Kiütötte egy pécsi bárban a vitapartnerét, akit kórházba vittek
Súlyos testi sértés bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság B. Csaba 26 éves pécsi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. március 30-án hajnalban az egyik pécsi szórakozóhelyen előzetes szóváltást követően ököllel megütötte vitapartnerét. A sértettet mentő vitte kórházba, orvosi ellátásra szorult. A gyanúsítottat percekkel később, rövid üldözést követően fogták el a rendőrök, majd kihallgatás céljából előállították a Pécsi Rendőrkapitányságra.Árvíz, belvíz: Szigetváron és Sásdon normalizálódott a helyzet
Baranya minden településén normalizálódott az árvízi helyzet szombat estére - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kasza Anett közleményében azt írta: Szigetváron és környékén a megelőzés eredményes volt, a Csertő-tó vízszintje csökkentésének köszönhetően a nagy mennyiségű csapadék miatt keletkezett áradás nem okozott nagyobb gondot a térségben. Hozzátette, hogy Sásdon két szivattyút üzemeltetnek a csapadékvíz elvezetésére. A megye egyes útjain kisebb vízátfolyásokra és sáros, iszapos szakaszokra számíthatnak a közlekedők.Újra megnyílik Pécs egyik gyöngyszeme, a Nick-udvar passzázsa - legkésőbb júniusban
Bár tavalyra ígérték, Barna Béla, a Pécs Holding vezérigazgatója szerint a tizenharmadik Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) megnyitójára átadják a pécsieknek a Nick-udvar akkora már újra régi fényében pompázó passzázsát. Ezek szerint június 6-tól ismét átjáráhatunk arra is Király utcából a Széchenyi térre és vissza, ennek az országszerte egyedülálló, L-alakú épületnek köszönhetően. A város egyik legpatinásabb épülete mellett a Széchenyi tér felől elhaladók már láthatják a sürgés-forgást. Az ott folyó felújítás mostani fázisából leginkább a passzázs új padlózatának...
Szigetváron árad az Almás,...
Baranyában több helyütt már csökken a vízfolyások szintje, de vannak települések, ahol továbbra is áradásra kell számítani - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság...Kilépett medréből az...
Megyénkben egyre több településen kénytelenek védekezni az árvíz ellen a hirtelen elolvadt hó és az esőzések miatt.A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja szerint a...4,55 milliárdról 1,365...
A kormány a héten átvállalta Harkány teljes banki adósságállományának 70 százalékát. Mint ismert, a fürdőváros esetében a két hete lezajlott időközi választás utánra...Veszélyeztetett gyerekeknek...
Tartós élelmiszerekből álló élelmiszercsomaggal lepte meg a Hungast Dél-Magyarország Kft. a legszegényebbek pécsieket. A...
Pécsi Arcok - Kálmándy...
A Magyar Távirati Irodától (MTI) tavaly év végén nyugdíjba vonult Kálmándy Ferenc neve egyet jelent a pécsi, illetve...
"Józan Húsvét" -...
„Józan Húsvét" elnevezéssel közlekedési kampányt indított a Baranya Megyei Baleset-megelőzési Bizottság. A testület közleménye az alábbiakban olvasható. "A Húsvét a...55 millió forint plusztámogatást kap a Pannon Filharmonikusok
Összesen 1 milliárd 950 millió forint plusztámogatást ad a kormány a nemzeti és kiemelt zenekarok, énekkarok, továbbá a Művészetek Palotája működéséhez és szakmai programjaihoz - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken. Kiemelte: a 19. és 20. században bizonyosan zenei nagyhatalom volt Magyarország. A tavalyi rendkívüli, 1,3 milliárdos támogatás idei mintegy 30 százalékos növelése azt a stratégiai törekvést szolgálja, hogy a 21. században is zenei nagyhatalom lehessen - jegyezte meg a miniszter. Balogh Zoltán hozzátette: a tavaly bevezetett minősítési...
Tavaszköszöntő tojásfadíszítést tartanak a Széchenyi téren
Március 30-án, szombaton 10 órakor Pécsett, a Széchenyi téren tavaszköszöntő tojásfadíszítést rendez a Mecsek Nyugdíjas Polgári Egyesület, Katona Ági kezdeményezésére. A hagyományteremtő programmal egy vidám színfolt szeretnének létrehozni a város szívében, színes, kifújt, festett, kézimunkázott tojások felakasztásával. A választás a Megyei Önkormányzat bejárata és a Coffein kávézó előtti fára esett. A szervezők várják a csatlakozni kívánókat, és kérik, hogy mindenki hozzon magával egy-egy felakasztható tojást.
Vinkovciban vendégszerepel a Pécsi Horvát Színház
A horvátországi Vinkovciban vendégszerepel szombaton Rák Jóska, dán királyfi című darabjával a Pécsi Horvát Színház. Háy János "rendszerváltó játéka" Ivo Bresan közismert horvát író Paraszthamlet című művének nyomán készült - emlékeztet rá "az egyetlen, Horvátország határain kívül működő horvát színház" vendégszerepléséről pénteki kiadásában hírt adó Glas Slavonije. A magyarországi színház horvát nyelvű előadását Bagossy László rendezésében szombat este láthatja a kelet-horvátországi város színházkedvelő közönsége. A főbb szerepeket Robert Ugrina, Vidákovics...Így parkolunk az ünnepek...
A BIOKOM Kft. közleménye szerint - az ünnepekre való tekintettel - a parkolás és a hulladékszállítás rendje az előttünk álló néhány napban a következőképpen alakul:Környezet- és...Ez a helyzet Pécs-Keleten:...
"Romló közbiztonságra" panaszkodnak folyamatosan Pécs keleti városrészében. A Mecsekszabolcson és a Komlói út...
Életet mentett a mohácsi...
Itt soha nem fog leszállni helikopter! Összedől az épület,vagy ha az nem is következik be, a rotor-lapátok keltette légmozgás...
Vandalizmus? Darabokban az...
Az egyik közösségi portálra néhány órával ezelőtt feltöltött fotók tanúsága szerint jelenleg darabokban van a tettyei Szatmári...
Adója 1 százalékát vitte...
Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő látogatást tett csütörtökön a Dóri Házban, ahol személyesen adta át...
Napokon belül közzéteszik a...
Összeállt az idei, 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) versenyprogramjának menetrendje: az előadások pontos...
Két hét múlva rendezik a Medvehagyma-fesztivált Orfűn
Gasztronómiai különlegességekkel és színes, érdekes programokkal várja vendégeit a X. Medvehagyma Fesztivál, amelyet április második hétvégéjén rendeznek meg a Pécshez közeli Orfűn. Serényiné Veres Erika, az esemény egyik főszervezője csütörtökön, a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: a programsorozat április 13-án 10 órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Medvehagyma-szobornál, majd felvonulással, a Kemencés Udvarban pedig a medvehagymával kapcsolatos előadásokkal folytatódik. A résztvevők élményvonatra szállva utazást tehetnek a Pécsi-tó körül, szedhetnek...
Belehalt sérüléseibe a János utcában kirabolt asszony
Belehalt sérüléseibe az a pécsi asszony, akire még február 25-én este a János utcában támadt rá egy férfi, aki az áldozat válláról letépte táskáját, majd azzal elfutott. Az asszony a támadás során súlyosan megsérült, később a kórházban életét vesztette - derült ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) csütörtöki közleményéből.Az ugyancsak pécsi férfit - írja a kommüniké - azóta elfogták és a BMRFK Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntette és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást vele szemben.Külön nyomozócsoport kutatott...
A nagy hó miatt tovább etetik a Mecseken a vadakat
A télies időjárás miatt idén az átlagosnál hosszabbra nyúlik a vadak intenzív etetési időszaka: a Mecsekerdő Zrt. munkatársai folyamatosan töltik az etetőket, mert az állatok a hóban nehezen találnak eleséget. Az 54 ezer hektáron gazdálkodó állami tulajdonú társaság szakemberei késő ősztől kora tavaszig szállítanak nagyobb mennyiségben szemes terményt, lédús takarmányokat és szénát a vadászterületekre. A szokatlan időjárás miatt ezt a munkát addig folytatják, amíg arra az állatok megfelelő ellátásához szükség van. A cég utalt rá, hogy mintegy 650 szarvast, 470 őzet és 1300...A rovat további témái
- Andrásfalvy professzor: "Csak a gyarmatokon volt a magyarhoz hasonló földbirtok szerkezet"
- Hoppál: simán ment a közoktatás átalakítása Baranyában
- Három órán át üldözték, végül rablót fogtak a pécsi pandúrok
- Legális jövedelemhez juthatnak a hajléktalanok Pécsett
- Jótékonysági estet rendez Pécsett a Pécs-Normandia LIONS Club
- Megkezdődött a pécsi valutázó feltételezett gyilkosainak pere
« Előző
33534 | 33561 | 33588 | 33615 | 33642 | 33669 | 33696 | 33723 | 33750 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...

