A Pannon Vándorszínház vendégeskedik a Harmadikban

2016. április 07. csütörtök 14:16

A Pannon Vándorszínház vendégeskedik a Harmadikban

Kortárs angol író immár világirodalmi klasszikusnak számító művét, Peter Shaffer: Equus című drámáját hozza el a Pécsi Harmadik Színházba a Pannon Várszínház áprilisban. Vadonatúj produkciójukat mindössze két alkalommal: 11-én és 12-én este 7 órakor láthatják az érdeklődők Vándorfi László rendezésében, Blaskó Péterrel és Szelle Dáviddal a főszerepben.

,,Tulajdonképpen a maga módján ez egy detektívtörténet, ahol minden bűnjel az első felvonásban van elrejtve. Számomra az Equus egy olyan kihívás, amelyben azt szeretném, ha minden előadás a terror és a gyönyör ötvözetét provokálná" - írta Peter Shaffer 2007-ben, drámájának londoni bemutatója kapcsán.

Az életének 90. esztendejében járó író műveinek egyik erénye a jól felépített cselekmény, a gondosan megszerkesztett drámai konfliktus és az ebből kibontakozó jellemek megrajzolása, miközben a totális színház eszményének megfelelően a szöveg, a látvány, a zene, a díszlet és a mozgás együttes érvényesülésében hisz. A veszprémiek előadása tökéletesen illeszkedik e felfogásba, ezért is írhatták a színlapra műfaji meghatározásként, hogy: színjáték tánccal. A lovakat ugyanis az Ajka-Padragkút és a Veszprém-Bakony Táncegyüttesek néptáncosai jelenítik meg, méghozzá Krámer György koreográfiájában. Bartuc Gabriella a veszpremkukac.hu portálon megjelent kritikájában így ír:

,,Nehéz darab az Equus. Felkavar és meghökkent. A pszichiáterrel együtt mi is feltesszük magunknak a kérdést, végül is mi a „normális" és mi az „abnormális"? Hol vannak a szenvedély és a bűn határai? Vajon normális-e az anya vallásos rajongása, illetve az apa földhözragadt bunkósága? A szülők, bár a társadalmi normákon belül maradnak, de a mesterkéltségük és a hazugságaik mély nyomokat hagynak a fiú lelkén. A maguk módján falvédőszövegeket ismételgetnek ők is, akárcsak a tévében a reklámok. Nehéz eldönteni, ki bolond és ki normális. Keserű tanulság: sose tudni, mivel indítja el az ember a másikban akaratlanul is a lavinát, ami mindent maga alá temet. Az emberi természetben váratlan erők rejtőznek - érzékelteti Vándorfi László.

Rendezésének a profi szereplővezetés mellett ez a legnagyobb érdeme. A főszerepekre olyan színészeket választott, akik hitelessé teszik és sikerre viszik a darabot. Blaskó Péter szinte eszköztelenül, belülről hozza nagyszerűen a pszichiáter figuráját, mindvégig fogva tartva a figyelmet. Szelle Dávid Alenje az ellenpont: megszállottság a józanság tükrében. És ez a tükör érdekesen kezd változni. A fiatal színész nagy bravúrja ez az alakítás, már-már a természetében hordja a lovászfiú kényszeres mozgását, a teljes fizikumával játszik. Oravecz Edit (anya), Kiss T. István (apa), Staub Viktória (Juli), Pap Lívia (bírónő) alakítása jól beágyazódik az előadás természetes folyamatába. A Herceget alakító Kádár Ignácé és a további lovakat megszemélyesítő néptáncosoké (Csánitz Márk, Kubriczky József, Lakatos Ferenc, Rumi Benjamin) a katartikus pillanat, amikor velük száguld Alen. A néptáncból sarjadt kopogós, férfias, kemény gesztusokkal, látványosan összefogódzva. Dacos dobbantásaikkal, fejük kemény hátravetésével fogcsikorgató erőt, elszántságot mutatnak. Az éneklő, doboló kórus (Farkas-Csányi Attila, Punk Péter és Szente Árpád Csaba) az előadásnak a mitikus dimenzióját erősíti."

A világszerte gyakran és nagy sikerrel játszott Equust Vándorfi László rendező magyar környezetbe helyezte. Fiatal főhősünk média-függősége, családi, társadalmi példaképeket és mintákat nélkülöző magányossága, istenség-teremtő megszállottsága, majd a megvakított istenség, a ménes mindent elpusztító száguldása nagy erővel szólaltathatja meg az ismert drámát. Martin, a pszichiáter szerepét Blaskó Péter Kossuth- és Jászai-díjas színész, a Nemzet Művésze játssza; Alant a fiatal veszprémi színész, Szelle Dávid, akik a pszichiáter és betege kapcsolatán keresztül olyan társadalmi problémákra is rámutatnak, mint a családon belüli erőszak vagy az elmagányosodás.

A Vándorfi László vezette Pannon Várszínház jubileumot is ünnepel ezzel a bemutatóval, hisz épp tizenöt éve kezdték meg hivatalos működésüket.

Forrás: Pécsi Harmadik Színház