Mókás jelmezekben mentek iskolába a Babits diákjai, szerintük nincs ok a tüntetgetésekre
2018. március 27. kedd 10:08

Vidáman telt a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola tanulói számára a hétfői nap, ugyanis a diákönkormányzat tagjai utcazenéléssel, fotózkodással és különböző más programokkal várták az egész iskolát.
A fővárosban tartott diáktüntetéseket látván páran arra gondoltak a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola tanulói közül, hogy tartanak egy beöltözős, programozós napot és megmutatják, hogy szerintük feleslegesek a megmozdulások, ők ugyanis remekül érzik magukat az iskolában.
Hétfőn délelőtt nyolc órától délig tartottak a programok, amelyek között szerepelt a foci, tánc, jelmezverseny, szemétszedés, kézműves foglalkozások, kvíz, karaoke és sok más vidám tevékenység.
Laczkó Martin, az esemény ötletgazdája lapunknak elmondta, hogy felbuzdulásuk oka főként az volt, hogy kifejezzék, feleslegesnek tartják a tüntetéseket, szerintük az oktatás megfelelő és jó kedvvel is lehet iskolába járni, nagy problémák egyáltalán nincsenek a mostani tanulnivalókkal sem.
Az iskolában többen beöltöztek, még néhány tanár is felvette a jelmezt. Volt egyszarvú, tehén, majom és még Teletabik is. A program nagyszerűen végződött, a jövőben is terveznek hasonló vidám napokat az iskolában.
Pauska Petra - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 25 fok is...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Különleges jelenség ragyogja be...
- Emléktáblát avattak Angster József...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...
- Május végéig lehet jelentkezni a...
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Rétisas fiókákat gyűrűztek az...

