Részegen vezetett, aztán úgy csinált, mintha nem ő lenne
2017. november 13. hétfő 09:25

Testvére adatait adta meg a rendőröknek egy ittas sofőr Pécsett, vádat emeltek ellene.
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség hamis vád és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, akit miután ittas járművezetés miatt igazoltattak, testvére adatait adta meg.
Az eset még 2015 decemberében történt. A férfinek nem volt jogosítványa, mert azt korábban bevonták.
Amikor a rendőrök igazoltatták, nem tudta felmutatni a jogsit, majd mikor megállapították az ittasságát, az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvben testvére adatait adta meg.
A járőrök ittas járművezetés miatt feljelentést tettek az elkövető által bediktált testvére ellen, majd nyomozás elrendelték a nyomozást. .
Az elkövető azonban néhány nappal később bement a rendőrségre, és elmondta, hogy valótlan adatokat adott meg az igazoltatás során, így testvérét már gyanúsítottként nem hallgatták ki.
A férfi azzal, hogy másnak adta ki magát, a testvére adatait diktálta be, a hamis vád és közokirat-hamisítás bűntettét követte el, amiért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
Forrás: Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

