Kiscsillagok mutatkoznak be a Nevelési Központban
2012. június 06. szerda 15:56
Közel kétszáz diák mutatja meg tehetségét a június 7-i Kiscsillagok Napján a Nevelési Központ színháztermében. A gyerekek a pécsi kistérségi iskolákból - Kozármisleny, Pellérd, Szalánta, Bogád, Egerág, Baksa, Kővágószőlős -, a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpontból és az ANK 1-es, valamint 2-es iskolájából érkeznek a bemutató-versenyre.
Öt kategóriában: képzőművészetben, zenében, énekben, táncban és vers-prózában lépnek színpadra a gyerekek, 45 műsorszámot bírál el a zsűri. A rézfúvósegyüttes előadásától kezdve a baletton, a cigánytáncon, a versen, mesén, csellón át a zongoraelőadásig számos kiváló produkció kápráztatja majd el a közönséget, amely szavazhat is a szerinte legjobb előadóra.
A legjobbak a díjakon kívül lehetőséget kapnak arra is, hogy megismerje őket a szakma a Géniusz Tehetségportálon keresztül, illetve hogy további szakmai fejlődésüket mentortanárok, és újabb fellépések segítsék.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Maradnak a felhők, de picit...
- Több mint tizennyolcezren...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...

