Mélyszegénységben élő, cigány nők mutatják be idegenvezetőként Gyárváros értékeit

Mélyszegénységben élő, cigány nők mutatják be idegenvezetőként Gyárváros értékeit Érdekes kezdeményezést indított útjára az Élménylelő Ifjúsági Egyesület: szegénységben élők segítségével mutatná be az egykor szebb napokat is megélt, de amúgy számos értéket rejtő Gyárvárost. E mellett a városrész történetéhez gyűjtik a helyiek történeteit. Ahogy azt a neve is sejteti, Gyárváros egykor Pécs ipari negyede volt. A 19. századtól kezdve működött itt többek közt tégla-, illetve brikettgyár, gőzmalom, valamint szénmosó és kokszmű is. Az ipar napjainkra gyakorlatilag teljesen megszűnt a város ezen részén, már csak az épített örökségben, illetve az emlékekben él tovább....

Halálos baleset miatt lezárták az M6-os sztrádát

Halálos baleset miatt lezárták az M6-os sztrádát Meghalt egy autós, aki személygépkocsijával a partoldalnak ütközött hétfőn az M6-os autópálya Tolna megyei szakaszán, Paks közelében - közölte a rendőrség az MTI-vel.  Huszti Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a balesetben, amely a pálya 113-as kilométerénél, a Pécs felé vezető oldalon történt, egy 64 éves férfi vesztette életét. A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett szakaszt teljes szélességben lezárták, a forgalmat a Paks-dél csomópontnál elterelik.Képünk illusztráció.

Részegen vezetett, aztán úgy csinált, mintha nem ő lenne

Részegen vezetett, aztán úgy csinált, mintha nem ő lenne Testvére adatait adta meg a rendőröknek egy ittas sofőr Pécsett, vádat emeltek ellene.  A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség hamis vád és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, akit miután ittas járművezetés miatt igazoltattak, testvére adatait adta meg.Az eset még 2015 decemberében történt. A férfinek nem volt jogosítványa, mert azt korábban bevonták.Amikor a rendőrök igazoltatták, nem tudta felmutatni a jogsit, majd mikor megállapították az ittasságát, az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvben testvére adatait adta meg.A járőrök ittas járművezetés miatt...

Követte a nőket, aztán...

Követte a nőket, aztán bizony jól elővette Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy komlói férfit, aki nőket...

Labancvirtus: bringát...

Labancvirtus: bringát lopott, aztán késelt is Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy osztrák férfit, aki előbb ellopott egy kerékpárt, majd megkéselte...

Berúgtak, összevesztek,...

Berúgtak, összevesztek, aztán maró anyaggal öntötte le régi ismerősét egy férfi Előzetes letartóztatásba helyezett a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.  A...

Két nap alatt három...

Két nap alatt három különleges koncert lesz a Kodály Központban: Kórus-JAM és szuperkoncertek Szuperkoncertekkel és egy vadonatúj megközelítéssel bíró Kórus-JAM-mel jelentkezik a pécsi VoiSingers produkció november...

Itt adhatunk vért Pécsett...

Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:   Intézeti véradások...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15...

Erős hidegfront érkezik a héten, többfokos lehűlés várható, hétfőn akár havazhat is

Erős hidegfront érkezik a héten, többfokos lehűlés várható, hétfőn akár havazhat is Erős hidegfront nyomán többfokos lehűlés várható a jövő héten - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a honlapján.   Az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésük szerint több helyen várhatók mínuszok, és néhol napközben is 5 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet. Hétfőn reggel a déli országrészben egy-egy zivatar is lehet. Napközben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, a dunántúli hegyekben havas eső, havazás is. A csapadék súlypontja a nap folyamán egyre inkább a Tiszántúlra, illetve Dél-Magyarországra...

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati voksolást: Lendvajakabfán, Tilajban és Váraszón polgármestert, Kárászon pedig egyéni listás képviselőket választanak.   A Baranya megyei Kárászon két egyéni listás önkormányzati képviselőt választanak, a két helyre öt független jelölt pályázik. A településen 281-en voksolhatnak.A Zala megyei Lendvajakabfán a korábbi polgármester halála miatt rendeznek időközi választást. A kistelepülésen két független jelölt indul, a választói névjegyzékben 38-an szerepelnek. A szintén zalai Tilajban ugyancsak a korábbi polgármester halála...

Befejeződtek a Közbiztonsági Egyeztető Fórumok

Befejeződtek a Közbiztonsági Egyeztető Fórumok Párbeszéd - együttműködés - segítés - támogatás jegyében folytatott széleskörű egyeztetést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.  A 2017. október 24-én megkezdett fórumsorozat 2017. november 9-én fejeződött be, amely Baranya megye valamennyi járására kiterjedt. A fórumokra - immár hagyományosan - a járások polgármesterei, a nemzetiségi önkormányzatok vezetői, a rendőrség társszervei, az oktatási intézmények fenntartói és vezetői valamint a történelmi egyházak képviselői kaptak meghívást. A résztvevők a megye és a járások bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről kaptak...

Kardlappal ütötte sógorát,...

Kardlappal ütötte sógorát, mert betörőnek hitte A ház udvarán támadt rokonára a férfi, a sértett az utcára menekült, ott vették észre az arra járőröző rendőrök.  Súlyos...

Ünnepi hangversenyt...

Ünnepi hangversenyt tartanak a Kodály Központban A Reformáció meghatározó értéke európai kultúránknak évszázadokon átívelve. Megünneplésének számtalan formája közül az egyik...

Gyalogost gázoltak el az...

Gyalogost gázoltak el az 57-es úton, a helyszínen meghalt Egy személyautó szombat este eddig ismeretlen okból elütött egy gyalogost Pécs határában, a Postavölgyi út és a Kanizsai...

Az ötös lottó nyerőszámai...

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Átadták a Pro Progressio...

Átadták a Pro Progressio díjakat, a pécsi Kilián Balázsné Raics Katalin munkáját is elismerték A természettudományi, a műszaki és az informatika oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő középiskolai tanárokat díjazott a...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15...

Felfedező sétát tehetnek a Zsolnay Negyedben

Felfedező sétát tehetnek a Zsolnay Negyedben Ismerje meg a legszebb Zsolnay kerámiákat szakavatott vezető segítségével vasárnap 11 órától.  A vezetett bejárás során a Zsolnay Kulturális Negyed idegenvezetőinek egyike bemutatja a legrangosabb Zsolnay-kiállítás érdekességeit, mesél a legszebb darabokhoz köthető történetekből.A már Hungarikumként is nyilvántartott területen élt és alkotott egykoron a porcelángyártásról ismert Zsolnay család. A kiállításnak helyed adó Sikorski-ház egykoron iszapoló, majd asztalosműhely, később Zsolnay Júlia és férje, Sikorski Tádé, a híres bécsi építészmérnök otthonául is szolgált.A séták...

Ismeretterjesztő előadásokkal várják a nagyközönséget

Ismeretterjesztő előadásokkal várják a nagyközönséget A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai 2017-ben is színes ismeretterjesztő előadásokkal várják a nagyközönséget.   Az ingyenes előadásokon a résztvevők betekintést nyerhetnek Dél-Dunántúl természeti és kulturális értékeibe, távoli vidékeken tett utazások szakmai tapasztalatait, élményeit hallgathatják meg. Az előadások minden hónap első keddjén, 17:00 órakor kezdődnek Pécsett, a Tettye Oktatási Központban.Az utolsó előadást december ötödikén láthatják. Előad Komlós Attila: Land Art, avagy művészet a természetbenHol, mikor, meddig, hogyan?Helyszín: Duna-Dráva...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  07.45 - 09.15 Pécs, Nyugati ipari út09.30 - 11.00 Pellérd, Dózsa György út11.15 - 12.45 Görcsöny, Rákóczi út13.45 - 15.15 Pécs, Athinay S. út15.30 - 17.00 58-as főút 7 KM szelvény17.30 - 19.00 58-as főút 4 KM szelvény