Csizi: "nem írhatjuk ki csak pécsieknek a pályázatot"

Csizi: Az önkormányzat csütörtöki közgyűlésén írják ki azt a nyílt közbeszerzési eljárást, amelynek eredményeképpen új (és az elképzelések szerint pécsi illetőségű) vállalkozó látja majd el a megyeszékhely oktatási és szociális intézményeinek közétkeztetési feladatait. Mint ismert, az önkormányzat kétmillió forintért vizsgálta felül a város oktatási és szociális intézményeinek közétkeztetési rendszerét. Az elkészült több ezer oldalas tanulmány megállapításait és tanulságait figyelembe véve állították össze a soron következő nyílt közbeszerzési eljárás feltételrendszerét:- A pályázat...

Játszó-társak: ezúttal Békés Itala és Müller Péter Sziámi

Játszó-társak: ezúttal Békés Itala és Müller Péter Sziámi Április 22-én, pénteken 19 órakor folytatódik a Dominikánus Házban a Játszó-társak (a függöny mögött...) című beszélgetés-sorozat. A sorozat célja, hogy a közönség megismerhesse a művészeket a színházon kívül, a színpadtól távol, vagyis testközelből.A soron következő különkiadásban Békés Itala hívta meg barátját, Müller Péter Sziámit egy "függöny mögötti" beszélgetésre. A művészekkel az MTV Záróra című műsorának vezetője, Veiszer Alinda beszélget.A zenei csemegét Bagi Dániel és Kiss Szabolcs tálalja.Belépő: 1800 Ft

Fundamentumot állít Pécsnek Páva Zsolt és Tillai Aurél

Fundamentumot állít Pécsnek Páva Zsolt és Tillai Aurél Kedd délelőtt sajtótájékoztató keretében számolt be arról Páva Zsolt polgármester, hogy - a város identitását meghatározandó - felkérte Tillai Aurél karnagyot egy, a közösség számára erkölcsi iránymutatást adó dokumentum elkészítésére.Páva Zsolt közleménye:"Ahogyan Magyarország új alapokat fogalmazott meg, úgy Pécsett is fontosnak tartjuk, hogy magunk is megfogalmazzuk városunk és a közösség alapvető értékeit.Mint ahogy az egyéneknek, egy közösségnek, úgy egy városnak is lehet indentitása. Ahogy egy egyén meghatározza önmagát, felállítja a saját maga számára elérendő célokat,...

Meghalt Nádori László...

Meghalt Nádori László professzor A magyar sportélet kiemelkedő személyisége, a biológiai tudományok doktora, aki a nyolcvanas években a pécsi...

Körözött személyt fogtak...

Rendőrségi hírek Pécsről.Ismeretlen tettes tegnap este a Siklósi úton található temetőben az egyik padról egy táskát tulajdonított el, a benne lévő iratokkal és értékekkel együtt. A...

Töltődj fel! - kiállítás a...

Április 21-én, 14 órakor kerül sor a Elektrotechnikai Múzeum Töltődj fel! című vándorkiállításának megnyitójára a pécsi Természettudományi Múzeumban (Szabadság u. 2.).A Magyar Műszaki és...

Idén a Szent Mór nyerte a...

Idén a Szent Mór nyerte a Buzánszky Kupát Idén első alkalommal rendezték a Buzánszky Kupát városi szinten. A rendezvényen öt középiskola vett részt (a KIVISZ, a Leőwey...

Föld Napja a Balokányban

2011. április. 21-én délután 15:00 órától a Föld Napja alkalmából mindenkit sok szeretettel vár a Balokányligetért összefogás egy családias összejövetelre.Ültetünk harminc tő nőszirmot a...

Nyert a Szolnok Pécsett, a...

Nyert a Szolnok Pécsett, a PVSK számára véget ért a bajnokság Nem sikerült megismételnie a PVSK-PANNONPOWER-nek a Szolnoki elleni negyeddöntő második mérkőzésén mutatott játékát, így a...

Az egyházasharaszti iskola konyháján adományokból főznek

Vállalkozások adományának köszönhetően egy hét után újra kapott meleg ételt hétfőn egy iskola, illetve két óvoda kétszázhatvan gyereke Baranyában; a konyhát üzemeltető, több mint 7,5 millió forintos tartozást felhalmozó egyházasharaszti iskola a múlt hét óta nem tudja finanszírozni az ebédet.Vida Dezső, Egyházasharaszti független polgármestere az MTI-nek hétfőn elmondta: budapesti és baranyai székhelyű, de az egész országban dolgozó vállalkozások ajánlottak fel adományokat. "Volt, aki élelmiszerrel, más pénzzel segített. Az első szállítmány hétfőn érkezett, a következőt...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Kedden 7.15 és 17.45 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.15 - 08.15 óráig: 58-as fkl. út, pogányi kereszteződés08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Siklósi út, temető déli bejárata09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Verseny utca 2.10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Megyeri út 127.11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Nagy I. úton a Sarolta u. kereszteződésében13.45 - 14.45 óráig: Pécs, Maléter P. út, Anikó utcai óvoda15.00 - 15.45 óráig: 57-es fkl. út 34+800 km-szelvény16.00 - 16.45 óráig: 6-os fkl. út, Pécs-Hird17.00 - 17.45 óráig: 6-os fkl. út 192 km...

Mecsek: most nem kifizetődő az uránbányászat

Mecsek: most nem kifizetődő az uránbányászat Az urán mellett már a szénvagyon feltárására irányuló kutatásokba is kezdett a Mecsekben a WildHorse a közelmúltban. Frajna Zsuzsa, az ausztrál cég egyik magyar leányvállalata, a WildHorse UCG Hungary Kft. kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy alvállalkozóik az engedélyek birtokában geofizikai méréseket, később pedig kutatófúrásokat végeznek a Mecseknádasd környéki feketekőszén-vagyon vizsgálatára. A projektre félmilliárd forintot költenek. Megjegyezte, a szakemberek már az 1970-es években tudtak arról, hogy a föld jelentős szénkészletet rejt a település...

Veszélyben a POSzT...

Veszélyben a POSzT programjai, kevesebb lesz az idei támogatás Kevesebb, mint két hónap múlva elkezdődik az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó, mégsem lehet tudni, pontosan milyen...

Pécs védett területei is...

Pécs védett területei is látogathatók lesznek a Föld napján A pécsi Természettudományi Múzeum szervezésében, a Föld napja alkalmából túrák indulnak Pécs különböző védett területeire,...

Tavaszi tábort szervez a...

Tavaszi tábort szervez a Bóbita Bábszínház A megújult Bóbita Bábszínház az iskolai tavaszi szünet idejére, április 21-én és 22-én (csütörtök, péntek),...

A tiszti kaszinóról...

A tiszti kaszinóról továbbra sincs döntés, a Hattyúházat kiürítették Egyelőre otthontalan a kortárs művészet népszerűsítését maga elé célul kitűző Közelítés Művészeti Egyesület, miután nemrég ki...

Beatles-relikviák a...

A kozármislenyi művelődési ház ad otthont április 28-tól Fehér Attila magángyűjtő különleges tárlatának, az eredeti Beatles-relikviákat bemutató "Hosszú, kanyargós út" című...

Interaktív vacsoraszínház...

Interaktív vacsoraszínház Pécsett Gyilkosság a vacsorán címmel négyfogásos interaktív vacsoraszínházi előadást tartanak április 21-én, csütörtökön 19...

Rablást rögzített Pécsett a térfigyelő kamera

Rablást rögzített Pécsett a térfigyelő kamera Térfigyelő kamera rögzített egy rablást április elején az egyik hajnalban. A kamera rögzítette, ahogy két férfi bántalmazott egy személyt az egyik pécsi belvárosi utcában, majd valamit elvettek tőle és elfutottak. A felvétel alapján vonultak a rendőrök a helyszínre, a sértett férfit még ott találták és a közelben intézkedés alá vonták a lehetséges elkövetőket is. A két férfi több alkalommal megütötte, megrúgta a sértettet és elvették tőle Rivotril gyógyszerét. Egyiküktől ruházatátvizsgálás során előkerült az egy doboz Rivotril.A történtek után a könnyű sérüléseket szenvedett...

Szakmai nap a Kereskedelmi Szakközépiskolában

Idén először szervezik meg április 20-án, szerdán a Szakmai Képzőhelyeink Börzéjét a Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában. A cégek standokon és cégprezentációk segítségével tájékoztatják a tanulókat a leendő gyakorlati helyekről. Kiállítók: Kika, Praktiker, Spar, Kodály Központ, Egyházmegyei Rendezvény és Programiroda, Corso Hotel, Hotel Laterum, Hotel Sopianae, Minaret étterem, Hotel Kikelet és a Kalamáris vendéglő. A végzősök munkavállalási kérdésekben fordulhatnak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a...

Mese, monda, mítosz a Szivárvány Gyermekházban

Április 19-én, kedden délelőtt fél tízkor tartják a 3M - Mese, monda, mítosz című vetélkedősorozat döntőjét a Szivárvány Gyermekházban.A Pécsi Kulturális Központ Szivárvány Gyermekháza 3M - Mese, monda, mítosz címmel vetélkedőt hirdetett 5-6. osztályos tanulóknak. A vetélkedő célja a gyerekek megismertetése a baranyai népmese- és mondakinccsel, valamint egyes népek teremtés- és eredetmítoszaival. A játék keretében sokak által kevésbé ismert Baranya megyei népmeséket, térségünk forrásaihoz, folyóihoz kötődő mondákat, valamint olyan mítoszokat olvastak és dolgoztak fel a csapatok,...