Tömegszerencsétlenség okozásával vádolják a Pécsről indult, balesetező autóbusz vezetőjét
2016. április 06. szerda 09:41

Tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség a tavaly júniusban Királyegyházánál balesetet szenvedett autóbusz sofőrje ellen - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
A közleményben felidézték: tavaly június 22-én a távolsági busz vezetője a Baranya megyei Királyegyháza és Gyöngyfa között letért az egyenes útról és árokba hajtott, ahol a jármű mintegy negyven méter megtétele után fának ütközött.
A Pécsről Sellyére tartó, menetrend szerinti autóbuszjáraton huszonöten utaztak, közülük ketten maradandó fogyatékosságot, négyen súlyos sérüléseket, tizenketten pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek - ismertette a vádhatóság.
A balesetet követően a kórházi ellátásra szoruló sérültek közül tízen kerültek a pécsi traumatológiai klinikára, több embert az idegsebészeti, valamint a gyermekklinikán kezeltek.
Tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.
Képünkön: dolgoznak a helyszínelők a baleset után.
MTI - Fotó: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

