A DDKK Zrt. ismét az iskolások felé kanyarodik, hatvanegy járművel több áll forgalomba

A DDKK Zrt. ismét az iskolások felé kanyarodik, hatvanegy járművel több áll forgalomba Szeptember 1-jétől a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-nél is életbe lép az iskolai napokra meghirdetett autóbusz menetrend.  A tanévre való felkészülés jegyében a várható utazási igényekről már a nyáron megkezdődtek az egyeztetések, aminek végén a menetrendi változásokat a társaság felterjesztette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felé, amit a szaktárca jóváhagyott. Ennek alapján 2015. szeptember 1-jétől régiós szinten 9370 kilométerrel több utat tesznek meg autóbuszaink, mint a nyári hónapokban, legjelentősebb a változás Somogy megyében, ahol többek között új járat...

Hárman püfölték egymást az úttesten Teklafaluban

Hárman püfölték egymást az úttesten Teklafaluban Két nő verekedett össze egy férfival Teklafaluban az út közepén, a rendőrök állították le őket. Büntetőeljárás indult három teklafalusi személlyel szemben, akik szombat este a település főutcáján előzetes szóváltást követően az úttesten összeverekedtek, és mindhárman könnyű sérüléseket szenvedtek. A 49 éves férfit, valamint a 33 éves nőt, illetve 21 éves barátnőjét a kiérkező rendőrök a helyszínről előállították, velük szemben csoportosan elkövetett garázdaság miatt a Szigetvári Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

Félpályás útlezárásokra lehet számítani Kovácstelepen

A BIOKOM Nonprofit Kft.tájékoztatása szerint a PÉTÁV Kft. hálózatfejlesztési, valamint a Tettye Forrásház Zrt. rekonstrukciós munkálatainak befejezését követően az érintett utcák útburkolatainak teljes szélességben történő felújítása, és a csapadékvíz elvezetésének rendezése is megkezdődik. A tevékenységhez szükséges anyagi forrásokat Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja. Az útfelújítással és a csapadékvíz-rendezéssel érintett útszakaszok, amelyeknél - ütemterv szerinti - egyidejű munkavégzés várható: Ürögi fasor (Ércbányász utca és Levendula utca közötti útszakasz):...

„Nincs fogadókészség”:...

„Nincs fogadókészség”: valószínűleg nem indul el a pécsi Bőrgyárba álmodott jövőegyetem A fogadókészség hiánya miatt kevés az esély arra, hogy létrejön az úgynevezett jövőegyetem projekt Pécsett. Kertész-Bakos...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Hétfő reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.00-07.00: Pécs, Móra Ferenc utca07.15-08.15: Pécs, Megyeri...

Halálos közúti baleset...

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint vasárnap délután fél négykor a 66-os főúton, Pécs határában egy, a város felé közlekedő motoros letért az úttestről és az árokba...

Már csak pár napig marad az...

Már csak pár napig marad az embertelen hőség, aztán lassan búcsúzik a nyár A hét első napjaiban még folytatódik a kánikula, akár 37 Celsius-fokos hőség is lehet, a meteorológiai ősz kezdetével azonban...

Kisasszony-napi búcsút...

Kisasszony-napi búcsút tartanak Magyaregregyen A Pécsi Egyházmegye híres Mária-kegyhelyén, Magyaregregy-Szentkúton tartanak Kisasszony-napi búcsút szeptember 5. és 8....

Lezárt akta: újév hajnalán...

Lezárt akta: újév hajnalán fosztogatta a mohácsi házat Vádemelési javaslattal zárult a napokban nyomozás egy, még januárban történt mohácsi bűnügyben - adta hírül vasárnap a Baranya...

Ez a kaland bárkinek belefér: egyre többen túráznak a Mecsek felújított útvonalain

Ez a kaland bárkinek belefér: egyre többen túráznak a Mecsek felújított útvonalain Évente négyezernél is több vendég fordul meg a Mecsekerdő Zrt. szállásain. Kis Tünde, a cég kommunikációs vezetője elmondta, az aktív kikapcsolódást nyújtó túrázás iránt folyamatosan nő az érdeklődés. Az erdőjárók napjainkban már a több tízmillió forintból felújított mecseki útvonalakon barangolhatnak. A baranyai természetjáró szervezetekkel egyeztetve harminchét millió forintból fejlesztette az infrastruktúrát az Országos Kékkör baranyai szakaszán a Mecsekerdő Zrt. Az országosan 2550 km hosszú útvonal megújítása 2,7 milliárd forintos, európai uniós támogatást élvező fejlesztésnek...

Pécsre költözik a Weöres Sándor-galaxis tizenegy játékos installációval

Pécsre költözik a Weöres Sándor-galaxis tizenegy játékos installációval Kutyafülü Aladár, a táncoló Bóbita vagy az őszi éjjel izzó galagonya... Gyermekkorunk meghatározó irodalmi emlékei, akárcsak felnőttként a Psyché vagy A holdbeli csónakos. Szerzőjük a nyelvi virtuozitását filozófiai mélységgel páratlanul ötvöző költő, a pécsi kötődésű Weöres Sándor (1913-1989), akinek életműve előtt tiszteleg a WEÖRES 100 - A megmozdult szótár című kiállítás, amely szeptember 4-én 16 órakor nyílik meg a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályán (Szabadság u. 2.). A tárlatot - amely 11 játékos installációt tartalmaz - a Petőfi Irodalmi Múzeum és a...

Patyi András: "a mohácsi tragédia csak a trianoni igaztalan rablóbéke tragédiájához mérhető"

Patyi András: Az 1526. évi mohácsi csatában elesett hősöknek azzal adhatjuk meg a tisztességet, ha soha nem feledjük azt a történelemfordító napot, és hisszük, hogy történelmünk Moháccsal tanított meg mindig felállni, talpon maradni - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen szombaton. Patyi András az ütközet 489. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen hangsúlyozta: a hősök áldozata nem volt hiábavaló, ha a puszta emlékezést a jelen, s azzal együtt a jövő építésének szenteljük, alapnak szánjuk, amelyre valódi tetteket emelhetünk. Véleménye szerint...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Vasárnap reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.00-07.00: Pellérd, Dózsa György út07.15-08.15: Ócsárd,...

Gazdag színházi évadra...

Gazdag színházi évadra számít Hoppál Péter - erről a kultúráért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornának beszélt a Debreceni Csokonai Színházban megrendezendő, 2015/2016-os országos...

Komlón működik a szociális...

Komló önkormányzata 2011, 2012 és 2013 évben is eredményesen pályázott szociális földprogramok megvalósításának támogatására. Mindhárom projektben szabadföldi zöldségtermesztést...

Tisztelet a hősöknek: a...

Tisztelet a hősöknek: a mohácsi csatavesztés évfordulójára emlékezik az ország Ugyan a pontos részleteit a mai napig nem ismerjük a csatának, az bizonyos, hogy több mint tízezer magyar katona halt meg...

50 ezer euró, oklevél:...

50 ezer euró, oklevél: átadták Pécsett a Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat Átadták az idei Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat Charles Bernstein amerikai és Giuseppe Conte (képünkön) olasz költőnek...

Erdőlátogatási tilalmat...

A Mecsekerdő Zrt. egyes területein részleges erdőjárási tilalmat rendel el augusztus 31. és október 1. között. Az intézkedés oka, hogy szeptembertől kezdődik a vadászati főszezon. Mint a...

Szomszédja erdejéből lopott, vádemelés elé nézhet

Egy májusban történt falopási ügyben fejezte be a nyomozást a napokban a Szigetvári Rendőrkapitányság - derült ki a BMRFK szombati híradásából. Egy 23 éves gyöngyösmelléki férfi három akácfát vágott ki és lopott el szomszédjának erdejéből még idén május 3-a előtti napokban. A rendőrök az elvégzett adatgyűjtés eredményeként pár órán belül azonosították a férfit, otthonából előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Vele szemben a Szigetvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.A rendőrök a napokban a nyomozást...

„Nekem a magyar néptánc az igazi" - mondja Jokó, a Mecsek ifjú őstehetsége

„Nekem a magyar néptánc az igazi Néptáncos körökben kiemelkedő tehetségnek tartják a most tizenöt éves Orsós Józsefet, ahogy a legtöbben ismerik, Jokót. Az óvodás kora óta táncoló kővágószőlősi fiatalember előtt sokak szerint fényes jövő áll. Szeptembertől a fővárosi Magyar Táncművészeti Főiskola gimnáziumának tanulója lesz, és amit ezért tett, az szintén nem mindennapos. Videó!Ritkán találkozni Orsós Józsefhez hasonló határozott és nyílt kisugárzású fiatalemberrel korosztályában. Kérdéseinkre többnyire röviden válaszol, azonban az interjúra elkísérték szülei is, akik rendre kiegészítették válaszait. Ugyanakkor...

Főhajtás a hősök előtt: szombaton emlékezünk a mohácsi csata 489. évfordulójára

Főhajtás a hősök előtt: szombaton emlékezünk a mohácsi csata 489. évfordulójára Szombaton a mohácsi önkormányzat és a nemzeti park igazgatósága is megemlékezést tart a mohácsi csata 489. évfordulóján. A nemzeti emlékhelyen, illetve a városban is megemlékezésekre kerül sor szombaton, a gyászos emlékezetű mohácsi csata évfordulója alkalmából. A programok délelőtt tizenegy órakor ünnepi szentmisével kezdődnek a Fogadalmi Emléktemplomban, a mohácsi Bartók Béla Vegyeskar közreműködésével. Ezt követően a Széchenyi téren, II. Lajos szobránál folytatódik a megemlékezés, ünnepi beszédet mond dr. Kovács Mirella jegyző. Az eseményen a vegyeskar mellett a...