Megeszik, amit főznek: a pécsi férfi főzőegylet konyhájában csak vendégek lehetnek a nők

2016. április 07. csütörtök 09:55

Megeszik, amit főznek: a pécsi férfi főzőegylet konyhájában csak vendégek lehetnek a nők

Főzni alapvetően a tűzhely mellett, esetleg bogrács közelében kell. De szóban is lehet művelni az iparágat. Bár ennek ötvözete is működőképes változat lehet. Legalábbis a Gastro Artist Pécsi Férfi Főzőegylet példája ezt támasztja alá. Csanaky András megvalósította egyik álmát, egy évtizednél is régebben vezet egy olyan társaságot, ahol bizony nem elég a duma, meg is kell „villantani" azt, amit valaki ízesen tud ecsetelni a villanysütőtől némileg eltávolodva.  

Nem profik, szakács sincsen közöttük, mégsem égetik le a rántást, nem sül szénné a kezük alatt a hús.

A spanyoloknál, pontosabban Baszkföldön komoly hagyománya van az erősebb nem főzésének. De azok az emberek nem csak fecsegtek időtlen időn keresztül, hanem meg is alapították kisebb közösségeiket. Ezt irigyelte meg Csanaky András, aki amúgy közgazdász, szociológus, tehát hivatalosan nincsen köze a konyhaművészetekhez.

- Komollyá szerettük volna tenni a dolgot - idézte fel a kezdeteket az egyesület irányítója. - Ezért rendesen megalakultunk tizenegy esztendővel korábban. Bejegyeztettük magunkat, van alapszabályunk, bankszámlánk, ebből a szempontból semmi sem hibádzik. Csak ezek után törtük fel az első tojást, kaptuk elő a nagykést, kezdtük darabolni az alapanyagokat.

- Méghozzá mindannyian az izmosabbak táborából, a nőket tehát kirekesztve a „brigádból".

- Nem kell ebbe semmit belemagyarázni. Mindenki tudhatja, családi kötelékben a nők a főnökök a konyhában. Velük néha nem könnyű, bár törekedni szoktunk a megegyezésre. Ez viszont a mi „játszóterünk", ahol azt teszünk, amit a kedvünk tartja. Egy tankonyha a bázisunk, ott rendezzük a havi összejöveteleinket. Évente egyszer, egy bál keretében pedig a számunkra kedves hölgyeket is megvendégeljük közösen. Ezzel aztán el is vesszük a dolog élét.

- Szóval nem hivatásos séfekről beszélhetünk. Ennek ellenére bátran csapnak bele a „lecsóba"?

Kimeríthetetlen a kondér

Ötletekben nem lehet hiány. A találkozások során volt már terítéken minden földrész ételéből, a kreoltól az ázsiai felhozatalon keresztül egészen Afrikáig tartott a széles repertoár, amik meg is valósultak. A csapatnak kiemelt fontossággal bírt a határon túli magyarok étkezési szokásainak megismerése. A hazai tájegységek, területek fogásait sem hagyhatták ki a férfiak. Ez az a körforgás, aminek soha nem lehet vége, kimeríthetetlen a képzeletbeli kondér.

- A kereskedelemben szinte minden dolog, még egzotikus fűszerek, különleges halak is beszerezhetők. A receptekben, a tájékozódásban a világháló segíthet. A fantázia, a kreativitás persze nélkülözhetetlen. Néha hibázunk is, de nem az a jellemző. Ráadásul a tagság rendszeresen el is fogyasztja, amit sikerült összehozni a havi felelős séfeknek.

- Miféle fondorlattal lehet bekerülni egy ilyen körbe?

- Semmiképpen sem kihalásos alapon. Volt mozgás a társaságban, bár egyfajta állandóságról is szólhatok. Bárki beléphet, aki elfogadja az alapszabályt, valamint befizeti a tagdíjat. Egyetlen megszorítás, miszerint két ajánló szükséges a létszámbővítéshez. Mert azért itt ellenségek nem ülhetnek egy nagy asztal körül. Aki jelölt, annak elsőre mindenképpen mutatnia kell valamit a tudományából. Természetesen minden segítséget megadunk hozzá, hiszen mi esszük meg a vizsgamunkát. De ételmérgezéssel még egyszer sem vitt el tőlünk senkit a mentő.

- A dolog életképes, ez vitathatatlan. De akad ennek gyakorlati haszna is a hétköznapokban?

- Természetesen igen. Életem párjával együtt is szoktunk sürgölődni a serpenyők házi birodalmában. Egy asszony, aki gyerekre is főzött, általában nem képzetlen ilyen téren. De új ételeket, zamatokat, módszereket lehet mindenkinek mutatni, ezt a tapasztalat bebizonyította. A családi tűzhely nem ismeretlen fogalom, ám meg lehet tölteni modern tartalommal is. Persze kizárólag a régi értékek mentén haladva, azokat tiszteletben tartva.

 

Pucz Péter