Kisasszony-napi búcsút tartanak Magyaregregyen
2015. augusztus 30. vasárnap 13:02

A Pécsi Egyházmegye híres Mária-kegyhelyén, Magyaregregy-Szentkúton tartanak Kisasszony-napi búcsút szeptember 5. és 8. között.
1856 október végén a Torma-völgyben keletkezett a kút. Már akkor számos zarándok kereste fel. Jankó János kárászi plébános az egyre érkező zarándokok elhelyezésére 1859-ben deszkából kápolnát építtetett, téglából oltárt emeltetett és gipszből Szűz Mária- szobrot készíttetett.
1864 és 1867 között tartósabb anyagból építettek kápolnát, amelyet 1867. szeptember 8-án, Kisasszony napján szenteltek fel. 1884-ben felújították a rossz állapotba került építményt.
1948-ban Szentes Károly plébános határozta el egy új kéttornyú kápolna felépítését. Terve még abban az évben megvalósult. A kápolna felújítása 1998-ban kezdődött el.
A hagyomány szerint az egregyi kútnál főleg szembetegek kerestek gyógyulást. A forráshoz Baranya, Tolna, Somogy, Zala és Bács megyékből, valamint a távoli Szlavóniából és Horvátországból érkeztek zarándokok. A szent kút mellett faragott homokkő kereszt áll. A búcsújárók a kápolnához Szűz Mária születés- és névnapján (szeptember 8. és 12.) érkeznek tömegesen.
A részletes program itt található!
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

