Lopott kocsival ment betörni egy komlói étterembe egy férfi
Lábbelije buktatta le azt a férfit, aki betört egy komlói étterembe. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki hétfőn azt a férfit, aki június 14-én hajnalban betört egy komlói étterembe, majd onnan eltulajdonított közel másfél millió forintot.A nyomozók megállapították, hogy a 26 éves komlói férfi a betöréshez autót akart szerezni, ezért több gépkocsit is megpróbált feltörni, majd az egyiket el is vitte, azonban a járművel az árokba hajtott.A férfi ezt követően tört be az étterembe, az ott talált pénztárcából kivette a készpénzt, majd a helyszínről...
Végzett a húgával, aztán elmenekült egy 20 éves fiatal
A gyanú szerint megölte húgát egy fiatal férfi Biatorbágyon hétfőn, keresik a feltételezett elkövetőt - közölte a rendőrség a honlapján. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) közleményében azt írta: a gyanú szerint hétfő délelőtt a 20 éves Szabó János László egy biatorbágyi házban olyan súlyosan bántalmazta 18 éves húgát, hogy a fiatal nő életét vesztette. A férfi elmenekült, a rendőrök elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, és jelenleg is nagy erőkkel keresik. Az ügyben a PMRFK emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást - olvasható a...
Baranyai hőmérsékleti rekord is megdőlt vasárnap
Vasárnap Kiskunhalason 35,7 fokkal új napi melegrekord született, ugyanakkor a fülledt, igen meleg légkörben délután hatalmas zivatarfelhők képződtek, amelyekből az ország több pontján felhőszakadás és jégeső is kialakult - írja közleményében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A fővárosban Újpesten volt a legmelegebb 34,3 fokkal, amely megegyezik az 1986-ban Krisztinavárosban mért értékkel.A vasárnapra virradó éjszaka több mérőállomáson is „trópusi éjszaka" volt, hiszen nem csökkent 20 Celsius-fok alá a hőmérséklet. Az országos hőmérsékleti minimumrekord...
Nem ugattak hiába:...
Kutyás bemutatóval is készültek a rendőrök a Siklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén megtartott prevenciós...
Hétfőtől permetezik a...
A Biokom Nonprofit Kft. hétfőtől várhatóan három napon át végezteti el szakvállalkozóval éjszakánként a pécsi közterületeken...
A pécsi Hargitai-Fehér...
A PTE 1-es Gyakorló Általános Iskola 1. osztályos tanulója, Hargitai-Fehér Kornél a Mentális Aritmetikai Olimpián 3. helyezést...
Érdektelenség és...
A jogszabályi előírás értelmében minden év május 31-ig kell elfogadni a társasházak előző esztendőről szóló pénzügyi...
Szétverte egy férfi egy...
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki betörte egy autóbusz térelválasztóját Pécsett. A...
Akiket Isten szíven szúrt:...
Udvardy György pécsi megyéspüspök szombaton, a délelőtti szentmisén pappá szentelte Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik...
Féláron vonatozhatunk Pécsig az orfűi fesztiválra
A MÁV-START és a GYSEV június 19-22. közötti Fishing on Orfű Fesztiválra utazóknak 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról a pécsi vasútállomásig. A kedvezmény másodosztályra érvényes. Első osztályon történő utazáshoz meg kell váltani a kocsiosztály-különbözeti jegyet, a feláras vonatokra a pót- és helyjegyet, illetve a gyorsvonati pótjegyet. A kedvezményes retúrjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra szóló teljes árú menettérti jegy érvénytartamával, azzal a korlátozással, hogy az utazást legkorábban június 18-án...
Lecsap a vihar Baranyára, Pécsett és Komlón jégeső esett
Szélviharral, Komlón és Pécsen jégesővel érkezett meg a hidegfront Baranyába. Bejött az időjósok előrejelzése, vasárnap kora délután viharos széllel érkezett meg a hidegfront.Komlón és környékén jégverés volt, Pécsett szélviharral, égzengéssel köszöntött be a változás, hirtelen mintegy tíz fokot esett a hőmérséklet.Képünk vasárnap Komlón készül - köszönjük olvasónknak!
Szobor őrzi mától Baranya első díszpolgára, a kiváló lapszerkesztő, Báling József emlékét
Vasárnap avatták fel szülőfalujában, Fekeden Báling József egész alakos bronzszobrát a templomkertben. A Dunántúli Napló egykori főszerkesztő-helyettese 2005-ben elsőként nyerte el a Baranya Megye Díszpolgára címet, de kiérdemelte Pécs Kulturális Díját is. Egykori kollégái szerint minden idők legjobb szerkesztője volt. A vasárnapi szentmisét követően a templomkertben rendezett ünnepségen leplezték le Báling József egész alakos bronzszobrát.- Tisztelői kezdeményezték a szobor felállítását - tájékoztatta korábban lapunkat Schmidt Zoltán, a Baranya Megyei Német...
Itt adhatunk vért a héten...
Ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat Pécsett és Baranyában: Szava,...
Kisbusz ütközött két...
Lezárták az érintett útszakaszt. Egy kisbusz és két személyautó ütközött össze a 6-os főúton, Zengővárkony és...
Csaknem éhen veszejtette a...
Állatkínzás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 63 éves helyi nő ellen. Állatvédők tettek...
Átadták a POSZT díjait, a...
A Nemzeti Színház Woyzeck című darabja lett a legjobb előadás a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek...
Szombaton este kiderül, kik...
A Kodály Központban rendezik szombaton a díjátadó gálát. Szombaton véget ér a POSZT, a találkozó hagyományosan a...
Lángolt szombaton kora...
A tűzoltók elfojtották a lángokat. Kigyulladt egy családi házzal egybeépített melléképület Vajszlón, a Szent...
Használt ruhákból készít menő csokornyakkendőket a pécsi propellerszabász
Szuperhősös, traktoros vagy éppen szemüvegmintás: a csokornyakkendők tekintetében lényegében nem ismer lehetetlent az ohBoy!. A pécsi „propellerszabászat"-nál nemcsak férfiaknak, de gyerekeknek és hölgyeknek is készülnek használt ruhákból kiegészítők. - Hogyan kezdődött az ohBoy! története? - Először a 2017 októberében megrendezett DesignPécs eseményen mutatkozott be a projekt - kezdte Békési Dóra. - Csoporttársammal, Noszkó Brigittával fogalmazódott meg bennünk az igény a szabászati maradékanyagok feldolgozására. Azóta is örömet lelek abban, hogy régi göncökből egyedi...
Betépve vezetett egy férfi Pécsett, nem is tagadta
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki bódult állapotban vezette autóját Pécsett. Járművezetés bódult állapotban bűncselekmény elkövetése miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 21 éves tolnai férfi ellen. A személygépkocsival közlekedő férfit 2019. február 13-án hajnalban igazoltatták a rendőrök Pécsett, a Kolozsvár utcában. Az ellenőrzés során felmerült a gyanúja annak, hogy a sofőr kábítószert fogyasztott, amelyet a rendőröknek a helyszínen be is ismert, ruházatának átvizsgálása során pedig...
Martyn Ferencre is emlékezik az új pécsi kiállítás
Kép-mozgások címmel nyílik kiállítás a Modern Magyar Képtárban június 19-én, szerdán,17 órakor. A Képtári tárlatok pécsi műbarátoknak sorozat keretében szeptember 15-ig látogatható kiállítás a 120 éve született Martyn Ferencnek, illetve a tavaly elhunyt Kismányoky Károlynak és Nádor Katalinnak állít emléket. A kiállítás a Kismányoky Károly (1943-2018) rendezte, és a Martyn Ferenc (1899-1986) közreműködésével készült Martyn 1983 című animációs film fázisrajzaiból, fotó-kollázsaiból válogat. A művek egyrészt a rendező által az életmű különböző periódusaiból választott...
A rovat további témái
- A siklósi helyszínelők nyerték a zsaruk megyei versenyét
- Elítélték a parkolóőrökre tüzet nyitó pécsi férfit
- Továbbra is toborozzák a határvadászokat Baranyában
- Lángra kapott egy személyautó Baranyában
- Figyelem! Hétfőtől már a nyári menetrend szerint közlekednek a pécsi buszok
- Két mohácsi férfi fosztott ki egy alvó embert Villányban
« Előző
12285 | 12312 | 12339 | 12366 | 12393 | 12420 | 12447 | 12474 | 12501 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Semjén Zsolt lemondott a KDNP elnöki...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Új életre kelt, s már vissza is tért...
- Pécs belvárosában raboltak,...

