Közteresek buktatták le a vastolvajokat

Az elkövetők egy belvárosi, bekerített területen található raktárból tulajdonítottak el vasat és azt egy kiskocsira pakolták, amikor a közterületfelügyelők tettenérték őket. A két férfit a rendőrök előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

A püspök a botrányról, a pártokról, az iskolákról

- Rendet teremteni küldték Pécsre?- Arról szó sem volt. Azzal a feltétellel fogadtam el a fölkérést az egyházmegye átmeneti vezetésére, hogy a múlttal nem kell foglalkoznom. Nem lenne helyénvaló, ha egy püspök nyomozásba fogna.- De azzal nyilván tisztában kell lennie, hogy mégis mit vett át. A rendőrség „csalás és más gazdasági bűncselekmények gyanújával" nyomoz. A híradások szerint egyetlen év alatt 203 millió forintos adósságot halmozott fel a Mayer Mihály püspök irányította pécsi egyházmegye, feketekasszáról hallani, valamint arról, hogy a gazdasági vezető, Wolf...

Balkán-rajongóknak: makedón táncház az IH-ban

A rendezvényen tánctanítás is lesz, a tánctanító Végh Andor.Belépő: 500 FtEgy kis kedvcsináló: itt.

Erasmus-program: vidéken a...

A Tempus Közalapítvány összegzése szerint az Erasmus a legnagyobb nemzetközi mobilitást lebonyolító program Magyarországon; 13 éves hazai pályafutása alatt már több mint 30 ezer magyar...

Tovább erősödik a nappali...

Várható időjárás az ország területére szerda estig:Mindenütt csökken a fátyolfelhőzet, és  derült, napos, száraz idő lesz. Az Alpokalján napközben megélénkülhet a déli szél.A...

Traffipax szerdán Pécsett...

07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Engel J. út 1.08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Hársfa út 207.09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Nendtwich út - Páfrány u. kereszteződésnél10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Dr....

Online kuponakció az ÁRKÁD-ban

Online kuponakció az ÁRKÁD-ban Az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpontban közel negyven üzlet vesz részt abban az akcióban, mely az elektronikus kuponok nyújtotta...

Miért is kell átvágtáznunk...

Miért is kell átvágtáznunk a zebrán? Mindennapos jelenet a Nagy Lajos király úti átkelőnél, hogy az idősebb gyalogosok a négysávos hatos főút közepéig sem...

Sürgősségi akadémia lesz...

Sürgősségi akadémia lesz Pécsett Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karának dékánja kedden Pécsen sajtótájékoztatón beszámolt arról,...

Jazz-est, tercettre

Jazz-est, tercettre A harmincas évei elején járó altszaxofonos a paksi zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, a jazz felé pedig a szekszárdi zeneiskolában irányították a figyelmét. Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakát, azóta is több formáció tagja, számos neves hazai és nemzetközi zenész partnereként lépett színpadra. Dolgozott már Somló Tamással, Demjén Ferenccel, Charlie-val és Balázs Fecóval, Babos Gyulával, Oláh Kálmánnal, Szakcsi Lakatos Bélával, Dresch Mihályjal - hogy csak néhány hazai nevet említsünk.2007-es albuma elnyerte az év legjobb jazzlemeze-díjat,...

Cáfolják, hogy süllyed a Tudásközpont

Cáfolják, hogy süllyed a Tudásközpont Több probléma is adódott a Tudásközponttal tavaly szeptemberi átadása óta: a legújabb szóbeszéd szerint a nem megfelelő alapozás miatt süllyedni kezdett az épület. Annak jártunk utána, mennyi igazságtartalma van a híresztelésnek.Bár kisebb repedések bizonyos helyeken valóban megfigyelhetők az épületben, Prekopcsák Tamás, a komplexumot üzemeltető Tudásközpont Kft. frissen kinevezett ügyvezetője határozottan cáfolta a süllyedésről szóló értesüléseinket.- Semmi ilyen jellegű problémát nem észleltünk. A kisebb mozgások következtében - ahogy az egy új épületnél gyakran...

Összeállt a POSZT versenyprogramja

Az MTI-hez eljuttatott közleményben a szervezők emlékeztettek arra, hogy a korábbi évek hagyományaival szakítva idén első alkalommal három válogató tekintette meg a 2010. március 1. és 2011. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadásokat. Szilágyi Lenke fotóművész, Vekerdy Tamás pszichológus és Urbán Balázs színikritikus átlagosan 160 előadást nézett meg.A POSZT versenyprogramjában a Nagyszínpadon a debreceni Csokonai Színház A revizor (rendező: Vlagyiszlav Troickij), az egri Gárdonyi Géza Színház Prolik (rendező: Máté Gábor), a budapesti Katona...

Az egyházmegye 285...

A 10 milliárd 294 millió forintos főösszegű költségvetés egyensúlyát félmilliárd forintos, 2010-es pénzmaradvány, egymilliárd forintos működési, valamint félmilliárd forintos fejlesztési...

Régészeti kiállítás nyílt a...

A tárlaton a látogatók megismerkedhetnek Baranya megye illetve Pécs történelmének főbb korszakaival és betekintést nyerhetnek az elmúlt évek feltárásainak páratlanul gazdag...

Tavasznyitogató és...

Tégy egyet végy egyet! - azaz hozd el feleslegessé vált ruháidat, könyveidet és játékaidat: ahányat hozol, annyit vihetsz a más által hozott holmikból - áll a Szivárvány Gyermekház...

Epilepszia: mélyagyi...

A múlt héten egy fiatal nőn és egy fiatal férfin hajtottak végre sikeres beültetési eljárást a baranyai megyeszékhelyen - hangzott el kedden, az új sebészeti eljárást bemutató...

Tavasz, Pécs és fesztivál

Tavasz, Pécs és fesztivál Palya Beával, a mai fiatal generáció egyik legsokoldalúbb népzenei, világzenei és jazz énekesének fotelos koncertjével indul...

Tehetségpontok -...

A találkozó témája: Tehetségsegítő Tanácsok létrehozása, lehetőségei. Hogyan lehet a lehető legszélesebb szakmai és társadalmi összefogással segíteni a tehetségek fejlesztését,...

Medinára viszik a Tubesre tervezett radart

Vén Attila (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-nek annyit mondott, hogy a HM korábban megkereste az önkormányzatot ezzel kapcsolatban, és a község vezetése egy kirándulás keretében megszemlélte a Békéscsabán működő háromdimenziós radart.A lokátor Medinára telepítésére utal a község képviselő-testülete december 23-ai ülésének jegyzőkönyve is, amely szerint az egyik képviselő megkérdezte a polgármestert, hogy mikor tájékoztatják a lakosságot a radar építéséről. A HM közleménye szerint a tárca a harmadik háromdimenziós radarállomás felépítéséről március 9-én tájékoztatja...

Bravúros nyomozás: meglettek a golyók is

A lakásban tartózkodó fiatalok elismerték, hogy a golyók általuk feltört vagy eltulajdonított utcai golyóautomatákból származnak. Az elkövetők Pécs egész területén több hónapon keresztül törtek fel, illetve tulajdonítottak el ilyen automatákat, a bennük található pénz megszerzése érdekében. Több alkalommal a bennük lévő játékot is eltulajdonították, ami végül lebuktatta őket. Esetenként utcai italautomatákat is feltörtek, a belőlük eltulajdonított italokat pedig elfogyasztották.A nyomozás során 18 golyóautomatából és 4 italautomatából történő lopássorozatot derített fel a...

Minden napra egy balek - beengedte a lakásba

Másfélmillió forint készpénzt loptak trükkös tolvajok egy mohácsi asszonytól hétfő délelőtt. Az asszony óvatlan volt, lakásába engedett idegeneket, akik azt hazudták, hogy az önkormányzattól jöttek. Egyikük folyamatosan beszélt hozzá, közben a másik a pénze után kutatott, és az összeset elvitte. Az asszony csak akkor fogott gyanút, amikor már késő volt. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.Fagyos tóban küzdött az életéért percekig egy férfi Sikondán, hétfő délután. Autósok vették észre, ahogy a tó közepén kapálózott. Többen megálltak, és a segítségére siettek. Egyikük...