Fontos meccs előtt a férfi pólósok
2011. április 22. péntek 09:32

A hetedik helyért folytatott harcban érdekelt Debrecen csapata érkezik Pécsre április 23-án, szombaton. A felek 17 órás kezdettel mérkőznek meg egymással az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában. A győzelemmel a PVSK-Füszért nagy lépést tehet a végső hetedik hely megszerzése felé.
Bár a tabellán Petik Attila tanítványai végeztek előrébb, a debreceniek ellen mégis nehéz és szoros mérkőzésre számíthatnak Lukácsék. Az idei újonc ugyanis mindkét mérkőzésen pontot szerzett a PVSK ellen, sőt az alapszakaszban az Abayban egy góllal nyerni tudtak. A hazaiak, így revansra készülnek, ám ez nem lesz könnyű, hiszen sérülések nehezítik a pécsi tréner dolgát.
Krizsán András és Hangody György már a Szolnok ellen medencében volt, ám nekik is kell idő, hogy ismét formába lendüljenek a kihagyás után. A vendégek keretében a hazai közönség jól ismerheti Zoufal Norbertet, aki éppen Pécsről érkezett az újonchoz a szezon előtt.
A Debrecen még sosem szerepelt az OB I-ben az idei szezon előtt, a két csapat eddig két találkozót játszott egymás ellen az élvonalban. A Pécs a Szolnoktól, a Debrecen a Ferencvárostól kapott ki egy góllal az előző mérkőzésen.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...

