Megfiatalodhatna Uránváros? - Nyilvános a városrészt érintő korábbi akció tanulmánya
2012. június 06. szerda 12:11

Az EKF köztérfejlesztéseinek lezárásaként Uránvárosban a köztérmegújításra épülő társadalmasítási akciót bonyolított az Urbanista Konzorcium 2012 februárjában és márciusában, hangsúlyozva, hogy a köztérmegújítás hatásainak feltérképezésén túl törekedtek a jövő kérdéseinek megjelenítésére is. Az akcióban részt vett a FAL weboldal, amely most közzétette a tanulmányszerű beszámolót.
A tanulmány a jelennel kapcsolatban többek között felhívja a figyelmet a szlömösödés folyamatára, azok hátterére, ugyanakkor arra is, hogy Uránváros még ma is kivételes megújulási potenciálokkal bír a magyarországi lakótelepek között, de ez a potenciál szép lassan felszívódik, ha nem indítunk be ezt megfordító folyamatokat. A szöveg azt is megfogalmazza, hogy a nagy forrásokat igénylő beavatkozások mellett, illetve azok megtervezéséig is számtalan lehetőség kínálkozik.
Mindenek előtt azt tartja fontosnak, hogy a lakók érdekeltté tételével kell a városrész minőségére is pozitívan ható folyamatokat generálni, mi által az ingatlanok több okból is felértékelődhetnek. Olyan lakótelepet vizionál, amelynek saját erényeinek hangsúlyozására és lehetőségeinek kiaknázására épül fel jövőképe.
A tanulmány javaslatai többek között arra irányulnak, (1) hogyan vállalhatna az önkormányzat aktív szerepet az Uránvárosban zajló folyamatok pozitív befolyásolásában;
(2) ennek keretében miként hasznosulhatna a városrészben az EKF keretében megvalósított köztérmegújítási beruházás;
(3) miképpen tarthatna igényt Pécs országos forrásokra azzal, hogy Uránvárosban lakótelep revitalizációs mintaprojektet valósít meg, és ezzel előremozdítja az országos probléma megoldását.
A szerzők kiemelik, hogy csak komplex szemlélettel, és következetes szakmaisággal lehet számottevő eredményeket elérni. A felértékelő beavatkozások vezethetnek el oda, hogy Uránváros holnap már ne csupán a bányász lakótelep emlékével legyen azonosítható, hanem egy vitális, megújult városrészt lássunk benne - példának okáért talán - egy fiatalodó, barátságos, zöld Uránvárost.
Tanulmányukat azoknak ajánlják figyelmébe, akiket komolyabban érdekel, mik az első lépések az ehhez vezető úton.
A tanulmány rövid kivonata és bővebb változata is itt tölthető le:
http://ekf.afal.hu/varosreszi_akciok/uranvaros#tanulmany
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Maradnak a felhők, de picit...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...

