Lakossági fórumok a magyar-horvát aknamentesítési projektről
A Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében a horvát-magyar államhatár aknamentesítését célzó, az Európai Unió által támogatott aknafelderítési projekt keretében lakossági fórumokat szerveznek az érintett településeken. A lakossági fórumok tervezett időpontjai ezen a linken elérhetők.Katasztrófavédelmi versenyt rendeznek iskolások számára
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság idén is megrendezi a felmenő rendszerű Országos Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny megyei döntőjét, amelyre május 3-án kerül sor a megyei igazgatóság sport-és gyakorlópályáján. A verseny célja, hogy a gyerekek megismerjék a különböző veszélyhelyzeteket, a helyes veszélyhelyzeti magatartásformákat, erősödjön az önvédelmi készségük, tudatosuljon bennük a katasztrófavédelem szerepe, sokrétű feladatrendszere.Megnyílt Siklóson az új Örsi Ferenc Művelődési Központ
Április 30-án ünnepélyes keretek között átadták Siklóson az Örsi Ferenc Művelődési Központ, ezzel jelképesen lezárult a városfejlesztési projekt egyik fontos üteme. Az átadott intézmény ezentúl modern, megújult környezetben fogadja a látogatókat.A rendezvényen dr. Marenics János, Siklós polgármestere, valamint Laczkovich Miklós, Siklós díszpolgára mondott ünnepi beszédet, ezt követően plaketteket adtak át aváros díszpolgárainak.Az épület felújítása elsősorban a földszinti közösségi tereket érintette, ezzel a központalkalmassá vált egész estés művészeti, könnyűzenei produkciók...Finnek és magyarok közösen...
Közös majálist tartottak május 1-jén Geresdlakon a finnek és a magyarok: a programokban gazdag eseményen többek között átadták...
Megy a kavarás a Pécs 2010...
„Páva Zsolt polgármester a minapi beszélgetésünkkor teljes támogatásáról biztosított" - nyilatkozta nemrég a Pécs...
Gratulálunk: Mártáék a...
Április utolsó péntekén indult és május elsején zárt az a nagyszabású összművészeti programsorozat Pécsett, amelynek keretében...
A vidámpark játékai is...
A mecseki vidámpark játékai közt forog a Drágán add az életed újabb részének egyik jelenete. A Bruce Willis főszereplésével...
Közös tárlaton az...
Nyomkeresők címmel nyílik kiállítás a pécsi postapalotában a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület, valamint a Művészeti Gimnázium keramikus és szobrász tanulói összefogásának...Molnár Zsolt Pécsről - az...
A Magyar Táncművészek Szövetsége két rangos díját is megkapta a Pécsi Balett tegnap, a Tánc Világnapján.A Magyar Táncművészek...
Két és fél év után végre hozzájuthatnak ruhapénzükhöz a bölcsődei dolgozók
Két és fél éve várnak a pécsi a pécsi bölcsődékben dolgozók, hogy a 2009-es munkaruha-juttatásukat átutalja az önkormányzat. Tóthné Hetesi Ildikó szakszervezeti titkár lapunknak elmondta: korábban abba is belementek, hogy az eredeti összeg felét kapják meg, annak érdekében, hogy az elévülési idő előtt pénzükhöz jussanak. A városháza közel 2,8 milliót ajánl a dolgozóknak, a pénzből százötvennégyen részesednének. Arról még nem született döntés, hogy a szakszervezet részéről is áll-e az alku. A kollektív szerződés alapján a pécsi kisgyermek szociális intézményekben dolgozókat...
Itt tartunk: az EU-tól kapnak harmincezer kilogramm élelmiszert a pécsi rászorulók
Az eddigi legnagyobb európai uniós élelmiszeradomány érkezik Pécsre az idei esztendőben. Moór Eszter, az önkormányzat népjóléti bizottságának elnöke lapunknak azt mondta, tavasszal és télen összesen több mint háromezer-ötszáz, alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagot osztanak szét. A városnak csak a szállítás díját kell fizetni, a többit az EU állja. Úgy tűnik, Brüsszelbe is eljutott a hír, hogy talán a korábbiaknál is több pécsi él a létminimum határán, vagy már az alatt... Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az idei esztendőben minden eddiginél nagyobb...
Vállalkozz okosan! - fórum a baranyai KKV-k fejlesztéséért
Pécsett is megrendezik a Bizalmi Kör és a Vállalkozó Tanoda szervezésében a Vállalkozz okosan! országos rendezvénysorozat helyi programját. A május 4-én 8.30 órai kezdettel a Corso Hotelben megrendezendő rendezvény célja, hogy a baranyai cégek és vállalkozások versenyképességét javítsák, szakmai előadásokkal és konkrét vállalkozásfejlesztési eszközökkel segítve a KKV-szektor képviselőit.Új funkciókkal gazdagodik a...
Sikeresen pályázott a Nevelők Háza Egyesület a DDOP civil szervezetek infrastrukturális beruházásainak támogatására kiírt...
A Tóték után a Sóska,...
Az előadás májusban csak egyszer, 16-án (szerdán) este 7 órakor látható az intézmény Stúdiószínházában. Egy nappal előtte,...
A gyilkos nem tudta feladni...
Hiába hívta a lövöldözés után a helyszínről a 107-es rendőrségi segélyhívó számot, a zsaruk nem vették fel a telefont a...
Új választási körzetek:...
Több esetben is a baloldalnak kedvez a választási körzetek új kialakítása a Dunántúlon - derült ki a GeoX Kft. által készített számításból, amely a választókerületek a 2010-es...Pécsi Szerenád - végzős...
Pécs az idén egy szokatlan rendezvénnyel búcsúztatja a végzős diákokat: a legjobban szerenádozó csapatok bankettjét az önkormányzat szervezi meg. Pécs önkormányzata május 2-án...Pécsi kitüntetettek a tánc...
A tánc világnapja alkalmából idén is odaítélték a szakma elismeréseit: életműdíjjal Pártay Lillát, a Magyar Állami Operaház...
Aranyai bánták az asszony hiszékenységét
Trükkös tolvajok károsítottak meg egy pécsi asszonyt szombat délután. A két ismeretlen nő bekéretőzött a sértett lakásába, ahonnan figyelmét elterelve készpénzt és aranyékszereket tulajdonítottak el több százezer forint értékben.Hetedszer adták át a volt kollégánkról, Káplár Lászlóról elnevezett Jó Ember Díjat
A hetedik alkalommal adta át a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a névadóról elnevezett Jó Ember Díjat. Az ünnepség helyszíne idén április 28-án a pécsváradi vár díszterme volt. Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a jó barát, a jó ember nevének és az általa képviselt értékrend megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve létrehozta a Káplár László Jó Ember Díjat - melyet évente egyszer ad ki a kuratórium...
Pécsi Arcok: dr. Százados Miklós - A mikrobiológiától a Tankcsapdáig
Nemrég készült el a Tankcsapda legújabb videoklipje, amelynek rendezője egy pécsi illetőségű orvos, aki ugyan gyógyszermarketinggel foglalkozik, ám könnyűzenei körökben már jól ismert kreativitása. A filmkészítéssel saját bevallása szerint hobbiszinten foglalkozó fiatalember nevét már Pécsett is egyre többen ismerik. Dr. Százados Miklóssal beszélgettünk. - Hogyan lett a reáltantárgyakért rajongó gimnazistából a magyar könnyűzenei élet kiválóságainak videóit rendező, saját megfogalmazása szerint "hobbifilmes"?- A Leőwey Gimnáziumba jártam, ahol a remek...
A rovat további témái
- Elite Challenge - katonai kiválasztó program zajlik Orfűn
- Családi napot tartanak a Civil Közösségek Házában
- Részeg pár kerékpározott, a nő súlyos sérülést szenvedett
- Hulladékszállítási rend az ünnepi időszak alatt
- Gyurcsány plágiumgyanúban: ugyanaz a címe eltűnt szakdolgozatának, mint volt sógoráé, aki előtte 4 évvel végzett
- Megtartották az Aranykacsában a VII. Pécsi Borbörzét: eredmények plusz képgaléria!
« Előző
36072 | 36099 | 36126 | 36153 | 36180 | 36207 | 36234 | 36261 | 36288 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...

