Még nem dőlt el, hogy ki lesz Bánki Erik utóda a parlamentben
Nem született döntés a Fidesz Baranya Megyei Választmányának csütörtöki ülésén arról, hogy ki legyen az Európai Parlamentbe távozó Bánki Erik utóda az Országgyűlésben. Brassói Attila, a megyei önkormányzat sajtóreferense arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy az ülésen a képviselők levették a napirendről az utódlás kérdését, amelyet egy későbbi, még nem kitűzött időpontban tárgyalnak újra. Mint a Pécsi Újság.hu korábban megírta, a parlamenti székre a legnagyobb esélye dr. Páva Zsoltnak, Pécs polgármesterének és Pohl Mariettának,a megyei közgyűlés alelnökének van.A Krisztina téren rendezik a Kerek Világ gyermeknapját
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg a pécsi Kerek Világ Alapítvány integrált gyermeknapját június 2-án, szombaton 10-13 óráig, melyen sérült és ép gyermekeknek ad lehetőséget egymás megismerésére. A rendezvény a Krisztina tér 9. szám alatt található intézmény udvarát tölti be. A rengeteg program között lesz légvárazás, arcfestés, kézműves sarok, ahol a gyermekek apró ajándéktárgyakat készíthetnek, állomások ügyességi és játékos feladatokkal. Lesz kirakodóvásár is, melyen sérült gyermekek és felnőttek által készített apróságokat árulnak. A gyermeknapon zsetonok...Letöltendő börtönbüntetést kapott egy pécsi adócsaló
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön nem jogerősen annak a pécsi férfinak a büntetését, akit korábban három év letöltendő börtönnel sújtottak az általa vezetett cég vagyonának és adójának jogellenes csökkentése miatt. A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa az 52 éves Andrási Gyulát az ügyben első fokon eljáró bírósággal megegyezően csődbűntett, adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt marasztalta el, felmentette ugyanakkor a számviteli fegyelem megsértésének vádja alól. Társát, a 46 éves székesfehérvári Dombai Gábort, aki hamis tartalmú számlákkal segítette őt,...„Árokba löknek minket!” –...
Heves felszólalások tarkították a baranyai bányászok fórumát csütörtökön a pécsi Pákolitz István Közösségi Házban. A...
Táncest, bohózat, koncertek...
Összesen tizennégy produkcióval, köztük táncesttel, bohózattal, színművel, koncerttel és gyermekelőadással is várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 16. és augusztus 10. között a...A Jobbik rendhagyó trianoni...
Rendhagyó trianoni megemlékezést tart a Széchenyi téren június másodikán délelőtt tíztől este nyolc óráig a Jobbik pécsi szervezete. A rendezvényen egy képkiállítást tekinthetnek meg a...Söröskriglik vallanak saját...
A Janus Pannonius Múzeum szervezésében nyílik kiállítás Vallanak a söröskorsók címmel az intézmény Rákóczi úti épületében június 7-én, csütörtökön 16 órakor. A megnyitó elején Fabényi...Továbbra sem fizeti a...
Csütörtökön délelőtt önkormányzati érdekegyeztető fórumot tartottak a városházán, ahol a közalkalmazottak...
Minden környező országból...
Hazánk összes megyéjéből, s a Kárpát-medence valamennyi országából várják Pécsre a szervezők a búzát az idei nemzet kenyere...
Versenyre kelnek a madarakkal - a Bóbitában
Pál István 93 éves, tereskei (Nógrád megye) juhász mutatja be "Versenyre kelni a madarakkal" című műsorát a Bóbita Bábszínház kamaratermében június 2-án szombaton, 10 órakor. Pál Pista bácsi énekével, duda- és furulyaszavával, történetmondásával megelevenedő mese és muzsika kivételes hangulatú előadást ígér gyermekeknek, fiataloknak, szüleiknek és nagyszüleiknek.„Versenyre kelnek a madarakkal" - mondja Pál Pista bácsi a határban legeltető pásztorok zenéjéről. Ezt a „hangversenyt", ennek emberi szólamát idézi fel ez az alkalom, ahol minden hallgató...
A POSzT ad otthont az első Magyar Teátrum fényshow-nak
A Magyar Teátrumi Társaság terve, hogy egy néhány éven belül európai hírrel bíró fénytechnikusi verseny, bemutató, találkozó alapjait rakják le idén a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Ennek érdekében a Pécsi Országos Színházi Találkozó nyitónapján, 2012. június 7-én, a Magyar Teátrum Sátorban 21 órai kezdettel, a Széchenyi téren, bemutató és hagyományteremtő jelleggel mini fény show-t tartanak.Jelentkezhet bárki, aki a körülményeket és a szabályokat megérti és elfogadja. Jelentkezni 2-4 perces saját tervezésű fényshow-val lehet.A Magyar Teátrumi Társaság évek óta jelentős...Az iskolaátadások kapcsán is döntenek a mai közgyűlésen
Rendkívüli közgyűlést tart Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata május 31-én 16 órától. A hat napirendi pont között szerepel többek között a Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megválasztása, a Budai Városkapu Iskola működésének átszervezése, a feladatátadás a Pécsi Egyházmegye részére, valamint a Miroslav Krleza Horvát Iskola Országos Horvát Önkormányzat részére való átadásáról közgyűlési határozat kiegészítése is.
A levegő meghódítása -...
Az interaktív kiállítás 9 témaszigeten mutatja be május 31. - június 17. között az érdeklődőknek a repülés történetét a kezdetektől a jővőben várható fejlesztésekig. A látványosság...A sajt és a bor találkozása...
Június elsején, pénteken este 6 órakor a Szent György Fogadóban vacsorával egybekötött sajt és borbemutatót rendeznek. A sajt Róna Péter kisasszondi üzeméből, a bor Radó István pécsi...Megemlékezés a...
Pécsi civilek, középiskolások és a pécsi Fidelitas, határon túli magyar diákokkal karöltve, faültetést és emlékhely avatást rendeznek a Nemzeti Összetartozás Napján. A...95 ezer eurót költhetnek...
Magyar és horvát Baranya gasztrokulináris történetének kutatására, a hagyományok megőrzésére vállalkozott több, a határ két oldalán működő turisztikai szervezet, amelyek képviselői...Elhajtják a hajléktalanokat...
Az egykor szebb napokat látott rácvárosi temető immár több mint ötven éve az enyészet és a hajléktalanok terepe. Erb József, a...
Több helyi civil közösség...
Térítésmentesen használhatják civilek a pécsi Kodály Központot: első körben 2012 szeptembere és 2013 júliusa között 12 helyi...
Zwieseli remekekből nyílik kiállítás a Lenau Házban
Kiállítást szervez a világhírű zwieseli üveges szakiskola munkáiból Pécsett a Lenau Egyesület. A kiállítás június 1-jén, pénteken 17 órakor nyílik a Lenau Házban (Pécs, Munkácsy M. u. 8.).Öt és fél milliárdos üzlet: egy hónap múlva átveszi a pécsi konyhákat az új vállalkozó
Május közepén zárult le a pécsi szociális és oktatási intézmények közétkeztetésére kiírt közbeszerzési pályázat ajánlattételi határideje. Információink szerint még tart a tender elbírálása, így legkorábban június közepén lesz nyilvános, ki nyer. A munkát tíz évre nettó több mint öt és fél milliárd forintra írták ki. Az elszámolóház által lefolytatott eljárás során csak egy nyertest hirdetnek. A Nevelési Központban étkezők ugyanakkkor azt szeretnék, ha a jelenlegi vállalkozó biztosítaná továbbra is az élelmezést - ennek érdekében egy háromszáz aláírást tartalmazó ívet is...
Civil Információs Centrum lett a Nevelők Háza Egyesület
Húsz pályázó nyerte el a Civil Információs Centrum címet, ennek birtokosai szakmailag támogatják majd más civil szervezetek működését és elősegítik az állami támogatások felhasználását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a felhívásra 57 pályázat érkezett, ezeket a civil szektorban releváns tapasztalattal rendelkező stratégiai partnereket is magában foglaló döntés-előkészítő bizottság értékelte. Olyan szervezeteket választottak ki, amelyek a...A rovat további témái
- Kiállítás gyógyító képeslapokból a Tölösi Péter Alapítványnál
- A megye együttműködik a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-vel
- Önkéntes véradókat vár a Magyar Vöröskereszt
- Befejeződött a keleti városrész fejlesztési projektje
- A Balokány is megtisztul a TeSzedd!-akció keretében
- Életek kiállítása - novellák egy sebész tollából
« Előző
35829 | 35856 | 35883 | 35910 | 35937 | 35964 | 35991 | 36018 | 36045 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...

