erő, amelyre mindnyájunk szíve vágyik: hogy szeressenek és életünk lényege a szeretet ajándékozása legyen - mondta Felföldi László megyéspüspök az április 17-én, húsvétvasárnap Mohácson bemutatott ünnepi szentmisén. A Fogadalmi templomban megtartott liturgián koncelebrált Bacsmai László plébános.    A szentmisét a Duna TV a liturgiát követően felvételről sugározta. Felföldi László megyéspüspök elmélkedését az alábbiakban közöljük. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...

Emmausz-járás: idén újra benépesülhetnek a bararanyai pincék húsvéthétfőn

Emmausz-járás: idén újra benépesülhetnek a bararanyai pincék húsvéthétfőn Bólyban több mint száz esztendeje őrzik a német népszokást, a húsvéthétfői Emmausz-járást, de megyeszerte egyre több helyen, így többek között a mohácsi szőlőhegyen is benépesülnek a pincék ezen a napon. Az elmúlt két esztendőben a járvány miatt elmaradt a hangos dínomdánom, idén viszont már ismét lesznek szervezett programok is. 2011-óta a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén is szereplő bólyi Emmausz-járás több mint százéves, eredendően bólyi német népszokás. Az évszázados hagyomány mozzanatait követve a szőlősgazdák és a bólyi családok rokonaikkal és vendégeikkel...

Pécsett rabolt három...

Pécsett rabolt három fiatal, Mohácson fogták el őket Csoportosan elkövetett rablás miatt nyomoztak a pécsi rendőrök négy fiatal ellen. Az ügy vizsgálatát befejezték, és az...

Méltóan búcsúztak a korábbi...

Méltóan búcsúztak a korábbi társaktól a PMSC Öregfiúk Gyertyagyújtással emlékeztek társaikra.  A PMSC Öregfiúk Egyesület szervezésében a Lauber Dezső Sportcsarnokban...

Lehet, hogy mákunk lesz és...

Lehet, hogy mákunk lesz és megússzuk a zivatarokat A déli órákig főként az északkeleti országrészben, illetve a keleti, határ menti területeken fordulhat elő zivatar. Ezt...

Lezárták a Sárhátnál...

Lezárták a Sárhátnál lebukott embercsempész elleni nyomozást A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki migránsokat akart külföldre szállítani...

Milliókat érő...

Milliókat érő trófeagyűjteményt loptak el Majson A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfiakat.    Egy férfi tett bejelentést szerdán...

Mohácson verseng a hazai...

Mohácson verseng a hazai asztalitenisz-utánpótlás Április 14-16-ig (csütörtöktől szombatig) rendezi meg a Mohácsi TE 1888 Asztalitenisz Szakosztálya az idei Országos Újonc és...

Újabb csemetékkel bővült a baranyai Újszülöttek erdeje

Újabb csemetékkel bővült a baranyai Újszülöttek erdeje A Pécs környéki erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt. tavaly csatlakozott az Újszülöttek erdeje programhoz. A Vajszló melletti öt hektáros csemetekert most bővült: április 12-én kozármislenyi gyermekek ötven facsemetét ültettek. A szemléletformáló akció ősszel folytatódik.  Ez a napfényes tavaszi délelőtt ideális időszak volt a friss csemeték elültetésére.A Mecsekerdő Zrt. Sellyei Erdészetének területére, Vajszlóra a kozármislenyiJanikovszky Éva Általános Iskola 2.c. osztályának harminckét tanulója érkezett,hogy részt vállaljon az erdősítési, egyben szemléletformáló programban.A...

Ittas sofőr is okozott balesetet Baranyában múlt héten

Ittas sofőr is okozott balesetet Baranyában múlt héten Baranya megye közútjain a múlt héten összesen 56 közlekedési baleset történt, amelyből hét személyi sérüléssel járt.    A sérüléses balesetek során nyolcan könnyebben megsérültek. A személyi sérüléses balesetek során több esetben a gyorshajtás volt a baleseti ok, de történt baleset szabálytalan kanyarodás és gyalogos hiba miatt is. Egy balesetben az alkohol is közrejátszott.

Továbbra is száz felett a napi új fertőzöttek száma a megyében

Továbbra is száz felett a napi új fertőzöttek száma a megyében Országszerte 2534, Baranya megyében 111 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 879 480-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 27, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 865-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.     A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 748 707, az aktív fertőzöttek száma pedig 84 908. Kórházban 1648 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 50-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 111 új fertőzöttet azonosítottak, számuk a járvány...