Huszonöt éves a németek pécsi szellemi központja, a Lenau-ház
A magyarországi német nemzetiség kulturális és szellemi központja, a Lenau-ház huszonöt évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek Pécsett szombaton.A közép-európai késő romantikus német költészet kiemelkedő alakja, a történelmi Magyarországon született Nikolaus Lenau (1802-1850) nevét viselő, előadó- és kiállítótermeket, klubhelyiségeket, könyvtárat, vendégszobákat magába foglaló Munkácsy utcai épületet 1990. június 3-án avatták fel, hogy otthonául szolgáljon a Lenau Kulturális Egyesületnek, nemzetiségi szervezeteknek, s programokkal segítse a német hagyományok ápolását. Páva Zsolt,...Erősebb közösségi életet hozhat a megújult pécsi Hősök tere
Régi adósságát törleszti a város, amikor a keleti városrészben fejleszt. Cél a közbiztonság megerősítése is. Pécs városa 2010-ben volt Európa Kulturális Fővárosa, amely program keretében számos köztér szépült meg a főként a belvárosban illetve a város különböző részein. A keleti városrészben élők joggal érezhették úgy, hogy annak idején kevesebb figyelmet kaptak. A tavaly megindított, öt szociális városrehabilitációs programmal Pécs azonban a keleti városrészben élők felé régi adósságát törleszti. Ezen programok keretében a lakhatási körülmények javításán túl, közösségi tér és ház...A saját anyját bántalmazta egy mohácsi férfi - mehet a bíróságra
Vádemelési javaslattal zárta a Mohácsi Rendőrkapitányság azt az ügyet, amelyben egy nyugdíjas férfi ez év áprilisában egy szóváltást követően idős édesanyját bántalmazta - olvasható a police.hu-n. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 65 éves férfi a gondozásában lévő, 88 éves idős édesanyját április 15-én az esti órákban tettleg bántalmazta. Ennek következtében a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek.A rendőrséget a Mohácsi Kórház ügyeletes orvosa értesítette, aki a nyomozókat arról tájékoztatta, hogy a sértett egész testén...Mestertárat állítanak...
Egy a Piszkos 12-ből néven szerteágazó program indult Pécs somogyi, vasasi és hirdi városrészében. Berényi Zoltántól, a...
Főzőverseny és foci is lesz...
Családi programokkal várják az érdeklődőket vasárnap az uránvárosi Bányásznapon. A Szivárvány Udvarban többek közt játszóház,...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombat reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Athinay út07.45-08.45: Pécs, Makay...Ismét remekelt a Pécsi...
Újra eredeti hangján szól a Kálvin téri református templom 19. századi orgonája; a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra által...
Mohács beköltözik Pécsre:...
Szombat délután kettőtől este nyolcig "Mohács beköltözik Pécsre", egészen pontosan a Király utca 24. szám alatt található Király Galériába. Az esemény a Total Art Egyesület...Ostromjátékkal is várják az...
Korhű programokkal emlékeznek meg Zrínyi Miklósról (1508-1566), valamint a vár 1566-ban elesett hős védőiről szeptember első hétvégéjén Szigetváron, a Zrínyi-napokon. A leghősiesebb város...Visszavonják a sztrájkkészültséget a Tüke Busznál
A pécsi Tüke Busz mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet szeptember 4-én visszavonta a sztrájkkészültséget. A pécsi buszos cég mellett működő szakszervezet pénteken délelőtt döntött a kérdésben. Hofekker Ferenc, az FDSZ elnöke elmondta: a készültséget a társaság kifejezett kérésére vonták vissza. - Korábban is hangsúlyoztuk, hogy szakszervezetünk számára az utas, a tömegközlekedés és a szolgáltatás zavartalansága a legfontosabb - mondta Hofekker Ferenc. - Szakszervezetünk eddig is maximálisan figyelembe vette a Tüke Busz Zrt. érdekeit, ezután is így tesz....Halálos baleset történt Palotabozsokon
FRISSÍTVE - Zavartalan a forgalom. Egy autó nekiütközött a vele azonos irányban közlekedő kerékpárosnak. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszíneltnek. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint szeptember 4-én, pénteken délelőtt Palotabozsokon a Kossuth utca 100. szám előtti szakaszon eddig tisztázatlan okok miatt egy személygépkocsi nekiütközött a vele azonos irányban közlekedő biciklisnek. A kerékpárt hajtó nő a baleset során olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés ideje alatt teljes...
Több mint hétszáz gyereknek segített a pécsi karitász
A Katolikus Karitász idén nyáron is országosan több mint tízezer gyermek táborozási költségét támogatta vagy szervezett számukra nyári tábort. Ebből a feladatból a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász is kivette a részét. Összesen huszonkét nyári napközit illetve gyerektábort támogattak, hozzájárulva az étkezés, a szállás, a játékok és az utaztatás költségeihez. Önkéntesekkel és kísérő felnőttekkel is tudtak segíteni. Az Erzsébet-tábor program keretében húsz hátrányos helyzetű gyereket táboroztatott a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász egy hétig Fonyódligeten. A csoportot két...Szarvasnász az utakon is:...
Ha kevésbé intenzíven is, mint ilyenkor szokásos, de elkezdődött Baranyában a szarvasbőgés - a nászba belefeledkező nagyvadak...
Autós demonstráció lesz...
Demonstráció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szeptember 4-én, pénteken Pécsett. Autós felvonulással tiltakoznak a...
Hamis adatokat diktált be...
Nem tudott érvényes jegyet vagy bérletet felmutatni csütörtökön délelőtt egy 38 éves férfi az egyik pécsi helyi járatú autóbuszon, az ellenőröket megpróbálta átverni. A Baranya...Traffipax pénteken Pécsett...
Péntek reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: 6-os főút pellérdi elágazó07.45-08.45:...Tállai: Tóth Bertalan saját...
A Széchenyi Bankról és az autóhitelesek megsegítéséről is szó volt a parlament csütörtöki rendkívüli ülésén az interpellációk között. Tóth Bertalan (MSZP) az adó- és pénzügyi...Magyar „nagykirályokkal"...
Szeptember 15-én 18 órakor tartják meg a „Fejezetek a magyarság őstörténetéből" című előadássorozat következő alkalmát „Magyar nagykirályok a IX-X. században. A hun...Fiatal szakemberek kapnak bérlakásokat Komlón
Ötlakásos társasházzá alakították át a volt Nagy László utcai óvodát Komlón. Az önkormányzati bérlakások a városban munkát vállaló fiatal szakemberek lakhatását könnyítik majd meg. Hivatalosan is átadták a Nagy László utcában lévő egykori óvoda épületében kialakított bérlakásokat, ahová rövidesen az új lakók is beköltözhetnek. A régóta üresen álló ingatlant az elmúlt hónapokban teljesen felújították és átalakították. Kicserélték a tetőt, korszerű, jól szigetelő nyílászárókat építettek be és megújultak az épületgépészeti berendezések is. Természetesen a munkálatokkal párhuzamosan...Csak városi legenda, hogy börtönné alakítják a pécsi Anikó utcai iskola épületét
A Kertvárosban terjedő pletyka szerint börtönné alakítanák az egykori Anikó utcai általános iskola üresen álló épületét. Az egyre jobban szárnyra kapó szóbeszédnek azonban nincs alapja.- Ahogy az élet minden területén, az iskola további sorsáról és a börtön esetleges megépítésével kapcsolatban is vannak pletykák, de ez esetben ezeknek semmi valóságalapjuk - vágott bele Csizi Péter, a terület országgyűlési képviselője. Elmondta, az igazság ezzel szemben az, hogy az új büntetés-végrehajtási intézményekkel kapcsolatban még nem született döntés, a beadott pályázatok kiértékelése még...
Három szabadtéri tűzhöz is riasztották a megye tűzoltóit
Szerdán három szabadtéri tűzhöz is riasztották a megye beavatkozóit. Botykapeterden százötven négyzetméteren száraz fű gyulladt meg, amely veszélyeztette a közeli erdősávot. Cserdiben fél hektáron lángolt a száraz aljnövényzet, Gyódon pedig öt méter szélességben égett az avar.A szigetvári, a pécsi, valamint a sellyei tűzoltók fékezték meg a lángokat, anyagi kár nem keletkezett, és személyi sérülés sem történt.A rovat további témái
- Világsztárok és hazai kedvencek is érkeznek a Zsolnay Fesztiválra a hétvégén
- Átmeneti vízhiány van a Boros István utcában és a Málomi úton
- Felgyújtotta szomszédja faházát egy férfi Csebényben
- Akár tizenöt év börtönt is kaphat a pécsi késelő
- „Hullámvasút" a Dunán: előbb egy méter alá esik, aztán duplájára emelkedik a vízszint
- Létrejött a ZsÖK NKft. új vezetői struktúrája
« Előző
25974 | 26001 | 26028 | 26055 | 26082 | 26109 | 26136 | 26163 | 26190 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

