A pécsi buszok biztonságosak - állítja a PK Zrt.
2011. április 26. kedd 14:12
A baranyai megyeszékhely útjain nem közlekedhet olyan helyi járatú autóbusz, amelynek műszaki állapota nem megfelelő - közölte a Pécsi Közlekedési Zrt. kedden az MTI-vel; a társaság szerint autóbuszaik biztonságosak.
Az MTI annak kapcsán kereste meg a céget, hogy a Pécsi Városi Bíróság kedden bizonyítottság hiányában felmentette a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége alól a vállalat volt sofőrjét, aki 2008 januárjában Pécsen, az általa vezetett csuklós busszal, egy megállóba felhajtva elütött egy gyalogost.
A PK közlése szerint az autóbuszokat évente kötelező műszaki vizsgák mellett műszaki szemléknek is rendszeresen alávetik. Ebből következik, hogy Pécsen nem közlekedhet olyan jármű, amelynek nem megfelelő a műszaki állapota. A PK szerint a pécsi helyi járatú autóbuszok biztonságosak.
A bíróság indokolása szerint az ügyészség nem tudta kétséget kizáróan cáfolni azt a vádlotti védekezést, hogy a baleset műszaki hiba és nem más ok miatt következett be. A bíró azonban rámutatott: ettől még nem biztos, hogy a tragédiának műszaki oka volt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...

