A 30Y tagjaival is találkozhatnak a véradók pénteken, koncertjegyeket is sorsolnak
A Pécsi Regionális Vérellátó Központ pénteki véradásán a 30Y zenekar dedikál és koncertjegyet is ad az önzetlen segítőknek. Délután öt órától nyolc óráig várják azokat, akik elmúltak 18 évesek, legalább 50 kg a testsúlyuk és egészségesek. A régiós vérellátó központban (Pécs, Pacsirta u. 3.) szervezett véradáson lehetőség lesz a zenekar tagjaival fényképezkedni, beszélgetni, valamint minden véradó dedikált képeslapot is kap ajándékba. Sőt, a sikeresen vért adók között két darab 30Y évzáró klubkoncert jegyet is kisorsolnak. A véradók személyi igazolványt, lakcímkártyát és TAJ...
Véget ér a napsütés, hétvégén borús, esős időnk lesz
Az elmúlt napokban megszokott meleg, napsütéses időjárása helyett a hétvégén borús, csapadékos időre és lehűlésre kell készülni. Néhol a nappali maximumhőmérséklet is 10 Celsius-fok körül alakul - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, a Dunántúlon és északon több helyen, délkeleten helyenként alakul ki eső, zápor, zivatar. A Dunántúlon többfelé megélénkül, néhol megerősödik a légmozgás, zivatarok környezetében akár viharos széllökések is lehetnek. A...
Törökországba viszik felújításra a szigetvári Zrínyi-szobrot
Bronzból történő újraöntés céljából Törökországba szállítják a szigetvári Magyar-Török Barátság Parkban található Zrínyi Miklós-szobrot. Az alkotást csütörtökön emelték ki a helyéről és indították útnak. A TIKA - Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség Budapesti Programkoordinációs Irodájának tájékoztatója szerint az 1994-ben épült emlékparkban található Zrínyi Miklós-szobrot üvegszál erősítésű műanyag felhasználásával 1996-ban készítette el Metin Yurdanur török szobrász.A magyar fél kérésére Zrínyi Miklós szobrát bronzból történő újraöntés céljából Metin Yurdanur...
Busójárásról készült...
Busójárást bemutató kisfilmmel nyerték meg a nemzetközi versenyt a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium tizenegyedikes...
A Pannon Vándorszínház...
Kortárs angol író immár világirodalmi klasszikusnak számító művét, Peter Shaffer: Equus című drámáját hozza el a Pécsi...
Felborult egy kistraktor...
Felborult traktorhoz riasztották a tűzoltókat szerda délelőtt.A jármű egy erdős területen borult fel, amelynek következtében a...
Te hogyan csináltad? Volt...
A szabadság első, korántsem mindig édes napjait örökítette meg nyolc, a büntetését letöltött egykori elítélt. A fotókat a...
Megeszik, amit főznek: a...
Főzni alapvetően a tűzhely mellett, esetleg bogrács közelében kell. De szóban is lehet művelni az iparágat. Bár ennek ötvözete...
Vörös, fehér, rozé:...
Idén is díjazza a legjobb borászokat a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők...
Ökölharc egy pécsi estén - aztán meg jöttek a zsaruk
Az utcán verekedtek össze, a Pécsi Rendőrkapitányságon folytatják a nyomozást. Büntetőeljárást indítottak a rendőrök két férfival szemben, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2016. április 5-én 19 óra 30 perckor előzetes szóváltást követően Pécsett, az utcán verekedtek össze. A kiérkező rendőrök előállították K. Attila 26 éves, valamint B. Sándor 29 éves pécsi lakosokat, akiknek a viselkedése a szomszédokban megbotránkozást keltett.A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki, velük szemben a Pécsi Rendőrkapitányságon garázdaság miatt folytatják a nyomozást.Holnap kezdődik Pécsen a megyei Cigányfesztivál
Pénteken kezdődik a Baranyai Cigányok XVIII. Tavaszi Fesztiválja Pécsett; a programsorozat keretében többek között szakmai tanácskozást tartanak a roma kulturális stratégia kialakításának témájáról. Kosztics István, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a pénteki tanácskozás célja, hogy megalkossanak egy korábban hiányzó megyei stratégiát, amely a cigányság kultúráját és hagyományait megőrzi, bemutatja és ápolja. Mint kiemelte, a tanácskozás keretében ismét felvetik egy, a cigányság értékeit bemutató baranyai múzeum, skanzen létrehozásának...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtökön reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.00-07.00: 6-os főút pellérdi elágazó07.15-08.15: Pécs, Nyugati ipari út08.30-09.30: Pécs, Rácvárosi út09.45-10.45: Pécs, Szigeti út11.00-12.00: Pécs, Athinay út13.30-14.30: Pécs, József Attila út14.45-15.45: Pécs, Zsolnay Vilmos út16.00-17.00: Pécs, Pécsváradi út17.15-18.15: Bogád, Kossuth utca18.30-19.30: Pécs, Üszögi út19.45-21.00: Pécs, Mohácsi út
"Együtt a stroke ellen" -...
A szélütés, azaz a stroke elleni kampányt ismertették Pécsett a városházán szerdán. Őri László alpolgármester a...
Szigetvári és komlói...
Februárban a királyegyházi cementgyárban végrehajtott műszaki mentésről, márciusban egy komlói szabadtéri tűzesetről készült a...
A 110 éve született...
A 110 éve, Pécsett született Victor Vasarely emlékére felolvasóestet tartanak csütörtökön a Művészetek és Irodalom Házában.A...
Megzavarták a...
Az illegálisan leszedett, több tízezer forint értékű medvehagymát hátrahagyva menekültek a Remete-rétről a tolvajok. Orfű...
Kezdő és már működő...
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK) inkubátorházában kezdő és már működő vállalkozások részére biztosítanak...
Tömegszerencsétlenség...
Tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó...
A kedd nem O. Ferenc napja volt - begyűjtötték, mert lopott
A 46 éves férfival szemben a Pécsi Törvényszék bocsátott ki elfogatóparancsot. A járőrök 2016. április 5-én 17 óra 15 perckor intézkedtek O. Ferenc pécsi férfival szemben. Az ellenőrzéskor megállapították, hogy a Pécsi Törvényszék lopás elkövetése miatt a 46 éves férfi körözését rendelte el.O. Ferencet a rendőrök elfogták, előállították, majd a további intézkedések megtételéig őrizetbe vették.Szabadegyetem kezdődött a Pécsi Hittudományi Főiskolán
Pénteken kezdődött az I. PPHF Nyári Egyetem, amelyre hat különböző országból érkeztek hallgatók. A programok során az előadók és a hallgatók a szegénység és az egészség közötti kapcsolatot járják körül előadások, szemináriumok és gyakorlati foglalkozások keretében. Pénteken dr. Martos Levente Balázs tartott előadást a szegénység és egészség fogalmak bibliai hátteréről, amelynek mottójául egy zsoltáridézetet választott: „De én nyomorult és szegény vagyok. Uram, siess segítségemre!" (Zsolt 40,18). Szombaton dr. Péntek Eszter egészségszociológiai megközelítéséről, vasárnap...Traffipax szerdán Pécsett és környékén
Szerdán reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.00-07.00: Pécs, Tüskésréti út07.15-08.15: Pécs, Móra Ferenc utca08.30-09.30: Pécs, Siklósi út09.45-10.45: Szalánta, Hunyadi út11.00-12.00: Pécs, II. János Pál út13.30-14.30: 57-es főút Pécs - Birján közötti szakasza14.45-15.45: Pécs, Üszögi út16.00-17.00: 6-os főút 188 km szelvény17.15-18.15: Pécs, Komlói út18.30-19.30: Pécs, Engel János út19.45-21.00: Pécs, Zsolnay Vilmos út
A rovat további témái
- Rengetegen voltak kíváncsiak Pál Ferenc atyára Pécsett
- Dr. Schadt Krisztián lett a Pécsi Törvényszék elnökhelyettese
- Filmzenék csendülnek fel a PFZ keddi koncertjén
- Idén is a térség agrárvállalkozóitól vásárol a pécsi erőmű
- Tizenkét évet kapott a pécsi G. László, aki tavaly szúrt le egy férfit egy belvárosi bár előtt
- Öt órán át égettek a tűzoltók Baksa közelében
« Előző
23760 | 23787 | 23814 | 23841 | 23868 | 23895 | 23922 | 23949 | 23976 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...

