Pohl Marietta vagy dr. Páva Zsolt lehet az EP-be készülő Bánki Erik utóda a Parlamentben?

Pohl Marietta vagy dr. Páva Zsolt lehet az EP-be készülő Bánki Erik utóda a Parlamentben? Néhány hét is eltelhet, míg eldől, ki foglalhatja el Bánki Erik megüresedő helyét az országgyűlésben. Mint ismert, a Fidesz regionális igazgatója a köztársasági elnök posztjára kiszemelt Áder Jánost váltja az Európai Parlamentben (EP), az ő hazai parlamenti mandátumának odaítéléséről pedig előbb a párt megyei választmánya, majd országos elnöksége dönt. Utóbbi, információink szerint, június közepe környékén határoz az ügyben. Több név is felmerült a Strasbourgba távozó Bánki Erik lehetséges utódjaként, ám, hogy ki a legvalószínűbb befutó, egyelőre jól titkolják...

Égő ágyhoz vonultak ki a tűzoltók a Király utcába

Nagyobb volt a füstje, mint a lángja: szerencsére csak egy ágy gyulladt ki késő délután a pécsi Király utca egyik házában. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesének tájékoztatása szerint a tüzet a kivonuló tűzoltók igen rövid idő alatt megfékezték, így sem nagyobb kár, sem személyi sérülés nem történt.A tűzesetről egy olvasónk tájékoztatta szerkesztőségünket: telefonon közölte, hogy a Király utca egyik háza előtt felvonultak a tűzoltók, és habár lángokat nem látni, de erőteljes füst gomolyog a környéken.

Fotók, plakátok és sajtócikkek a POSzT történetéből

Fotók, plakátok és sajtócikkek a POSzT történetéből Fesztiváltörténeti fotó- és dokumentumkiállítás is kíséri az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó eseményeit.A Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár helyismereti osztálya 2001-től napjainkig összegyűjtött fesztiváltörténeti dokumentumain - plakátokon, képeslapokon és sajtócikkekben - keresztül most a nyilvánosság elé tárja a színházi fesztivál történetének hangulatát. A dokumentumok digitalizált változatban a könyvtár honlapján is megtekinthetők (www.baralib.hu/poszt).Ezzel párhuzamosan Komlós Attila fotókiállítása is megnyílik, amely a korábbi évek Pécsi Országos Színházi...

Nincs döntés a...

Nincs döntés a kismélyvölgyi kutatás ügyében - öt év múlva újra uránbányát nyitnak Pécsen? Az ausztrál Wildhorse Energy Hungary Kft. kutatófúrások elvégzése okán önkormányzati út használata és önkormányzati terület...

Repüléstörténeti kiállítás...

A látványosság mellett a látogatóknak lehetőségük lesz számos vetélkedőn való részvételre is, mint például a papírrepülő hajtogató és reptető versenyen, és részt vehetnek egy...

Ingyenes szakmai rendezvény...

A KKV szektor meghatározó szeletét jelenti a magyar gazdaságnak, ugyanis a hazánkban működő vállalkozások körülbelül 99%-a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül. - A kkv partnerei...

A Westminster orgonaművésze...

A Westminster orgonaművésze játszik a Bazilikában Május 31-én, csütörtökön 19.30-tól a Westminster Katedrális orgonaművésze játszik az Angster orgonabérletben. Ha május 31-én...

Országos színházi...

Lezárult a KÖR színházi vetélkedő; a döntőt a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola a TRI(J)Ó elnevezésű csapata nyerte, a harmadik helyezett a Pécsi Tudományegyetem...

Vízum az életért -...

Május 30-án szerdán, 18.30-kor nyílik a "Vízum az életért" elnevezésű, Raoul Wallenbergre emlékező kiállítás, az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ Művelődési...

A Nevkónál kísérhető figyelemmel az olimpiai visszaszámlálás

Július 27-én veszi kezdetét a XXX. Nyári Olimpiai Játékok Londonban. Pécsett május 31-én 14 órakor indul az olimpiai visszaszámlálás az Apáczai Nevelési Központ főbejáratánál elhelyezett digitális kijelző táblán.Az órát Csizi Péter alpolgármester és Sors Tamás paralimpikon világbajnok úszó indítja el.

Több mint tíz késszúrással öltek meg egy férfit Kertvárosban

Több mint tíz késszúrással öltek meg egy férfit Kertvárosban Megöltek egy férfit Pécsen, a rendőrség jelenleg szemlét tart a bűntett helyszínén, egy kertvárosi lakásban. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján azt közölte, hogy a bűncselekményről reggel egy szomszéd tett bejelentést. Az áldozat azonosítása és a körülmények tisztázása még tart, az ügyben a főkapitányság bűnügyi osztálya nyomoz. Az MTI más bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy az emberölés a kertvárosi Regina utcában történt.FRISSÍTVE:(10:57)Több mint tíz késszúrással végeztek azzal a férfival, akinek a holttestét kedd reggel találták meg Pécsen, egy...

Uránkutatás Pécs alatt? - Alakul egy új Tubes-ügy - LMP-közlemény

Az alábbiakban az LMP megyei szervezetének közleményét olvashatják. "Uránkutatás Pécs alatt - lopakodó döntéshozatal a Városházán? Új fejlemény az ausztrál érdekeltségű Wildhorse Energy cég uránkutatásában, hogy immár Pécs közigazgatási területén belül, a Kismélyvölgy térségében kívánnak próbafúrásokat végezni, ferdén mélyen befúrva a város lakott területe alá, a belterület és a parkerdő határától egészen az Abaligeti útig.A 2010 május 26.-án megtartott közmeghallgatáson nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak az esetleges uránbányászat, hanem a próbafúrások is közvetlen...

Kiakadt a pécsi építész: a...

Kiakadt a pécsi építész: a Gandhi átalakítása jó példa rá, miként csinálunk bóvlit az értékeinkből Mint arról lapunk a napokban beszámolt, a pécsi Gandhi Gimnázium és Kollégiumban új közösségi teret alakítanak ki. Az annak...

Húszmilliós éves támogatást...

Húszmilliós éves támogatást kap a várostól ezután a PMFC, három évre kötnének szerződést A Népjóléti és Sport Bizottság döntése értelmében júniustól a város is hozzájárul a PMFC labdarúgó csapat működtetéséhez. A...

Leállt a nyomozás a...

Leállt a nyomozás a közgyűlési elnökök utazása ügyében Felfüggesztette a rendőrség a napokban a megyei közgyűlési elnököknek egy múlt év végi, azori-szigeteki konferencián való...

Nemzetközi pályázatok...

A Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) kis- és közepes vállalkozások számára szervez szakmai...

Integrált gyermeknapot tart...

A Kerek Világ Alapítvány integrált gyermeknapján ép és sérült gyerekeknek, illetve családjaiknak szeretnének lehetőséget biztosítani arra, hogy egymás értékeit minél jobban megismerjék. A...

Pécsett kezdi meg turnéját...

Pécsett kezdi meg turnéját a Földlakók-projekt Országjárásra indul júniusban az uniós támogatást nyert, Kardos-Horváth Janó underground zenész és a Hahó együttes albumára...

Letért egy autó az útról a Malomvölgyi úton – négy sérült

Letért az útról és vízelvezető árokba csapódott egy személyautó Pécsett, a Malomvölgyi úton vasárnap este. A balesetet azért történt, mert a sofőr túl gyorsan hajtott és nem tudott bevenni egy kanyart. Az autót egy tizenhét éves fiú vezette, ő és három utasa (két tizennyolc éves és egy tizennégy éves) az elsődleges adatok szerint súlyosan megsérült. A baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Pár héten belül érkezik a kultnegyedhez az állami támogatás első része

Pár héten belül érkezik a kultnegyedhez az állami támogatás első része Több mint egyéves huzavona után pont kerülhet a Kodály Központ és a Zsolnay Kulturális Negyed (ZSKN) állami támogatásáról szóló történet végére. Márta István, a kultúrnegyedet működtető Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) Nkft. ügyvezető igazgatója szerint ugyanis két-három héten belül megérkezhet a pécsi önkormányzat számlájára a félmilliárdos dotáció első fele. Páva Zsolt polgármester tavaly december közepén jelentette be, hogy a pécsi önkormányzat félmilliárd forintos állami támogatáshoz jut 2012-ben a Zsolnay-negyed és a Kodály Központ működtetéséhez. Az összeg egyelőre csak átmeneti...

Játék- és gyerekruhagyűjtés a gyermekvédelmi központ lakóinak

Az Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület gyűjtést szervez a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ rászorultjai javára. Kinőtt csecsemő- és kisgyermekruhákat, gyermekjátékokat várnak, amelyeket gyermeknapi ajándékként juttatnak el a Gyermekvédelmi Központ lakóinak. A gyűjtés időpontja május 29-én, délután 16.30-tól este 19 óráig, és május 31-én, délután 16.30-tól este 19 óráig lesz az Új Akropolisz pécsi központjában (Teréz utca 1.).