Havas eső, eső is áztathatja Baranyát pénteken
2024. november 21. csütörtök 19:30

Estétől nyugat felől egyre nagyobb területen fordulhat elő vegyes halmazállapotú csapadék, majd hajnaltól északnyugat felől csökkenni kezd a csapadékhajlam.
Az északi országrészben inkább nagy mennyiségű vizes, tapadó hóra, délebbre egyre inkább havas esőre, esőre lehet számítani.
Pénteken a déli óráktól északnyugat felől gyorsan szakadozik, csökken a felhőzet. A csapadékzóna délkelet felé halad, főként az Északi-középhegységben és északkeleten lehet még hó.
Az ország északkeleti felén ismét nagy területen lesz erős, helyenként viharos az északnyugati, nyugati szél, majd átmeneti csillapodást követően estétől a délire forduló szél támad fel egyre többfelé, és főként Békésben és Csongrádban viharos sőt, erősen viharos széllökések is lehetnek.
Az éjszaka egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szélből is nagy területen lehetnek pénteken erős lökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában az éjszaka első felében beáll, -5 és +4 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 0 és 6 fok között várható.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Tovább csökkent a nyilvántartott...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden