A múzeumbarátok is örülhetnek a POSzT-OFF programjainak
2012. június 08. péntek 12:21

Ha POSZT, akkor szubjektív tárlatvezetés a múzeumban - az idén Rockenbauer Zoltánnal és Oberfrank Pállal. Mint ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, a Pécsi Országos Színházi Találkozó off-programjai között a múzeumbarátok is találhatnak kedvükre valót. A képzőművészet remekeit érdekes, a megszokottól eltérő szempontok alapján hozzák közelebb az előadók az érdeklődő közönséghez.
Dr. Rockenbauer Zoltán művészettörténész, korábbi kulturális miniszter, az idei, XII. POSZT egyik válogatója a Modern Magyar Képtár 20 és 21. századi alkotásai között kalauzolja az érdeklődőket. Az esemény egyben betekintés a kulisszák mögé, hiszen a Magyar Nemzeti Galéria modern és kortárs tematikájú művei után az ország második legjelentősebb gyűjteményéből összeállított állandó kiállítás még nem nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Rockenbauer Zoltán - aki a tavaly bezárult, nagysikerű A Nyolcak kiállítás egyik kurátora volt - június 10-én, vasárnap 17 órakor vár mindenkit a Papnövelde u. 5. alatti megújult Modern Magyar Képtárban.
A most lezárult színházi évadban a Pécsi Nemzeti Színház egyik legnépszerűbb darabja, a Jelenetek egy házasságból című előadás Johanja, Oberfrank Pál színész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az Amerigo Tot kiállítást választotta, hogy a képzőművészethez, szobrászathoz való viszonyáról meséljen a közönségnek.
A felújított Káptalan utca 4-es számú épület földszintjén 2011 őszétől tekinthető meg az eredetileg 1984-ben, a Zsolnay Múzeum épületében megnyílt kiállítás, amely a szobrász Amerigo Tot Pécsnek ajándékozott alkotásait mutatja be. A művész formaadásában néha a reneszánsz klasszikusaihoz visszanyúló, máskor a modern konstruktivista hagyományokhoz vagy a szürrealizmushoz kapcsolódó, esetleg éppen a hatvanas években divatos pop-arthoz közelít.
Oberfrank Pál és Amerigo Tot találkozásáról június 12-én kedden 17 órakor tudhatunk meg részleteket a Martyn Ferenc Múzeum Káptalan utca 4. alatti épületében.
Rockenbauer Zoltán a Modern Magyar Képtárban:
2012. június 10. vasárnap, 17 óra
Pécs, Papnövelde u. 5.
Oberfrank Pál az Amerigo Tot kiállításon:
2012. június 12. kedd, 17 óra
Pécs, Káptalan u. 4.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Maradnak a felhők, de picit...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...

