Nem minden szemét, ami annak látszik - hétfőtől a pécsiek is tanulhatnak a Hulladék Akadémián

2016. április 11. hétfő 07:07

Nem minden szemét, ami annak látszik - hétfőtől a pécsiek is tanulhatnak a Hulladék Akadémián

Hétfőn nyílik meg Pécsett az Apáczai Általános Művelődési Központban a Hulladék Akadémia, amely az ország több pontján is azért küzd, hogy az emberek belássák: saját magunknak teszünk jót azzal, ha tudatos fogyasztókká válunk. 

Nap, mint nap szembesülhetünk azzal, hogy túlságosan hamar tele lesz a kuka és már a szemétszállítás előtt több zsákban púposodik a hulladék. Ez a jelenség már nemcsak a háztartások problémája, hiszen a városok sem bírnak el végtelen mennyiségű szemetet. Ezen szeretne változtatni az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság támogatásával az ÖKO-Pack Kft. szemléletformáló kampánya.

- A Hulladék Akadémia arra tanít, hogy lássuk be, minden megvásárolt termékkel, elköltött forintunkkal szavazunk. Szavazunk az adott terméknek az előállítójára, csomagolására, alapanyagainak előállítási módjára! Így támogatunk sok esetben közvetetten erdőirtásokat, embertelen bánásmódot vagy akár állatkísérleteket. Ezért fontos, hogy tudatos fogyasztó váljon belőlünk, és környezettudatosan kezeljük hulladékainkat is - állítják az országos rendezvénysorozat szervezői, akik április 11-én Pécsre is elhozzák a kiállítást, s a megnyitó napján öko falatokkal várják az érdeklődőket.

Az Apáczai Általános Művelődési Központban nyíló Akadémián kezdetként végigkövethetjük a hulladéktörténelem mérföldköveit, majd az újrahasznosítás világába csöppenve megismerkedhetünk a leginkább környezetbarát megoldásokkal. Számos hétköznapi, környezettudatos ötlettel is gazdagodhatunk a tárlat során a legapróbb praktikákon keresztül a komposztálásig - amit egyébként akár a hatodik emeleten is végezhetünk! Azok pedig, akik valami izgalmasabbra vágynak, kipróbálhatják, hogyan kell hulladékrégészkedni és milyen a szelektív válogatósoron dolgozni.

Más dolgait is "megrendelhetjük" a netről

Mivel egyre nagyobb a használt termékek iránti kereslet, egyre népszerűbbek a garázsvásárok, használt ruha vásárok, adományboltok, az internet világában viszont akár már otthonról, a számítógépen keresztül is felajánlhatunk és kereshetünk dolgokat. Ehhez elég csak a Zöld Térkép, a Túl sok cucc, a Zokni Csereprogram, vagy a Miutcánk elnevezésű weboldalakra kattintanunk.

A pécsi rendezvény kapcsán Hankó Gergely projektvezető érdeklődésünkre azt is elmondta, a kiállításon elhelyeznek egy úgynevezett Csere-bere táblát is, ahová ki lehet írni, ki mit cserélne el, vagy ajánl fel segítségképpen. Ez az Akadémia után később is itt marad, így a helyiek ezután is „bedobhatják a közösbe" számukra felesleges, nem használt tárgyaikat.

A Hulladék Akadémia április 11-ei megnyitójától egészen 21-ig állomásozik Pécsett. Az érdeklődők előzetes bejelentkezés után ingyen végiglátogathatják az Akadémia programjait hétköznaponként reggel nyolc és este hat óra között, szombaton délelőtt tíz és délután öt óra között.

Kiss Alexandra