Hogy ennek mi értelme volt? Így trükközni egy rendszámtáblával?
Büntetőeljárás indult a 24 éves ligeti férfival szemben. Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a ligeti lakost, aki a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 11-én 21 óra 46 perckor nemrég vásárolt személygépkocsijával úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy a járműre két olyan rendszámtáblát szerelt fel, amelyek egy másik autóra lettek kiállítva. A 24 éves férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, vele szemben egyedi azonosító jel meghamisítása miatt a Komlói Rendőrkapitányságon indult büntetőeljárás.Életveszélyben van Kulka János, úgy tudni, kórházban ápolják
FRISSÍTVE. Kulka Jánost, a Pécsi Nemzeti Színház volt művészét kedden este kórházba vitték, a színművész állapotáról jelenlegi munkaadója, a Katona József Színház a család kérésére az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben nem tudott részletes információt adni. A Blikk úgy tudja, állapota súlyos, életmentő beavatkozásra volt szükség. Az esetleges műsorváltozásokról a művész állapotának alakulása ismeretében döntenek, erről a későbbiekben tájékoztatnak - közölte a színház. A Blikk értesülései szerint az 57 éves, Kossuth-díjas Kulka Jánost kedden este először a Honvéd kórházba...
Nyár végére fejeződik be a Pius templom homlokzatának és tornyainak felújítása
Több mint 90 millió forintból újítják fel a Pius templom déli homlokzatát és a tornyokat, valamint a lépcsőket, a burkolatokat, a támfalakat és a kerítéseket. A mai PTE Ifjúság úti tömbje eredetileg jezsuita kolostornak, gimnáziumnak és diákotthonnak épült. Az ötlet atyja gróf Zichy Gyula pécsi püspök volt, aki X. Pius pápa ötven éves papi jubileuma emlékére Pius alapítványt hozott létre.Az intézet 1912-1913-ban kezdte meg működését. A tömb nyugati szárnyán a Jézustársasági rendház rendezkedett be, a két szárny közti területre pedig templomot szántak. Zichy Gyula gróf...
Minőségbiztosítási mérnököt...
A Le Bélier Mohács Kft., az autóipari beszállítói iparágban kiemelkedő szerepet betöltő, multinacionális cég mohácsi gyáregységébe keres MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MÉRNÖK - TERMÉKFELELŐS...Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Ezekben az utcákban...
Április 12-ről 13-ra, vagyis keddről szerdára virradó éjszaka a következő pécsi utcákban dolgoznak a BIOKOM munkatársai.A...
Szirtes Edina Mókus...
Szirtes Edina Mókus költészet napi koncertje este hét órakor kezdődik a Pécsi Kulturális Központban.Ez a különleges, szóló...
Átadták a tizenötezredik...
A tél során megújult Tüke Kártya rendszerben a 15.000. kártyát kiváltó Jankó Andreát köszöntötte és ajándékozta meg egy...
Lemondott mandátumáról a...
Lemondott mandátumáról Éva Ferenc, Harkány társadalmi megbízatású alpolgármestere kedden - közölte az érintett az MTI-vel. Baksai Tamás (Fidesz-KDNP), a Baranya megyei fürdőváros...A Kodály orgonájáról egyeztetett Páva Zsolt és Scheffer Ferenc: továbbra sincsenek konkrétumok
Továbbra sem tudni, mennyit kell még várni a Kodály Központ orgonájára. Kedden egyeztetett a hangszer megépíttetését felajánló pécsi vállalkozó, Scheffer Ferenc és Páva Zsolt polgármester, a megbeszélésnek azonban nem volt konkrét eredménye. Az ismert pécsi vállalkozó, Scheffer Ferenc - tragikus körülmények között elhunyt fia emlékére - csaknem hat évvel ezelőtt ajánlotta fel a városnak, hogy megépítteti a Kodály Központ hiányzó orgonáját (a koncerthelyszínre eredetileg is terveztek orgonát, de ez akkor anyagi okok miatt nem valósult meg). A város közgyűlése a nemes...
A fényterápiával ismerkedhetünk szerdán a Zsolnayban
Dr. Sánta Imre lézerfizikus, egyetemi docens a fényterápiáról, vagyis a lézerek gyógyításban való használatáról tart előadást szerdán az E78 panorámatermében. A világon gyártott lézerek egy jelentős részét gyógyításra használják. Operálják vele a gégerákot, a hallócsontocskákba lyukat fúrnak, a szem szaruhártyájának alakját megváltoztatják, felderítik a bőrrákot és el is pusztítják. Mely tulajdonságai teszik ezt lehetővé a lézerfénynek? Tényleg csodaszer? Ezekre a kérdésekre válaszol dr. Sánta Imre lézerfizikus, egyetemi docens.Az este 7 órakor kezdődő előadást négyszáz...
A vártnál kevesebb békát sikerült menteni Sikondán
1383 békát sikerült megmenteni a Baranya megyei Sikondán, ahol a napokban szedték be a kétéltűek felfogásához használt hálókat - tájékoztatta Bodó János, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) természetvédelmi őre kedden az MTI-t. A DDNPI civil természetvédelmi szervezetekkel közösen 2003 óta végez békamentést a 66-os főútról Sikonda felé vezető útszakaszon, ahol február 18-án 800 méter hosszúságban mintegy fél méter magas hálót feszíttek ki, hogy megakadályozzák a békák útra jutását, ezzel mentve meg a vizek felé szaporodni igyekvő kétéltűeket a gázolástól. Idén 131 erdei...Na, kit fosztott ki és...
A 47 éves pécsi férfit őrizetbe vették a rendőrök. Nem szaporítják a szót a zsaruk egy hétfő esti esettel kapcsolatban, mindössze annyit közölnek, hogy O. Ferencet Kertvárosban...Április 30-ig lehet...
A Pécsi Egyházmegye idén május 7-én, szombaton rendezi meg máriagyűdi zarándoklatát. A zarándoklat Pécsről, a II. János Pál...
Súlyos testi sértés miatt...
Felszólította Harkány alpolgármesterét a város vezetője, Baksai Tamás hétfőn, hogy tisztázza érintettségét egy 1973-as súlyos testi sértés miatt indított büntetőügyben. Baksai Tamás...Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Könyv Kata festményeiből...
Könyv Kata kiállítása nyílik meg szerdán este a Civil Közösségek Házában.Könyv Kata Barcsay-díjas festőművész (jelenleg a PTE...
Nyár közepére teljesen...
A felújításra szükség van, mert a 19. század végén készült burkolat erősen megöregedett és megrongálódott, balesetveszélyessé...
Méteres lángokat hányt egy családi ház kéménye Garéban
Egy méteres lángok csaptak ki egy családi ház kéményéből vasárnap este Garé községben.A szalmabála tüzelésű kazán kéményében keletkezett a tűz, amely nem terjedt át a tetőszerkezetre. A siklósi hivatásos tűzoltók egy védősugár fedezet mellett átvizsgálták a padlást, amelyben nem esett kár. A kéményseprő-ipari közszolgáltató a hétfői nap folyamán fogja elvégezni a soron kívüli ellenőrzést, addig a család nem használhatja a fűtőberendezést. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Závada Péter lesz a keddi Jelenkor est vendége
A Jelenkor estek második, keddi rendezvényén Závada Péter költő, dramaturg, drámaíró, a legújabb, Mész című kötetét mutatja be a közönségnek. A szerzővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője beszélget a Tudásközpont első szintjén lévő nagyelőadóban.„Závada Péter újabb költeményei a lélek napfoltjaira engednek rálátást. A kötet egymást keresztező ösvényeinek végén ott áll az anya, és ott áll a fiú a gyász útjának szélén egy gazdag, életerős költészet növekedésének vagyunk tanúi."Az est hat órakor kezdődik.
Uránban tört-zúzott Péter a vasárnapi ebéd helyett
A 37 éves pécsi férfi elismerte, hogy kábítószert fogyasztott. Büntetőeljárás indult a Pécsi Rendőrkapitányságon R. Péter pécsi lakossal szemben, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. április 10-én 13 óra 30 perc körüli időben Pécsett, az egyik uránvárosi telefonfülke üvegét betörte. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök a 37 éves férfi ruházatának átvizsgálásakor kábítószer fogyasztáshoz használatos eszközöket találtak, ezért kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A garázda férfi elismerte, hogy kábítószert fogyasztott, vele...A rovat további témái
- Az útburkolat javítása miatt kedden útlezárások lesznek a Munkácsy utca környékén
- Nem minden szemét, ami annak látszik - hétfőtől a pécsiek is tanulhatnak a Hulladék Akadémián
- Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
- Volt telitalálatos a hatos lottón, íme a nyerőszámok
- Szőke, magas férfi, márkás sportcipőben: ő a kertvárosi szatír! Felismeri?
- Ifjú kócsagőröket keres a Természetvédelmi Őrszolgálat
« Előző
23706 | 23733 | 23760 | 23787 | 23814 | 23841 | 23868 | 23895 | 23922 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...

