Az áremelést a pécsi kocsmákban is megérezték, de a foglalkozások így is elérik a céljukat

Az áremelést a pécsi kocsmákban is megérezték, de a foglalkozások így is elérik a céljukat A pécsi kocsmákban, illetve vendéglátóhelyiségekben is nyomot hagyott a januárban beköszöntő áremelkedés, de leginkább a napközbeni forgalmon látszik a változás.    Január elsejétől emelkedett az alkoholos italok jövedéki adója, ez pedig nem csak a boltokban járt drágulással, hanem a pécsi vendéglátóhelyiségekben, kocsmákban is. A viszonteladók részben a fogyasztókra terhelik a megnövekedett adóterheket, így a pécsi kocsmákban is drágultak az alkoholos italok. Leginkább az amerikai whisky ára emelkedett, sört, bort, pálinkát és pezsgőt 40-50 forinttal drágábban...

Az utcán próbált meg kirabolni két fiatal egy pécsi férfit

Az utcán próbált meg kirabolni két fiatal egy pécsi férfit A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két fiatalnak az ügyében, akik ki akartak rabolni egy férfit az utcán.    Rablás kísérlete miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 16 éves pécsi fiú és 18 éves siklósnagyfalusi társa ellen. A fiatalok április 30-án este Pécsett, a Kálvária utcában megtámadtak egy férfit. Egyikük a földre rántotta, és többször meg is ütötte a sértettet, akitől közben azt kérdezgette, hogy van-e nála pénz vagy telefon.  A sértettnek időközben sikerült eltávolodnia támadójától, majd telefonján értesítette a rendőrséget, így...

Pécsett is ingyen ásványvizet osztanak az utasoknak

Pécsett is ingyen ásványvizet osztanak az utasoknak Ingyen ad ásványvizet utasainak a MÁV-Start a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon a hőségriasztás ideje alatt - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága szombaton az MTI-vel.     Szombaton 14 órától 18 óráig, továbbá 11-én és 12-én 8 órától 18 óráig, illetve addig biztosítják az ingyen ásványvizet az utasoknak, amíg az időjárás ezt szükségessé teszi. Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron, vidéken Miskolc, Békéscsaba, Szeged, Kecskemét, Győr, Szolnok, Pécs, Nagykanizsa, Siófok, Veszprém, Tapolca, Celldömölk, Zalaegerszeg,...

Két képviselőjelöltet indít...

Két képviselőjelöltet indít a Fidesz Kozármislenyben A Fidesz Kozármislenyi Csoportja a kormányzat a települést érintő eddigi támogatásait szem előtt tartva, az őszi önkormányzati...

Elkezdődött a területek...

Elkezdődött a területek megvásárlása a Bóly és Ivándárda között vezető sztráda nyomvonalán Egyezségi ajánlatot tesz a NIF Zrt. az M6-os autópálya Bólytól a horvát határig vezető nyomvonalán található földterületek...

Két autó csattant a...

Két autó csattant a kozármislenyi körfogalomban Két gépkocsi ütközött össze a kozármislenyi körforgalomban szombaton délben.  A városi hivatásos tűzoltók mellett a...

Kétszer is visszalépett az...

Kétszer is visszalépett az ajtóból a pécsi trafikrabló - Előzetesbe helyezte a bíróság A Csontváry utcában található trafik ajtajánál állva is gondolkodott, belépjen-e az üzlethelyiségbe, aztán a pécsi, huszonegy...

Kettesével lopta el a...

Kettesével lopta el a baranyai legelőről a körbálákat Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki összesen 26 körbálát lopott el Kisasszonyfán.    Egy férfi arról tett...

Pécsett találtak rá a...

Pécsett találtak rá a Budapestről eltűnt 11 éves kislányra A Budapestről csütörtökön eltűnt 11 éves gyermekre rendőrök találtak rá pénteken, vonattal érkezhetett.  A tizenegy...

Tíz migránst fogtak el hajnalban a Mohácsi-szigeten

Tíz migránst fogtak el hajnalban a Mohácsi-szigeten Migránsokat tartóztattak fel a rendőrök szombaton hajnalban Bács-Kiskun megyében.    A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások szombaton 1 óra 30 perckor Hercegszántó közigazgatási területén tíz külföldi férfit tartóztattak fel, akik pakisztáni állampolgárnak vallották magukat.A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportot visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. 

Nincsenek veszélyben a pécsi Munkácsy-kiállítás képei, mobil klímákat vetnek be

Nincsenek veszélyben a pécsi Munkácsy-kiállítás képei, mobil klímákat vetnek be Nincsenek veszélyben a pécsi Munkácsy-kiállítás képei, a tárlatnak otthont adó M21 Galériában átmenetileg mobil klímákkal próbálják biztosítani a megfelelő hőmérsékletet, miután kedden elromlott a központi klímaberendezés - olvasható a Magyar Nemzetben.    A meghibásodott klímarendszer miatt néhány napig 28-31 fok is volt a Zsolnay negyedben található létesítményen belül, és tartani lehetett attól, hogy magas lehet a páratartalom. A Zsolnay negyed közlése szerint a szakemberek azonnal elkezdték a helyiség szellőztetését és a páratartalom ellenőrzését, ami a...

Ma dönt a bíróság, letartóztatják-e a pécsi trafikrablót

Ma dönt a bíróság, letartóztatják-e a pécsi trafikrablót A Pécsi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki csütörtök hajnalban egy gázriasztófegyverrel rabolt ki egy dohányboltot Pécsett.   A férfi az arcát egy kendővel eltakarva ment be a dohányboltba, ahol fegyverrel akezében a bevételt követelte az eladótól. Miután a nő átadta neki a pénzt, a férfielmenekült.Az elkövetőt a rendőrök rövid időn belül elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták.Mivel fennáll annak a veszélye, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén elszökne,elrejtőzne, illetve újabb bűncselekményt követne el, ezért a Pécsi Járási...

Lángolt egy melléképület,...

Lángolt egy melléképület, családi házat is veszélyeztetett A tűzoltók megfékezték a lángokat.   Kigyulladt egy melléképület Pécsen, a Csaba utcában. A mellette lévő családi...

Míg másutt kevesebb a...

Míg másutt kevesebb a halálos baleset, Baranyában többen halnak meg az utakon Az elmúlt héten 26-an sérültek meg, ketten pedig életüket vesztették a baranyai utakon.   Az országos baleseti...

Nem volt jó évük a fekete...

Nem volt jó évük a fekete gólyáknak Baranyában A téli fészektérképezések során a fekete gólyák 9 új fészkét találták meg a madártani egyesület baranyai tagjai, míg a régi...

A mohácsi Duna-hídon...

A mohácsi Duna-hídon keresztül vezet majd a Pécs és Szeged közötti gyorsforgalmú út Elkezdték a Debrecen-Békéscsaba gyorsforgalmi út tervezését, amely része a Debrecen-Szeged-összeköttetésnek, és amely a...

Vasvillát, seprőt és kapát...

Vasvillát, seprőt és kapát lopott el egy 17 éves fiatal Elfogták a siklósi rendőrök azt a 17 éves helyi fiút, aki kerti szerszámokat lopott Alsószentmártonban. ...

Félelmetesen gyönyörű: így...

Félelmetesen gyönyörű: így cikáztak a villámok Pécs felett a viharban Mészáros Dénes készített és osztott meg a Facebookon elképesztő fotót a Pécsre csütörtökön este lecsapó vihart kísérő...

Szombaton is nyitva lesznek a kormányablakok Baranyában

Szombaton is nyitva lesznek a kormányablakok Baranyában A kormányablakok és okmányirodák munkatársai augusztus 9-én, pénteken a hétfői nyitvatartás szerint, augusztus 10-én, szombaton pedig 8 órától 14 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére.    Az augusztus 20-ai ünnepre való tekintettel ugyanis Varga Mihály pénzügyminiszter munkanap-áthelyezést rendelt el, így augusztus 19-én, hétfőn a zárvatartás miatt nem lesz lehetőség az ügyintézésre.

Maszkos fegyveres rabolt ki egy dohányboltot Pécsett, két óra múlva elkapták

Maszkos fegyveres rabolt ki egy dohányboltot Pécsett, két óra múlva elkapták Videó! Egy férfi egy gáz- és riasztófegyverrel a kezében követelte a bevételt csütörtökön hajnalban az egyik pécsi dohányboltban, majd miután megkapta a pénzt, elmenekült.    Egy nő tett bejelentést a rendőrségre csütörtökön 4 óra körül arról, hogy Pécsett, a Kertvárosban kiraboltak egy dohányboltot. [#video:3416]Egy ismeretlen férfi az arcát egy kendővel eltakarva bement a dohányboltba, ahol egy gáz- és riasztófegyverrel a kezében a bevételt követelte az eladótól. Miután a nő átadta neki a pénzt, elmenekült.A rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, majd...

Hőgutát lehet kapni a klíma nélküli távolsági buszokon - Ezt tanácsolja a DDKK

Hőgutát lehet kapni a klíma nélküli távolsági buszokon - Ezt tanácsolja a DDKK Több olvasói levél is érkezett szerkesztőségünkbe, amelyek szerint nem túlzás azt állítani, hogy hőgutát lehet kapni némelyik buszon. Még egy egyórás buszút is könnyen megterhelhető lehet a nagy kánikulában, ha az adott járműben nincs légkondicionáló. Lapunk érdeklődésére a helyközi autóbusz-közlekedést biztosító Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (DDKK) -is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.  A klímaberendezések hiánya miatt szinte hőgutát lehet kapni némelyik távolsági buszon – jelezték lapunk olvasói. A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. által adott...