Folytatódik a panelprogram, Pécsnek még 291 milliójába kerül
2011. április 23. szombat 17:55

Néhány hete még arról számoltunk be, Pécsett megakadt a 2008-ban indult panelfelújítási program, amely miatt hatvanhét ház korszerűsítése elmaradhat, az elnyert pénznek pedig búcsút inthetnek a lakók. Az ügyben azóta kedvező fordulat állt be, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése értelmében ugyanis felgyorsítják az állami kifizetéseket, így még határidő előtt elindulhatnak a munkálatok. A rekonstrukció költségeinek egyharmadát a városnak kell állnia, az erre a célra szükséges 291 millió forintot fejlesztési hitelből teremti elő az önkormányzat.
A Pécsett körülbelül másfél milliárd forintot felemésztő rekonstrukciós program költségét egyenlő részben állja az állam, az önkormányzat és a tulajdonosok.
Városunkban összesen hatvanhét házat érint a még 2008-ban indult projekt, és szinte minden városrészben található olyan ingatlan, amely érdekelt a pályázatban.
Magay Miklós, a pécsi önkormányzat városfejlesztési főosztályának vezetője munkatársunk kérdésére elmondta: a városnak 496 millió forintot kell a panelrekonstrukcióra költeni, melyből 205 millió forintot fizettek ki a tavalyi esztendőben.
A fennmaradó kétszázmilliós összeg szerepel a város 2011-es költségvetésében, a városházán a fejlesztési hitelkeretből teremtik elő a pénzt.
- A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium úgy tájékoztatott minket, hogy a legújabb határidő értelmében június 30-áig kell a házaknak a támogatási szerződést aláírniuk az állammal, a pénzre csak ezután számíthatnak a lakók - tudtuk meg Balatoni Árpádtól, a Kertvárosi Lakásszövetkezet műszaki vezetőjétől.
Ugyan az önkormányzat csak az építkezés befejezése után fizeti ki a rá eső egyharmadot, a lakóknak mégsem kell hitelezniük az önkormányzat felé és a hiányzó egyharmad nélkül felújítani a lakást.
- A tulajdonosoknak az utólagos finanszírozás nem jelent pluszterhet, hiszen a város részét a kivitelező előlegezi meg. Kertvárosban egy épület kivétel ez alól, ott a lakók áthidaló kölcsönt vettek fel - mondta Balatoni Árpád.
A munkálatokat őszig el kell kezdeni, különben az ingatlantulajdonosok jogosulatlanná válnak az elnyert pályázati pénzekre.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...

