A cipőt is ellopta egy nő lábáról egy férfi a pécsi melegedőben
A Pécsi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen kifosztás bűntette miatt. A vádirat szerint a 40 éves, hajléktalan férfi 2023. december 13-án délutánaz egyik pécsi nappali melegedőben tartózkodott mások, köztük a sértett nő társaságában.Együtt italoztak, majd a sértett az asztalra borulva elaludt.A vádlott kihasználva azt, hogy az alvó nő védekezésre képtelen, kivette zsebébőlmobiltelefonját, 20.000 forint készpénzt, és a sértett lábáról levette sportcipőjét is. Akifosztással 75.000 forint kárt okozott a sértett nőnek.A...
Ünnepségen köszönték meg a távozó baranyai polgármesterek munkáját
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor gondolatait tolmácsolva köszönte meg szerdán Horváth Zoltán főispán és dr. Őri László a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke azoknak a polgármestereknek az áldozatos munkáját, akik az új önkormányzati ciklusban már nem folytatják tevékenységüket. Az ünnepségen megjelentek azok a volt polgármesterek, akik éveken, sok esetben évtizedeken át szolgálták településüket.
Bottal támadt nőkre az utcán egy férfi Pécsett
A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével egy férfit négy rendbeli garázdaság vétsége és két rendbeli testi sértés vétsége miatt - mint különös visszaesőt - halmazati büntetésül kettő év négy hónap börtönre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi 2023. július 14. napján 09 óra 40 perckor Pécsett, közterületen egy kb. 1 méter hosszú botot a jobb kezében maga mellett párhuzamosan lóbálva sétált, és minden ok nélkül, megbotránkozás keltés céljából, egy...
Még néhány napig nem...
A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben található Zsongor-kő kilátó várhatóan október 14-től október 18-ig nem látogatható,...
A zebrán gázoltak el egy...
A Jókai és a Vasút utcák kereszteződésében elütött egy autós egy, a zebrán az úttesten átkelő fiatal lányt szerdán kora...
Bűnösnek mondta ki a...
A Pécsi Törvényszék szerdán kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlottat emberi test tiltott felhasználásának bűntettében és...
Volt, amikor harc dúlt a...
Még a kétezres években is rengetegen telefonáltak az utcai fülkékből, akkoriban havonta átlagosan több mint tíz órát...
Elhunyt Zsolt Tamás, a PMSC...
Hetvenéves korában, hosszas betegség után elhunyt dr. Zsolt Tamás, a PMSC és a Mohács egykori labdarúgója, értesült lapunk a...
Újraindítaná jövőre a...
Több képzést kínálva szervezné újjá a szakképzést a baranyai Bólyban a Pécsi Református Kollégium (PRK) 2025 őszétől. Az...
Ez igen! Világbajnoki aranyérmet nyert a háromgyermekes pécsi rendőrnő, Szécsényi Ditta!
A kilenc hónapnyi felkészülés meghozta a gyümölcsét. Szécsényi Ditta rendőr törzsőrmester az IBFA szervezet Rómában megrendezett testépítő és fitnesz világbajnokságon szerzett arany érmet, közölte honlapján a rendőrség. Dr. Szijártó István dandártábornok, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője sikere elismeréséül Sárkányölő Szent György üvegplakettet adományozott a világbajnok, háromgyermekes rendőrnőnek.
Újabb vádlottat ítéltek el a baranyai állatorvosok perében
A Pécsi Ítélőtábla a hatósági állatorvosok megvesztegetése miatt indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét az ügyészi fellebbezés alapján megállapította hivatali vesztegetés bűntettében. A pécsi és szigetvári hatósági állatorvosok feladata volt a nemzetközi forgalomba kerülőállatok jogszabályban előírt ellenőrzése és a kivitelhez szükséges állategészségügyibizonyítványok kiállítása. Az állatnagykereskedő vádlottak a tenyésztőktől felvásárolt kutyakölyköket szállíttatták több európai országba, amely ügyletek lebonyolításához a szükséges...
Kártyavárként omlottak össze Péterffy tervei a pécsi közgyűlés alakuló ülésén
FRISSÍTVE a Fidesz-KDNP közleményével. Sem a Péterffy Attila által jelölt alpolgármestereket, sem a szervezeti és működési szabályzat általa kezdeményezett módosítását nem szavazták meg a képviselők a pécsi közgyűlés keddi alakuló ülésén. Rosszul indult az új ciklus Pécs polgármestere számára. A karzat is teljesen megtelt érdeklődőkkel kedden, a pécsi közgyűlés alakuló ülésén, amelyen letette esküjét a megválasztott huszonnégy képviselő, valamint Péterffy Attila, Pécs régi-új polgármestere. Szűzbeszédében türelmet, szilárd gerincet és nagy szívet kívánt a képviselőknek....
Diákok sokasága keresi fel...
Nagy érdeklődés mellett kezdődött el a Baranya Vármegyei Kormányhivatal pályaválasztási rendezvénysorozata. A 7-8....
Vádat emeltek a komlói...
A Pécsi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be a 2024 elején Komlón idős nőket kirabló férfiak ellen. A vádirat szerint a...
Lángra kapott egy bontás...
A tűzoltók a Gomba utcában oltották el a lángokat. Kigyulladt egy bontás alatt lévő személyautó hétfőn Pécsen, a Gomba...
Nyoma veszett egy...
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán. A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi...
Fának ütközött egy autó...
Fának csapódott egy személyautó Drávacsepely közelében hétfőn kora délután. A jármű vezetője ki tudott...
Kirabolt egy lánycsóki...
A rendőrök őrizetbe vették azt a fiatalt, aki kitépte a táskát egy másik fiú kezéből Mohácson. A mohácsi nyomozók...
Ismét változott a pécsi IC-k menetrendje
A Ferencváros és Budapest-Kelenföld állomás közötti munkálatok jelenlegi ütemében október 15-ig változott az Összekötő vasúti hídon át közlekedő távolsági és elővárosi vonatok budapesti végállomása. A Mecsek InterCityk - néhány kivétellel - a Keleti helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek. A Keleti pályaudvarról 7:53-kor Pécsre induló Mecsek IC (IC 802) a korlátozás ideje alatt is a Keletiből indul. A Pécsről 17:19-kor Budapestre induló Mecsek IC (IC 801) végállomása Budapest-Kelenföld.
Ezen a héten is nagyon várják a véradókat Baranyában
A következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában: Mindszentgodisa, Művelődési Ház (Kossuth L. u. 87.) október 15. 9:00-11:00Újmohács, Művelődési Ház (Horváth S. u. 31.) október 15. 9:00-12:00Vokány, Művelődési Ház (Kossuth L. u. 47.) október 16. 16:00-18:00Palotabozsok, Házasságkötő Terem (Kossuth L. u. 73.) október 17. 9:00-12:00Állandó véradási lehetőség: Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3.Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920Véradási időpontok a jövő héten:Hétfő, Csütörtök: 8:00-17:00Kedd, Szerda, Péntek:...
Pécsett és Mohácson is akcióznak a NAV ellenőrei
A NAV baranyai munkatársai október 14. és 20. között hétfőn Pécsett a távol-keleti termékeket árusító éttermeket, szerdán szintén Pécsett a Kórház tér üzleteit, csütörtökön pedig Mohácson a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését,...
A rovat további témái
- Felújítják a vasúti pályát Szentlőrinc és Szigetvár között
- A pécsi Konzum étterem egykori ruhatárosa is ügynök volt - Erről jelentett az elvtársaknak
- Egészségügyi munkalehetőségek vidéken – szerte az országban találhatunk állást
- Egy hónapja nem találnak egy 17 éves pécsi fiút
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi ügyészek két drogdílerre
- Hétpecsétes titok, miért csak alig pár helyen lehet buszjegyet kapni a pécsi belvárosban
« Előző
1782 | 1809 | 1836 | 1863 | 1890 | 1917 | 1944 | 1971 | 1998 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' húsz fok is lehet már szombaton...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Hamarosan indul a szezon a népszerű...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Pécs közelében, Martonfán is épül...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Orbán Viktor: megtámadták...
- Hat méter feletti vízzel tetőzik...
- Farsangi hangulatban búcsúztathatjuk...

