Véradással segítettek a szigetvári katasztrófavédők
2015. szeptember 07. hétfő 15:34

A vér semmivel sem pótolható, ezért is olyan fontos, hogy az egészséges emberek rendszeresen megjelenjenek a Magyar Vöröskereszt véradásain. Így tettek a nemrég a szigetvári katasztrófavédők - derült ki a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtöki beszámolójából.
A szervezet egész évben aktív kampányokkal hívja fel a figyelmet a véradás fontosságára. A vöröskereszt munkatársai hangsúlyozták, a nyári hónapokban mindig kevesebb a véradó, de remélik, hogy szeptembertől ismét egyre többen segítenek majd.
Ősszel országosan többszörösére emelkedik a tervezett műtétek száma, ezért fontos, hogy a szükséges vérmennyiséget minden betegnek biztosítani tudják.
A vöröskereszt munkatársai a szigetvári katasztrófavédelmi kirendeltségen szerveztek véradást a napokban, ahol a hivatali munkarendben dolgozók, és a szolgálatot leadó tűzoltók is áldoztak egy fél órát a fontos cél érdekében.
A véradás közben több érdekes információval is gazdagodtak a tűzoltók, többek között azt is megtudhatták, hogy évente közel négyszázezer vérre, vagy vérkészítményre szoruló beteg van hazánkban.
A négymillió lehetséges donor közül, azonban csak kétszázötvenezer a rendszeres véradó. Ők biztosítják a folyamatos, és kiegyensúlyozott vérellátást Magyarországon.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

