A huszonötödik tanév indul a pécsi hittudományin
2015. szeptember 08. kedd 14:26

Huszonötödik tanévét kezdte meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi Tudományegyetemmel közös tanévnyitó szentmisére hívta jelenlegi és egykori hallgatóit, munkatársait és azok hozzátartozóit. A Veni Sanctét a pécsi Belvárosi templomban tartották.
Az új tanévben teljesen felújított épület várja a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola papnövendékeit és világi hallgatóit. A diákok nappali vagy levelező tagozaton a hittanár-nevelőtanár, a lelkipásztori munkatárs és a teológia szakok közül választhattak.
A főiskola elsőéves hallgatói között frissen érettségizettek is vannak, de akadnak szép számmal olyanok is, akik újabb diplomát kívánnak szerezni. Az intézmény rektora a tanévnyitó szentmise kapcsán kiemelte: a hitéleti képzés során nem egyszerű foglalkozásra, sokkal inkább élethivatásra készítik fel a hallgatókat.
Cziglányi Zsolt rektor hozzátette:
- Amit mi tanítunk, az alapvetően arról szól, hogy hisszük: megváltónk embertársaink szeretetére és szolgálatára hívott meg minket. Ez szép és értelmes élet, és erre jó felkészülni.
A főiskola a 2015/2016-os tanévre még szorosabbra fűzte együttműködését a Pécsi Tudományegyetemmel. Közös hittanár-nevelőtanár szakos képzést indítottak, és emiatt is tartották együtt a tanévkezdő ünnepi szentmiséjüket. A Veni Sanctét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.
- Ünnepeljük, hogy új tanévet kezdhetünk, ünnepeljük, hogy ismét lehetőségünk van elmélyedni az Isten bölcsességében - az emberi tudás elsajátítása által is. Ünnepeljük, hogy ez az ismeret, ez a munka bennünket formál és gazdagít, és reméljük, hogy mindazokat is, akikkel a későbbiekben, hivatásunk gyakorlása során találkozhatunk - fogalmazott a főpásztor.
Udvardy György megyéspüspök prédikációjában elmondta: a szentmise napján a magyar katolikus egyház a hitükért meghalt kassai vértanúkra emlékezik. A hitért elszenvedett mártírhalált a boldog, de áldozatot is kívánó tanuláshoz hasonlította a főpásztor.
Hangsúlyozta továbbá: ahhoz, hogy az ember az életben jó munkát, áldozatos szolgálatot végezhessen, nélkülözhetetlen, hogy olthatatlan vágyat érezzen a megismerésre, törekedjen a szabadságra, és őszintén elkötelezze magát valamely igaz cél mellett.
Forrás: Pécsi Egyházmegye - Fotó: Loósz Róbert
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

