Megzavarták a medvehagyma-tolvajokat, a Remete-réten és Orfű közelében is eliszkoltak

2016. április 06. szerda 11:29

Megzavarták a medvehagyma-tolvajokat, a Remete-réten és Orfű közelében is eliszkoltak

Az illegálisan leszedett, több tízezer forint értékű medvehagymát hátrahagyva menekültek a Remete-rétről a tolvajok. Orfű közelében is hasonló eset történt, ott is sikerült meglépniük - tudta meg hírportálunk.

Hiába a gyűjtésre vonatkozó előírások, úgy tűnik, egyeseket ez egyáltalán nem izgat. Mint arról nemrég beszámoltunk, több halomnyi lekaszált medvehagymát talált egy kiránduló a Remete-réten, egy természeti szempontból védetté nyilvánított terület szomszédságában. A Mecsekerdő Zrt. akkor arról tájékoztatta munkatársunkat, vizsgálatot indítanak, az első eredmények pedig a napokban megszülettek.

A területet gondozó cégnél elmondták, minden bizonnyal megzavarták az illegális gyűjtést végző tolvajokat, az értékes növényt ezért hagyták hátra. A lekaszált medvehagyma-halmokat egyébként a Mecsekerdő időközben elszállította.

Ennyi gyűjthető

A medvehagyma manapság már annyira népszerű, hogy korlátozni kell a begyűjthető mennyiséget. Az előírások szerint a védelem alatt nem álló területeken egy ember legfeljebb két kilogrammnyit szedhet naponta. A védett helyeken azonban egyetlen ilyen növény sem szakítható le.  

Kérdésünkre közölték, az elkövetők kiléte ismeretlen, feljelentést pedig nem tesznek az ügyben - ezt tehát most megúszták a tolvajok. Azt mindenesetre ígérik a cégnél, hogy folyamatosan figyelik a medvehagymával borított erdőrészeket, hogy a hasonló eseteket megakadályozzák. Ennek már eredménye is van, a napokban ugyanis Orfű közelében értek tetten illegális gyűjtőket, akiknek azonban sikerült elmenekülniük.

A Mecsekerdő Zrt. arra kéri a természetjárókat, ha hasonló esetet látnak, mindenképpen értesítsék őket. A társaság honlapján egyébként megtalálható egy térkép, amelyen jelölik, hol tilos az ízletes növény gyűjtése.


Képünk illusztráció. 

Palotás P. - Fotó: MTI