Monográfia az elmúlt ezer pécsi évről

Monográfia az elmúlt ezer pécsi évről A könyvről a kötetet szerkesztő - a középkori egyházi dokumentumokat kutató - dr. Fedeles Tamás történésszel és Fazekas Orsolyával, az egyházmegye sajtóreferensével Tillai Gábor, az est szervezője beszélget.Mint megtudtuk, a történeti monográfia érdekessége, hogy az egyházmegye prominens személyiségeinek, püspökeinek bemutatása mellett egy olyan tematikus koncepcióval is rendelkezik, amely kitér az egyházmegye különböző történeti korokban játszott szerepére is. A beszélgetést a tudományos munkát illusztráló projektoros vetítés színesíti - fűzte hozzá Tillai Gábor.Időpont:...

Normálisak ezek?

Normálisak ezek? Kérésüket sietve teljesíti is a város, ha január 22-én rábólint a kommunális bizottság által már elfogadott változtatásokra.A Tóth Bertalan alpolgármester által jegyzett előterjesztésből az derül ki, hogy "a rendelet megalkotása óta eltelt idő alatt határozott igény(!) fogalmazódott meg arra, hogy a rendelet ne tegyen különbséget a városi és a megyei önkormányzati képviselők között, illetve a listán megválasztott országgyűlési képviselők között az állandó lakóhelyük szerint" - mármint a díjmentes parkolás körében.Az előterjesztő így az eddigi kimaradottaknak...

Közel 1200 embert küld el a pécsi Elcoteq

Krippl Zoltán elmondta, hogy a cég saját az elbocsátások ütemezését bejelentette a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ pécsi kirendeltségén.Mint hozzátette, a versenyképesség megőrzése érdekében a pécsi gyár működésének kezdete óta folyamatosan a megrendelés-állományához és a termelés ciklikusságához igazítja az aktuális foglalkoztatotti létszámát. Több évre visszamenőleg ez 4500 és 7000 fő között mozgott, s nincs ez másként idén sem, jelenleg 5400-an dolgoznak a társaság három pécsi gyárában.

Sportbált rendeztek a...

Sportbált rendeztek a Lauberben Tóth Bertalan pécsi alpolgármester majd a városi sportszövetségek szövetségének elnöke, Papp Gábor köszöntötte a bálozókat és...

Traffipax vasárnap Pécsett...

08.30 - 09.15 óráig: Pécs, Megyeri út09.30 - 10.15 óráig: Pellérd10.30 - 11.15 óráig: Pécs, Makay I.11.30 - 12.15 óráig: Pécs, Szigeti út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E.14.00 -...

Nem kommentálja a történteket

Nem kommentálja a történteket „Sem pro, sem kontra nem kívánom kommentálni a történteket"- mondta lapunknak De Blasio Antonio, majd hozzátette:...

Gyümölcsös borokhoz könnyű...

Gyümölcsös borokhoz könnyű falatok Viognier Az Rhone-völgy északi részéről származó viognier fajta jó cukorgyűjtő, fő illat- és ízjegyei: narancs- és akácvirág,...

Népi hagyományőrzés a Bak...

Népi hagyományőrzés a Bak jegyében Pagony Zsuzsa, a közösségi ház vezetője lapunknak elmondta, az általuk szervezett játszóházak fő célja, hogy gondozzák a népi...

Traffipax szombaton Pécsett...

08.30 - 09.15 óráig Pécs, Szigeti út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Somogyi B. u.10.30 - 11.15 óráig Pécs, Siklósi út11.30 - 12.15 óráig 66. sz. fkl. út István aknai elágazó 13.00 - 13.45 óráig...

"A szívem Pécsre húzna"

- Az első Megasztár idején ünnepelt énekessé vált, ám azóta egyre kevesebbet hallani Ön felől. Mivel teltek hétköznapjai azóta, hogy elhagyta szülővárosát?- A TV2 műsora és az azt követő szereplések már feltételezték, hogy Budapesten folytatódik az életem, kisvártatva pedig lakásom is lett a fővárosban, így lassanként gyökeret eresztettem itt. A Megasztár eredményhirdetését követő fél évben a szerződésem értelmében a többiekkel közösen léptem fel szerte az országban. Ezt követően a Ruttkai Éva Színházban dolgozhattam majdnem két éven keresztül, az elmúlt időszakban pedig hivatásos...

Baranya rágyúr a turistákra

Baranya rágyúr a turistákra Az újabb, három és félmilliárdos pályázatot novemberben továbbították is a második fordulóba, s ha újra sikerrel szerepel a megyei projekt, elég tavaszig várni a tényleges munkák megkezdéséhez. Ekkortól kezdhetik építeni a Pécs-Orfű-Abaliget kerékpárutat, a bikali Reneszánsz Élménybirtokot, a mecseknádasdi Rejtőzködő Borfalut, valamint az orfűi aquaparkot és víziturisztikai központot.Ez utóbbiról már többször, részletesen beszámoltunk ezeken a hasábokon, azonban fontos eleme lesz a fejlesztéseknek a szintén 2010-re kiépülő, 20 kilométeres kerékpárút is. A pécsi magyarürögi...

Gyilkoltak Meszesen - idős nő az áldozat

Bojtor Bernadett redőrszázados, a megyei kapitányság helyettes szóvivője a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánt a részletekről nyilatkozni, így az elkövetés módjáról és feltételezett okáról, illetve annak pontos helyszínéről sem közölt részleteket. Arra a kérdésünkre, hogy a bűncselekmény melyik napon történt, úgy válaszolt, hogy az eset csütörtökön jutott tudomásukra. Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy a Frankel Leó utcában, a Szeptember 6. tér közelében található egyik kétlépcsőházas, háromszintes...

Elnököt választott a pécsi...

Elnököt választott a pécsi MSZP Munkatársunk ugyan a zártkörű eseményen nem vehet részt, de úgy értesült, hogy a korábbi, a Toller-érához köthető...

Kiállítás az M6-os ásatási...

Kiállítás az M6-os ásatási emlékeiből Az M6/M60-as autópálya Baranya megyei szakaszának régészeti feltárása során előkerült leletekből rendeztek kiállítást a Pécsi...

Hogyan legyünk restaurátorok?

Hogyan legyünk restaurátorok? Maga a restauráció több módon is kapcsolódik ahhoz a pécsi Tiziano-tárlathoz, amelyet egy hét alatt több mint hatszáz...

Antal-Lusztig - Debrecenben...

A Return - A pécsi válogatás című kiállítás képeit a debreceni gyűjtő, Antal Péter bocsátotta a leendő európai kulturális főváros rendelkezésére még 2006-ban, de a pécsiek nemrég...

Bíróság előtt a kórházban...

„Engem zavart, hogy előttem ment be, és hogy ilyen sokat kellett várni" - ezzel indokolta a vádlott, hogy bántalmazta a rendelőből kilépő főnővért, aki egyébként soron...

Nyílt Nap az APEH...

"Az adóhivatal szolgáltató jellegének erősítése és az adózók mind teljesebb körű tájékoztatása érdekében nyílt napot szervez az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága 2009....

Janus előadás a Magyar Kultúra Napján

A latin nyelvű humanista költészet nagy alakját bemutató estet a Mecsek Nőikar műsora színesíti, Kertész Attila Liszt-díjas karnagy vezényletével. A rendezvényre a belépés díjtalan.

Ökumenikus imahét kezdődik vasárnap

Az ökumenikus imahét hivatalos nyitó istentisztelete egyúttal a katolikus, a református és az evangélikus egyház által közösen meghirdetett Biblia éve ünnepi lezárása lesz - tájékoztatott.A nyitó szertartáson szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, igét hirdet Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke. A Biblia évét D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyar Bibliatársulat elnöke zárja le - közölte.Bóna Zoltán kitért arra, hogy a liturgián részt vesznek a MEÖT tagegyházainak - így az...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

08.30 - 09.15 óráig Keleti elkerülő út09.30 - 10.15 óráig Pécs Nagy I. út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Maléter P. út11.30 - 12.15 óráig 58-as fkl. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Siklósi út 14.00 - 14.45 óráig Pellérd15.00 - 15.30 óráig Pécs, Athinay út