Több mint hétszáz gyereknek segített a pécsi karitász
2015. szeptember 04. péntek 10:25
A Katolikus Karitász idén nyáron is országosan több mint tízezer gyermek táborozási költségét támogatta vagy szervezett számukra nyári tábort. Ebből a feladatból a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász is kivette a részét. Összesen huszonkét nyári napközit illetve gyerektábort támogattak, hozzájárulva az étkezés, a szállás, a játékok és az utaztatás költségeihez. Önkéntesekkel és kísérő felnőttekkel is tudtak segíteni.
Az Erzsébet-tábor program keretében húsz hátrányos helyzetű gyereket táboroztatott a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász egy hétig Fonyódligeten. A csoportot két munkatársuk kísérte.
A Pécsi Szent Erzsébet Plébánia szervezésében, a karitász támogatásával rendezték meg a Bárka hittantábort. A magyarhertelendi plébánia épületében 38 gyerek és 8 felnőtt lakhatott. A tábor mottója ez volt: Tanú vagyok! A reggeli evangéliumi magyarázatok, a napközbeni és esti tanítások, tanúságtételek azt a célt szolgálták, hogy minél közelebb vezessék a táborozókat Krisztushoz.
Hét bátor középiskolást is nagy kalandra hívott a Karitász. A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma közösségi önkéntes szolgálatban kiválóan teljesítő diákjai kéthetes nemzetközi táborozásban vettek részt, amelyre először idén hívta meg a pécsi karitászcsoportot a csehországi Szent Vencel Lovagrend.
A Rend minden évben összesen 150 horvát, magyar, szlovák, cseh és lengyel állami, civil vagy egyházi bentlakásos intézményben tanuló gyereket lát vendégül a festői szépségű Hamr na Jezere falu tava melletti erdőben, alpesi faházakban.
A tábor ideje alatt a Szent Vencel Lovagrend lovagjai számos észak-csehországi látnivalót mutattak be mikrobuszos csillagtúráik során.
A tábor minden napján sportrendezvények és játékok várták a résztvevőket.
Az esték egy-egy országhoz kapcsolódtak, így az egyes nemzetek egész estet betöltő műsorral készültek. A magyarok somogyi ugrós néptáncot mutattak be, majd mindenkit bevontak a moldvai táncházba.
A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász önkéntesei és a munkatársai több mint 700 gyermeket segítettek nyári élményekhez.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vége a pótlóbuszozásnak, befejeződőtt...
- Mikor, hol halászlevezzünk? Íme, a...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Hurrá, hurka!
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- A hét végéig még pótlóbuszozhatunk a...
- Továbbra is zárva egy sáv az M6-oson...
- Gulyás Gergely: elfogadhatatlan az...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...