Lezárták az M6-ost Tolna megyében Pécs irányába
Az útlezárás idejére a forgalmat rendőri irányítás mellett a bal pályatestre terelik át az "A" alagútnál - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Alagútbiztonsági gyakorlat miatt az M6-os autópálya jobb pályatestén (Pécs irányában) a 165. kilométer szelvénynél lévő „A" alagutat szeptember 9-én, szerdán 9 órától 13 óráig az autópálya-kezelő lezárja. Az útlezárás idejére a forgalmat rendőri irányítás mellett a bal pályatestre terelik át, ahol a közlekedők sebességkorlátozásra számíthatnak. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri az úton...
Nem árulják el, pontosan mikortól, de az fix, hogy év végéig élesítik a fix sebességmérőket
Előre szólnak, mikortól élesítik a megyében is a nemcsak sebességmérésre alkalmas úgynevezett komplex ellenőrzési pontokat, válaszolta a Pécsi Újság. hu, megkeresésére a rendőrség. Baranyában többek között az 57-es főúton Kozármislenynél már felállított berendezéseket részben uniós forrásból vásárolták, a projekt befejezési határideje pedig az év vége, így biztosra vehető, hogy néhány hónapon belül üzembe helyezik a kamerákat. Július elején számoltunk be arról (cikkünket lásd a kapcsolódó anyagoknál jobbra fent), hogy a megyében elsőként az 57-es főúton, a kozármislenyi elágazónál...
Traffipax szerdán Pécsett és környékén
Szerda reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Málomi út07.45-08.45: 58-as főút Pécs és Pogány közötti szakasza09.00-10.00: Pécs, II. János Pál út10.15-11.15: 5721-es út 1 km szelvény12.15-13.15: Pécs, Üszögi út13.30-14.30: Pécs, Pécsváradi út14.45-15.45: Pécs, Komlói út16.00-17.00: Pécs, Hársfa út17.15-18.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út18.30-19.30: Pécs, Mohácsi út19.45-21.00: Pécs, Verseny utcaMit csinál két éjszaka a...
A BIOKOM Nonprofit Kft. megbízásából kedden és szerdán éjjel kerül sor Pécsett, Kertváros adott területein a platánfák ismételt permetezésére csipkéspoloska kártevő ellen.A cég közlése...Ezúttal Szigetváron...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember 10-én 15-től 18 óráig kerékpár gravírozást tart Szigetváron a Tesco-áruház...
Nagyon jó minőségű a szőlő...
Nagyon jó minőségű, átlagos mennyiségű szőlő termett idén a villányi borvidéken, ahol már javában tart a portugieser szürete. Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának...A huszonötödik tanév indul...
Huszonötödik tanévét kezdte meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi...
Több mint egymilliárd...
Évi 1,2 milliárd forintos állami plusztámogatásra tett javaslatot Pécs kulturális feladataira keddi budapesti záróülését követően a Zsolnay Örökségkezelő Stratégiai Munkacsoport. A Modern...A Kúria jogegységi...
Újra kezdődött kedden a Pécsi Törvényszéken a Bajnai Gordon által Hoppál Péterrel szemben indított személyiségi jogi per,...
Tanévnyitó konferenciát tartott az Oktatási Hivatal Pécsett
A megye köznevelési intézményeinek vezetői számára tartott tanévkezdő szakmai napot az Oktatási Hivatal a napokban Pécsett, a Tudásközpontban.A rendezvény elsődleges célja a köznevelés, a pedagógus életpálya előre haladásának, az újdonságoknak és a baranyai sajátosságoknak az ismertetése volt. A pedagógiai- szakmai szolgáltatásokat április elsejétől - az állami köznevelési közfeladat-ellátás keretében - az Oktatási Hivatal biztosítja. Az állami fenntartású nevelési-oktatási intézmények és a pedagógiai szakszolgálati intézmények, valamint - a költségvetésükben e célra szolgáló...
Táblagépet lopott egy pécsi nő, a rendőrök elengedték
Hétfőn délelőtt Pécsett igazoltattak egy 34 éves nőt. Később kiderült, hogy a Pécsi Rendőrkapitányság lopás miatt körözését rendelte el. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint B. Tímea pécsi lakos azzal gyanúsítható, hogy májusban ellopta ismerőse táblagépét. A nőt előállították, majd meghallgatását követően szabadon engedték.A járműveket Pécsre kormányzó sofőrök szerint prímák az „új" holland buszok
Műszaki és esztétikai szempontból gyakorlatilag kifogástalan állapotban vannak azok az autóbuszok, amelyeket hamarosan a baranyai megyeszékhelyen állítanak szolgálatba - mondta a Pécsi Újság.hu-nak egy sofőr, aki részt vett a járművek Hollandiából Pécsre szállításában.- Kis túlzással tényleg olyanok, mint az újak - nyilatkozta hírportálunknak egy sofőr, aki több Volvo volánja mögött is ült a Hollandiából Pécsre vezető úton.A használt, hat- hétéves buszok számára egyfajta tesztnek is beillik a mintegy ezerötszáz kilométeres távolság megtétele. - Ha valami gond van, azt szinte...
Bőven akadt dolguk a...
Az elmúlt hétvégén tíz alkalommal vonultak a megyei hivatásos tűzoltói, kettő tűzesethez, és nyolc műszaki mentést igénylő káresethez.Tűzesetek: 2015. 09. 04. Pécsen egy hétvégi ház fa...Traffipax kedden Pécsett és...
Kedd reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Nagyárpádi út07.45-08.45: 5721-es út 1 km...A vágy: egy világutazó...
A vágy/Desire címmel nyílik meg Geszler Mária Garzuly kiállítása a JPM Modern Magyar Képtárában (Pécs, Papnövelde u. 5.) szeptember 10-én 16 órakor. A tárlaton a Munkácsy-díjas alkotó 25...Véradással segítettek a...
A vér semmivel sem pótolható, ezért is olyan fontos, hogy az egészséges emberek rendszeresen megjelenjenek a Magyar...
A Komlói öreg tölgy lehet...
Szeptember 7. és október 18. között idén tizenöt fa közül választják ki az Év Fáját online szavazás útján. A versenyre májusban több mint hatvan olyan fát neveztek be az országból,...Apa és fia verekedett össze...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint vasárnap hajnalban Szigetváron egy tizenhét éves fiú édesapjával összeszólalkozott, majd összeverekedtek. A kiérkező...A Simply English-t, az Alan Benzie Triót és Caramelt is hallhatjuk a héten Pécsett
A Zsolnay Örökségkezelő NKft. szeptember 7. és szeptember 14. közötti programjai. A Simply English zenekar lemezbemutató koncertje - Songs from the Caravan Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza - Fülep Lajos terem Időpont: szeptember 10. 19.00 A Simply English 20 éves, Andy Rouse 60 éves... és 40 éve lépett először magyar földre! Hihetetlennek tűnik, de húsz év telt el azóta, hogy Andy Rouse és Fenyvesi Béla először lépett fel együtt, és válaszolniuk kellett a „Hogyan nevezitek magatokat?" kérdésre. Akkor még sehogyan, de céljuk már volt: angol - nem skót, nem ír,...
Aki könyvvel érkezik, ingyenesen léphet be a Pintér-kertbe
Az UNESCO szeptember 8-át az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napjává nyilvánította 1965-ben. A nap elnevezése hazánkban, mint az „Olvasás Világnapja" terjedt el, az elmúlt években több akciót szerveztek országszerte az olvasás népszerűsítése kapcsán. A pécsi Pintér-kert Arborétum idén csatlakozik a kezdeményezéshez: szeretettel várnak mindenkit szeptember 8-án,kedden nyugodt, csendes környezetbe könyvet olvasni. Aki szeptember 8-án, kedden könyvvel érkezik, ingyenesen léphet be az arborétumba, és akár több órán keresztül átadhatja magát az olvasás élményének...Közérdekű munkára ítéltek teszik rendbe az északi várfalsétányt, tavaszra végeznek
Sokoldalú együttműködésnek köszönhetően, mások mellett közérdekű munkára ítéltekkel teszik rendbe Pécsett az északi várfalsétány másfél hektáros területét. A július óta folyó munkálatok első üteme ősz végéig, második fázisa pedig jövő tavasszal fejeződhet be. A cél, hogy a területet újra visszakössék Pécs vérkeringésébe, úgy hogy közben komoly összegeket spórolnak meg a városnak - fogalmazott hírportálunknak a rekonstrukciót felügyelő Gerillart Kulturális Közhasznú Egyesület elnöke, Tímár Krisztián. A Kálvária-domb rendbe tétele (lásd felső keretes írásunkat) utáni következő...
A rovat további témái
- Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
- Egy méternél állt meg a vízszint csökkenése Mohácsnál, zavartalan a kompforgalom
- Nem ússzák meg tettüket a patapoklosi betörők
- "A keresztény akkor is keresztény, ha kijön a templomból" - így segítenek a máltaiak Pécsett
- Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
- Szulejmán türbéjének helyszínét találhatták meg Szigetváron
« Előző
25947 | 25974 | 26001 | 26028 | 26055 | 26082 | 26109 | 26136 | 26163 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

