Életveszélyben van Kulka János, úgy tudni, kórházban ápolják
2016. április 13. szerda 10:58

FRISSÍTVE. Kulka Jánost, a Pécsi Nemzeti Színház volt művészét kedden este kórházba vitték, a színművész állapotáról jelenlegi munkaadója, a Katona József Színház a család kérésére az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben nem tudott részletes információt adni. A Blikk úgy tudja, állapota súlyos, életmentő beavatkozásra volt szükség.
Az esetleges műsorváltozásokról a művész állapotának alakulása ismeretében döntenek, erről a későbbiekben tájékoztatnak - közölte a színház.
A Blikk értesülései szerint az 57 éves, Kossuth-díjas Kulka Jánost kedden este először a Honvéd kórházba szállították, majd mentővel vitték át az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe, ahol jelenleg is kezelik.
FRISSÍTÉS:
A család közlése szerint a színművészen életmentő beavatkozást hajtottak végre.
"János kedden este kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta" - olvasható a család közleményében, amely arra is kitér, hogy a későbbiekben tájékoztatást adnak a művész állapotának alakulásáról.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

