Néptánc, dalárdák, fúvószene, nyugdíjasok
A baranyai Ormánság és a Tenkes-hegy vidékének helyi értékeit bemutató rendezvényt tartanak szombaton Harkányban - tájékoztatták az esemény szervezői az MTI-t.A "Vidékünk Kincsei" címet viselő rendezvény célja, hogy megismertessék az érdeklődőket a térségben élő, munkálkodó termelők, előadók, szellemi szabadfoglalkozásúak teremtette értékekkel, termékekkel - olvasható az eseményt szervező Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesületének az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében. A Harkányban lévő Terehegyi Faluházban szombaton egész napos színes programsorral várják a...Halálos baleset történt az 58-ason Szalánta és Pécs között
Halálos közlekedési baleset történt az 58-as számú út Szalánta Pécs közötti szakaszán pénteken délután 15 óra előtt. Egy személyautó Szalántát elhagyva, Pécs irányában az előtte haladó teherautó előzésébe kezdett, eközben letért az útról, a bal oldali árokba hajtott és onnan visszalökődve az úton állt meg. Az autó egyik utasa a baleset során életét vesztette, a vezető és a másik utas az elsődleges adatok szerint könnyű sérüléseket szenvedtek. A helyszínelés teljes útlezárás mellett előreláthatóan 17 óráig tart, az arra közlekedők kerülő úton tudnak haladni.Elbúcsúztatták Angster Józsefet, az utolsó pécsi orgonagyárost
Pénteken délelőtt 10 órakor Pécsett az Északi Várfalsétánynál, a 2010-ben állított interaktív Angster-emlékműnél kezdődött a megemlékezés a nemrég elhunyt világhírű pécsi orgonagyárosról. A búcsúztatás 11 órakor kezdődött a belvárosi katolikus templomban. A búcsúztatón a nemzetközi hírű orgonaművész, Baróti István játszott az elhunyt orgonagyáros által épített orgonán (J.S. Bach: g-moll fantázia), Deáky István pedig felolvasta az Óda az orgonaépítő Angsterekhez című művet.Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Hoppál Péter, a Kulturális Bizottság elnöke, országgyűlési...
Elfogták a harisnyával a...
Csütörtök este ismeretlen tettes rablást kísérelt meg egy pécsi üzletben. A férfi harisnyával a fején, kezében késsel ment be a boltba, ahol az eladótól a bevételt követelte. Az eladó ezt...Már fogadja a látogatókat...
Átadták Pécs új planetáriumát a Zsolnay Kulturális Negyedben pénteken. A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program...
Réthelyi rendhagyó...
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter tartott rendhagyó osztályfőnöki órát Pécsett. A Tevékeny Időskor 2012-es éve...
Meseírásra ösztönzi a...
Megérkezteka gólyák a Duna-Dráva Nemzeti Parkba. Ezzel kapcsolatban a DDNP igazgatósága meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, „A fehér gólya"...Leanderek és pálmák lepik...
A jó idő beköszöntével újból virágba borul Pécs belvárosa, miután a BIOKOM Kft. munkatársai pénteken reggel több...
Általános közúti ellenőrzés...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint pénteken és a hétvégén általános forgalmi ellenőrzés várható Pécs útjain. Olvasóink megszokhatták, hogy napi rendszerességgel,...Városismereti tábort szervez a Pécs-Normandia LIONS Club
A Pécs-Normandia LIONS Club idén is megszervezi városismereti táborát, új témákkal, új helyekkel és még több játékkal. A tábor során a gyerekek játékos formában ismerkednek meg Pécs látnivalóival, történelmével szakképzett családinapközi-vezetők segítségével. A jelentkezés a táborba folyamatos, június 18-tól augusztus 31-ig várják a kalandvágyó gyerekeket. A tábor djía 18 000 Ft, testvéreknek kedvezmény jár. Érdeklődni és jelentkezni a [email protected] címen, illetve Galambos Attila táborvezetőnél lehet a 30/334-23-02-es telefonszámon.Páva: megindul a szakmai munka a Pannon EGTC-ben
Újabb tagok csatlakoztak a 2010-ben létrejött Pannon Európai Területi Társuláshoz (Pannon EGTC) - derült ki a szervezet Pécsen rendezett közgyűlésén csütörtökön. Mint azt a Pannon EGTC elnöke, Páva Zsolt az ülés előtt az MTI-nek elmondta, egy 2010 augusztusában elindult folyamat ért véget azzal, hogy a Fővárosi Törvényszék márciusban bejegyezte a Pannon EGTC-t, az Európai Unió 27. ilyen típusú együttműködését. Hozzátette: ezzel elindulhat a szakmai munka is, így a jövőben projektterveket fogalmaznak meg a tagok annak érdekében, hogy a 2014-ben megnyíló, összesen 11,7 milliárd...Dandártábornok lett a megyei katasztrófavédelem első embere
Kövér László, az államfői feladat- és hatásköröket gyakorló házelnök május 2-i hatállyal dandártábornokká nevezte ki Góra Zoltán tűzoltó ezredest, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjét. Az előléptetésre Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére a tűzoltóság napja alkalmából került sor a Sándor-palotában.
Nyílt napot tart a megyei...
Nyílt napot rendez a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az Athinay úton lévő telephelyén április 27-én, pénteken 10 és 12 óra között. Program: 10.00-10.02: Köszöntő 10.02-10.10: Majorett...Hutafalvak tradícióit...
A kelet-mecseki üvegművészet és az erdei hutafalvak hagyományait elevenítik fel baranyai községek az V. Üveges Hétvége a Zengővidéken elnevezésű rendezvényen, amelyre péntektől hétfőig...Idén már tényleg jön az...
Tizennyolc évvel a Budapest Sportcsarnokban adott utolsó fellépése után életműkoncerttel jelentkezik Pécsett az EAST zenekar....
Innovációs díjakat...
A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség a Central Europe program FORT projektje keretében „Középpontban az EMBER" címmel innovációs ötletpályázatot hirdetett, amelynek...Több mint 400 millióból...
427 millió forintos támogatással befejeződött Mohács erősen leromlott déli városrészének rehabilitációs beruházása - tájékoztatott dr. Farkas Tibor, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési...Cseh Tamás-emlékesttel...
Habár a Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF-programjainak listája még nem teljes, annyi már biztos, hogy újabb színes esttel...
A közgyűlés vendége lesz a Pécsi Törvényszék elnöke
Csütörtökön 11 órától ülésezik a Baranya Megyei Közgyűlés. Tizenegy napirendi pont van terítéken. A gyűlésen beszámol a Pécsi Törvényszék működéséről Dr. Wirth Béla, a Pécsi Törvényszék elnöke, sor kerül többek közt a Baranya Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodások felülvizsgálatára, valamint a közgyűlés idei munkatervének kiegészítésére.Merza Péter maga sem hitte el, hogy a fedlapok szintbe hozása miatt bontják a Felsővámház utcát
Az EKF-projekthez kapcsolódóan került sor annak idején az úgynevezett EKF-városrész megújításával kapcsolatos szerződéskötésre az I-Axis Kft.-vel. A kontraktust azonban többször is módosították a munkálatok határidejének csúszása és előre nem látható műszaki okok miatt. A város végül - elfogadva a döntnöki eljárás eredményét - szerződést bontott a társasággal, azonban az el nem végzett feladatok befejezésére közbeszerzési eljárás mellett döntött. A nyertes PMKÉP Holding Közműépítő és Üzemeltető Kft.-vel idén januárban kötötték meg a szerződést. A cég - a rendkívüli...
Fűszer- és tavaszi életigenlő ünnep Pécsett
Gerilla és nem gerilla grillbajnokság, fűszervásár, hungarikumok találkozója, a pécsi közösségi kertmozgalom indulása, jazzimprovizációk fűszerillatokra, Magashegyi Underground és számtalan egyéb koncert lesz az Első Pécsi Fűszerünnepen. Ha az ember szétnéz Pécsett, akkor a kavalkád, a sokszínű pezsgés, a kulturális sokféleség képét látja: nincs olyan nap, amikor valahol ne nyílna kiállítás, ne lenne több koncert, felolvasóest vagy színházi előadás, ráadásul sokféle műfajban, sokféle kultúrafogyasztó számára. A pécsi kultúra korlátlan fogyasztása semmiféle mellékhatással nem jár,...A rovat további témái
- Óriási az érdeklődés a pécsi színházi találkozó iránt
- Tovább zöldül a város: fát ültet az alpolgármester
- Visszaélések a Gandhi Gimnázium alapítványánál?
- Családi Tubes Napot rendeznek a Mecseken
- Lejárt a moratórium, emelkedik a szemétszállítási díj
- Mi szükség volt a Fesztiválszervező létrehozására, amikor vannak már hasonló profilú cégei Pécsnek?
« Előző
36099 | 36126 | 36153 | 36180 | 36207 | 36234 | 36261 | 36288 | 36315 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében
- Maradnak a felhők, de picit...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...

