A pécsi vásártéren megállt az idő: siralmas állapotok uralkodnak a szebb napokat is látott placcon

A pécsi vásártéren megállt az idő: siralmas állapotok uralkodnak a szebb napokat is látott placcon Jó lenne tudni, mikor állt meg az idő, de azt nem lehet kinyomozni! Annyi bizonyos, a harmadik évezredbe már nem lépett át a pécsi vásártér. Pedig lassan negyed évszázad eltelt belőle. A Móra Ferenc utca, illetve a Megyeri út által határolt hatalmas placc legjobban egy nagyon távoli, szegény ország „bádogvárosához" hasonlít. Azzal az egy kivétellel, hogy azért a kosz, szemét nem vette még birtokába a birodalmat. A gépezet újraindításához pénz kellene, sok, amiből kevés sincsen.  Egykoron a vásártér Pécsett ott volt, ahol most a Siklósi úti felüljáró mellett...

Hűvös éj után napsütésesre fordul az idő szombaton

Hűvös éj után napsütésesre fordul az idő szombaton Szombaton zavartalanul napos, száraz időben lesz részünk.    A keleti, északkeleti szél ma még több helyen megélénkül, estétől már mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között várható, azonban a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, a vízpartoknál néhány fokkal enyhébb lehet az idő.  A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22 és 25 fok között alakul.

Lángba borult egy autó az 57-es főúton, Kozármislenynél

Lángba borult egy autó az 57-es főúton, Kozármislenynél Kigyulladt egy személyautó Kozármisleny közelében, az 57-es főút Szederkény felé vezető szakaszán.  A jármű utas- és motortere égett. A pécsi hivatásos tűzoltók megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. A beavatkozás idejére lezárták az út érintett szakaszát.Képünk illusztráció.

Szerdán éri el az árhullám...

Szerdán éri el az árhullám tetőpontja Mohácsot, kilenc méteres vízzel tetőzhet a Duna Mohácsnál az előrejelzés szerint még több mint másfél méterrel emelkedik a Duna vízszintje a szerdára várt tetőzésig, az...

Kirabolt két férfi egy...

Kirabolt két férfi egy harmadikat Pécsett, a Király utcában A pécsi nyomozók rablással gyanúsítanak egy 34 éves pécsi és egy 41 éves szentlőrinci férfit.  A rendőrök elfogtak...

Milliókat érő fúrómasinát...

Milliókat érő fúrómasinát loptak el Baranyában A rendőrök két nap alatt elfogták a tolvajt, valamint társát is, aki segített elrejteni a nagy értékű fúrógépet...

Tizenhat milliárdból újul...

Tizenhat milliárdból újul meg a Mohácsi Nemzeti Emlékhely A legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg a kormánydöntés, amelynek értelmében a mohácsi csata 500 éves évfordulójának méltó...

Mohácsnál elrendelték a...

Mohácsnál elrendelték a készültséget, Dunaszekcsőn építik az ideiglenes gátakat A Duna vízszintje Mohácsnál átlépte a 700 centimétert csütörtökön, így elrendelték az elsőfokú készültséget. Dunaszekcsőn jól...

Összeverte részegen a...

Összeverte részegen a szomszédját egy baranyai férfi A Baranya Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy baranyai férfi...

Leállították a kompközlekedést Mohácsnál a Duna egyre erősödő áradása miatt

Leállították a kompközlekedést Mohácsnál a Duna egyre erősödő áradása miatt Csütörtökön reggel bizonytalan időre felfüggesztették a kompátkelést a Dunán Mohácsnál, mivel az egyre erősödő áradás már veszélyezteti az átkelőhajó biztonságos közlekedését. A csak személyszállításra alkalmas kishajó menetrend szerint jár.   Mohácson csütörtökön reggel az utasok biztonsága érdekében leállították a kompközlekedést, a kishajó viszont még jár, így a gyalogosok át tudnak átkelni a folyón. Azt egyelőre nem tudni, meddig szünetel a forgalom, de a jövő hét végéig szinte bizonyosan, ugyanis az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint a folyó...

Omega emlékkoncert az Asterixszel: Pécsett, a Széchenyi téren is nagyot fog szólni!

Omega emlékkoncert az Asterixszel: Pécsett, a Széchenyi téren is nagyot fog szólni! Aki ott volt az Asterix együttes - hivatalos nevén Asterix Live Music Band - tavalyi, mohácsi Omega-emlékkoncertjén, annak azért érdemes eljönnie csütörtökön este kilenc órára a pécsi Széchenyi térre, hogy ismét átélje a katarzist hozó másfél órát, aki pedig nem, annak azért, mert garantáljuk, hogy felejthetetlen zenei élményben lesz része. A zenekar Mohács egyik legkelendőbb kulturális exportcikke, bálokban kezdték negyven esztendeje, azóta pedig óriási színpadokon is szórakoztatták már a közönséget. A tagokat különleges kapcsolat fűzi az Omegához, az ebből is fakadó tisztelet és...

Drogdílert vontak ki a forgalomból a baranyai zsaruk

Drogdílert vontak ki a forgalomból a baranyai zsaruk Egy helyi férfi terítette a kábítószert Szigetváron és környékén, a rendőrök őrizetbe vették.    A Szigetvári Rendőrkapitányság felkérésére a főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai szeptember 16-án hajnalban otthonában fogták el azt a 37 éves szigetvári férfit, aki a gyanú szerint a városban és a környékén droggal üzletelt.A nyomozók azzal gyanúsítják a férfit, hogy idén hat hónapon keresztül heti kétszer értékesített kristályos kábítószergyanús anyagot egy helesfai, valamint júliusban egy szigetvári férfinak. Kiderült az is, hogy...

Ismét a Keleti pályaudvar a...

Ismét a Keleti pályaudvar a pécsi IC-k végállomása Szeptember 16-án és 17-én Budapest-Kelenföld és Ferencváros állomás között karbantartást végeztek, ezért a pécsi IC-k...

Egymillomodik látogatóját...

Egymillomodik látogatóját ünnepli a Pécsi Egyházmegye, meglepetéssel is készülnek A Pécsi Egyházmegye turisztikai célpontjainak látogatói száma a közelmúltban elérte az egymillió főt. A város legismertebb...

A Katolikus Karitász...

A Katolikus Karitász munkatársai is a gátakon vannak A Duna vízállása több településen is eléri a kritikus, vagyis harmadik fokot meghaladó szintet. A Pécsi Egyházmegye Katolikus...

Az árvíz miatt szerdától...

Az árvíz miatt szerdától csak nappal, jó látási viszonyok között jár a komp Mohácsnál Szerda reggel már csak hat órától este hétig közlekedik a komp, azt azt megelőző, hajnali, valamint az esti, menetrend...

Dunaszekcsőn, Bárban és...

Dunaszekcsőn, Bárban és Mohácson is zajlik az árvízi védekezés megszervezése A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején -...

Letért az útról, árokba...

Letért az útról, árokba hajtott egy autó Mánfa közelében Letért az úttestről, majd árokba hajtott egy gépkocsi kedden reggel a 66-os főút 7-es kilométerszelvényénél, Pécs és Mánfa...

Ezen a héten is nagyon várják a véradókat Baranyában

Ezen a héten is nagyon várják a véradókat Baranyában A következő helyeken és időpontokban várják a véradókat a jövő héten Baranyában:    Pécs, „Civil” véradás (Pacsirta utca 3.) szeptember 16.   8:00-17:00   Civil Önkormányzat által felajánlott ajándékok Vásárosdombó, Általános Iskola (Szabadság tér 16.) szeptember 16.    9:00-12:00 Magyarhertelend, Közösségi Centrum (Kossuth u. 41.) szeptember 17.    9:00-11:00 Villány, Művelődési Ház (Baross G. u. 13.) szeptember 17.    9:00-12:00 Bóly, Erzsébet Vigadó (Erzsébet tér 1.) szeptember...

Hímes tojásokból nyílt kiállítás a bátai bazilikában

Hímes tojásokból nyílt kiállítás a bátai bazilikában Az Ars Sacra Fesztivál programjait gazdagítja az a különleges kiállítás, mely szeptember 14-én, az egyházmegyei zarándoklathoz és a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kötődő szentmise előtt nyílt meg a bátai kegyhelyen. A hímes tojásokat bemutató kiállítás a bizonyítéka, hogy a népművészet is tud szakrális tartalmat közvetíteni. A tárlatot megnyitotta Felföldi László pécsi megyéspüspök.  Báta a középkorban a Szent Vér kultuszhelye volt. Ennek emléke és hatása megmaradt a török pusztítás után is. A Sárközben Báta maradt az egyedüli katolikus település, az összes...

Mohácsnál a hét végéig naponta több mint egy méterrel emelkedik a Duna vízszintje

Mohácsnál a hét végéig naponta több mint egy méterrel emelkedik a Duna vízszintje A hét végéig Mohácsnál naponta több mint egy méterrel emelkedik a Duna vízszintje, aztán az áradás üteme lassul, egyelőre azonban pontosan nem tudni, mekkora vízzel és mikor érkezik a tetőzés. Rekord közeli vízállás is elképzelhető.Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint lassan elhagyja a térséget a ciklon, amely a heves esőzéseket okozta Közép-Európában. Az elmúlt egy napban főként a Bécsi-medencére hullott ismét jelentős mennyiségű csapadék. Hozzátették: a legfrissebb adatok alapján a következő 24 órában elsősorban már csak erre a területre, illetve az Inn- és a...