„Nekem a magyar néptánc az igazi" - mondja Jokó, a Mecsek ifjú őstehetsége

2015. augusztus 29. szombat 08:31

„Nekem a magyar néptánc az igazi

Néptáncos körökben kiemelkedő tehetségnek tartják a most tizenöt éves Orsós Józsefet, ahogy a legtöbben ismerik, Jokót. Az óvodás kora óta táncoló kővágószőlősi fiatalember előtt sokak szerint fényes jövő áll. Szeptembertől a fővárosi Magyar Táncművészeti Főiskola gimnáziumának tanulója lesz, és amit ezért tett, az szintén nem mindennapos. Videó!

Ritkán találkozni Orsós Józsefhez hasonló határozott és nyílt kisugárzású fiatalemberrel korosztályában. Kérdéseinkre többnyire röviden válaszol, azonban az interjúra elkísérték szülei is, akik rendre kiegészítették válaszait. Ugyanakkor Jokó arcáról szinte egy pillanatra sem tűnt el a jóindulatú, szerény mosoly. Pedig a fiúnak van mire büszkének lennie:2012-ben Baranya kiváló gyermektáncosa lett, illetve még abban az évben az Országos Szólótáncfesztiválon korosztályában első helyet szerzett.

Története Kővágószőlősön indult: Jokó 2000 áprilisában született, családjában egyedüli gyermekként, s öt-hatéves korában kezdett el táncolni - mint meséli - cigány táncokat.

- Egyszer csak észrevettük, hogy egyfolytában táncol, aztán kezdtünk el neki helyet keresni, ahol tanulhatna - idézték fel szülei. Ekkortól már nemcsak a kővágószőlősi óvodában gyakorolt, hanem településén és Pécsett nagyobb közösségben, felnőttekkel együtt is, jó négy-öt éven keresztül, ekkor még kizárólag cigány táncokat.

Orsós József tízéves volt, amikor bekerült a Mecsek Táncegyüttes utánpótlás csoportjába, az Ifjú Mecsekbe, ahol 14-18 éves társaival táncolt együtt, hetente kétszer három órát. Ebben az időszakban Papp Viktória, a csoport vezetője foglalkozott Jokóval, akinek hozzáállását és segítőkészségét nem győzték hangsúlyozni a szülők.

- Két év után, tizenkét évesen egy jól sikerült felmérőt követően kaptam lehetőséget, hogy felkerüljek a nagy együttesbe, a felnőttek közé, ahol Vass Oszkár vezetésével folyik a munka - folytatta Jokó, aki hozzátette, ott azért már fizikálisan is sokkal keményebbek voltak a próbák.


A fiatalember, akinek a kalotaszegi és a nagyecsedi táncok a kedvencei, megjárta Erdélyt és Németországot is a Mecsekkel. Amikor azt kérdeztük tőle, a külföldi fellépések alkalmával megfogta-e esetleg más nemzet népi tánca, egyértelműen válaszolt:

- Nekem a magyar néptánc az igazi.

Ennél a kérdésnél elidőztünk édesapjával, idősebb Orsós Józseffel, aki annak nehézségeit ecsetelte, hogy miként változhat meg egy táncos stílusa, ha cigány táncról a magyarra vált. Szerinte a magyar táncok karakteres mozdulatai miatt előfordul, hogyha újra cigány táncot jár valaki, „kockásabb" lesz a mozgása.

„Hivatásos táncos lesz"

- Két évvel azután, hogy felvettük az Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskola keretében működő Ifjú Mecsekbe, Jokó átkerült a nagy együttesbe, ugyanis úgy ítéltük meg, van annyira ügyes, hogy fel tudja venni a fordulatot az idősebbekkel - mondta el a Pécsi Újság.hu-nak Molnár János, a Mecsek Táncegyüttes vezetője. Nemcsak a cigány-, hanem a magyar táncokat is ragyogóan megtanulta és hatalmas akaraterővel veti bele magát a munkába - tette hozzá.
- Ez idő alatt annyira az együttes részévé vált Jokó, hogy hiányérzetünk lesz, ha szeptembertől Pestre megy. Kollégáim most azt szervezik, hogy havonta egy alkalommal szombatonként tartsunk próbát, hogy részt tudjon venni rajta. Nagyon örülünk a sikerének, de nem valószínű, hogy az iskola elvégzése után visszatérne Pécsre. Jokó feltehetően hivatásos táncos lesz. Ez a vonal áll neki - összegzett a Mecsek vezetője.

Jokónak ezzel szemben ilyen problémája nincs, nehézség nélkül járja át a stílusok közti különbségeket. Jól mutatja ezt, hogy egyik versenyén a kötelező magyar darabok mellett az önként választott kategóriában cigány tánccal lépett színpadra.

Kérdésünkre, hogy miként fogadták a Mecsek felnőtt csoportjában, Jokó azt válaszolta, mindenben maximálisan segítették néptáncos társai. Édesapja ezt a következőkkel egészítette ki: sem a Mecsekben, sem a tágabb értelemben vett néptáncos közegben egyszer nem fordult elő, hogy ferde szemmel néztek volna fiukra származása miatt, pedig - ahogy édesanyja megfogalmazta - nagyon kirítt a környezetből.

Mint azt a Mecsek Táncegyüttes művészeti vezetője, Molnár János (lásd keretes írásunkat) elárulta, a szülők teljes erőbedobással segítik Jokó pályafutását, kezdve attól, hogy Kővágószőlősről mindig időben megérkezzen a Szivárvány Gyermekházban tartott próbákra, egészen addig, hogy néptánc-táborokon tudjon részt venni.

A rengeteg befektetett munka meghozta gyümölcsét, ugyanis Jokó szeptembertől Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziumának tanulója lesz néptánc szakon. Azonban ezért igencsak meg kellett küzdenie:

- A januári felvételin táncolnom sem kellett, mert azt mondták, alkatilag nem felelek meg. Igaz akkor nyolcvan kiló voltam. Azt javasolták, ha lefogytam próbáljam meg újra - mesélte az ifjú táncos, aki ezt követően rögtön koplalni és futni kezdett - mint hozzátette - napi tíz kilométert, ráadásul télen.

Az eredmény nem maradt el, ugyanis Jokó két hónap alatt tizenhárom kilót fogyott, a májusi pótfelvételiről pedig már boldogan térhetett haza. A fiatalember számára hosszú évek óta volt cél az iskolába való bekerülés.

További terveiről azt mondta, a gimnázium elvégzése után egy profi együttesben szeretne táncolni. Hogy melyik lenne ez a csoport, arról konkrétumot egyelőre nem szeretett volna mondani, de sokat sejtetően hozzátette, „mindenki a legjobbat szeretné".

Képünkön: Orsós József Jokó. 

B. G. - Fotó: Dittrich Éva