Kiállítással tisztelegnek a százéves Bauhaus előtt Pécsett
Több mint 50 művész, köztük francia, svéd, finn és magyar alkotók tisztelegnek az idén 100 éves Bauhaus előtt a Pécsi Galéria kiállításán - tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t. Mint az a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) közleményéből kiderül, szeptember 6-tól a Pécsi Galéria pécsi, Széchenyi téri kiállítótermében látható tárlat a 20. század első felének legjelentősebb művészeti intézményét elsősorban grafikai, könyvművészeti és intermediális műfajokon keresztül közelíti meg. A rendezvény a Bauhaus 100 éves évfordulója alkalmából a Pécsi Galéria...
Összeverekedett az ismerősével, aztán még meg is lopta
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki ismerősével verekedett össze Pécsett, majd a pénztárcáját is magához vette. A Pécsi Rendőrkapitányság kifosztás miatt nyomoz egy 19 éves helyi férfi ellen, aki csütörtökön Pécsett, a belvárosban összeverekedett egy ismerősével, majd a dulakodás közben vitapartnere földre esett pénztárcáját felvette, és azzal távozott a helyszínről. A rendőrök a feltételezett elkövetőt aznap elfogták, és kihallgatták gyanúsítottként. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A Harkányi Gyógy- és Strandfürdőt választották Az Év Fürdőjének 2019-ben
Ezen a nyáron már ötödik alkalommal választotta meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője közönségszavazáson idén is három kategóriában kerestek győztest. A harkányi fürdő dicsőségén túl a Baranya megyeiek egy másik fürdőjükre is büszkék lehetnek. Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A versenyben 2019. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában, közel 200 hazai fürdő vett részt. A közönségszavazást a termalfurdo.hu szervezte, összesen 153 ezer szavazat érkezett. Az Év Fürdője versenyt idén a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő...
Kitüntette a Pécsi...
A pécsi joghallgatók tanulmányi munkájának elősegítéséért kifejtett, kimagasló tevékenységének elismeréseképpen a „Pro...
Tizenkilenc migránst...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 19 migráns Alsószentmárton térségében. A rendőrök pénteken 1 óra 30...
Hoppál Péter: még mélyebbre...
- Örülünk, hogy elszámoltatást ígérve kampányol a pécsi balliberálisok polgármesterjelöltje, azonban azt magukon kezdhetik, a...
Itt van az ősz, itt van...
Esős, borús idő várható a hétvégén. Helyenként lehetnek még 25 Celsius-fok körüli maximumok, de többfelé 20 fokig sem...
Ismét csalókra figyelmeztet...
A napokban ismét több bejelentés érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), miszerint adathalászok kíséreltek megszerezni...
Magukat civilnek beállítva...
Miközben a magát civilnek beállító, ám jobbára baloldali politikusokból álló Mindenki Pécsért pártos egyesület a hivatalos...
Letépte a csatornát egy férfi egy pécsi ház faláról
A pécsi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy belvárosi ház faláról ellopta a vízelvezetőt. Lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság egy 57 éves pécsi férfi ellen, aki 2019. szeptember 3-án 22 óra körül Pécsett, a Rákóczi úton az egyik ház falából kirántotta az épületen lévő csatornát, majd ellopta a vízelvezetőt. A férfit elfogták, előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként. Kiderült, hogy a gyanúsított a csatornaszelvényt egy bokorban elrejtette, azonban azt a rendőrök a férfi elfogását követően megtalálták, és lefoglalták.
Több mint tíz éven át lopta az áramot és a gázt egy pécsi sportegyesület vezetője
A Pécsi Járási Ügyészség - többek között - különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki 2003 - 2016 év között közel 130 millió forint értékben vételezett jogosulatlanul áramot és gázt. Az ügyészség közlése szerint a férfi egy pécsi sportegyesület vezetőjeként a sportegyesület telephelyén és a mellette fekvő lakásán a villamos és gázfogyasztásmérő állását jogosulatlanul megváltoztatta, majd ennek leplezésére a mérőórákra hamis zárópecsétet tett. A férfi a sporttelepen négy teniszpályát lefedő nagy energiafogyasztású...
Az állatkertben is gyűjtöttek az iskolakezdés alkalmából
Sikeresen zárult a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász és a Pécsi Állatkert közös adománygyűjtő akciója, az iskolakezdés alkalmából. A Legyen öröm az iskolakezdés Országos Karitász programhoz kapcsolódva, Pécsett összefogott a két szervezet, hogy rászoruló családok számára könnyíthessék meg a tanévkezdést. Az Állatkertben felállított gyűjtőpontokon tanszereket, iskolatáskát, tolltartót és füzeteket gyűjtöttek a nehéz sorsú gyermekeknek.A Pécsi Állatkert számára nem csak az fontos, hogy turisztikai és oktatási központként üzemeljen, hanem közel áll hozzájuk a...
Ablakon mászott be egy...
Egy 33 éves mohácsi férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök. Egy mohácsi lakos tett feljelentést a...
Elgázoltak egy biciklist az...
Elütöttek egy kerékpárost az 57-es úton, majd az okozó segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A Pécsi...
Kezdődik a Zeneszüret...
A Filharmónia Magyarország idén ismét megrendezi hagyományos őszi klasszikus zenei fesztiválját Pécsett, 17 helyszínen, közel...
Angol férfi követte el a...
A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy brit állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos...
A lélek sötét oldalát...
Szeptember 10-e az Öngyilkosság-megelőzés világnapja. Ennek alkalmából másnap előadást tart Flach Richárd a pécsi Civil...
Kigyulladt egy versenyautó...
Kedden reggel Pécs-Hirden egy garázsban tárolt versenyautó gyulladt ki. A tűz átterjedt a garázsra és a...
Betegszállítók vágtatnak át a városon - Csak megkülönböztető jelzéssel jár előny
A KRESZ szabályaival mit sem törődő betegszállító kisbuszokról panaszkodtak olvasóink. Mint írták, többször tapasztalták, hogy a magáncégek járművei Pécs útjain, illetve a lakott területeken kívül is a megengedett sebességet túllépve, életveszélyes manőverekkel haladnak. Pedig, ha nincs megkülönböztető jelzésük, nem élveznek előnyt a közlekedésben. Nemrég a pécsi Rákóczi úton ment a megengedett 50 kilométer/óra sebességnél nyilvánvalóan gyorsabban egy megkülönböztető jelzés nélküli betegszállító kisbusz. Arra is bőven akad példa, hogy szirénát használó magáncégek vágtatnak át a...
Lángoló garázshoz rohantak a tűzoltók Pécsett
A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat. Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy garázs, valamint a benne parkoló autó Pécsett, a Zengő utcában kedden este. A tűzhöz a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik három vízsugárral előbb körülhatárolták a tüzet, majd eloltották a lángokat.
Kútba esett kutyát menekítettek meg a mohácsi tűzoltók
Kölkeden egy családi ház kertjében az öntözés idejére kinyitott kútba esett egy kutya. A mohácsi hivatásos tűzoltók mentőkötél segítségével egy főt - kötélbiztosítással - a kútba leengedtek, majd a fuldokló állatot a vízből kiemelték és a felszínre húzták. Az eset során az állat nem szenvedett sérülést, csupán kimerült abban, hogy a víz felszínén tartsa magát.
A rovat további témái
- Egy járókelőnek is dobott kilencmilliós zsákmányából a pécsi ékszertolvaj - Videó!
- Hangtechnikai berendezéseket loptak Pécsett, lebuktak a tettesek
- Szakított a barátnője, rá akarta gyújtani a lakását
- Megtartották a Baranya megyei szakmai tanévnyitó konferenciát
- Esősre fordul éjszaka, mérséklődik a meleg kedden
- Pécsett hozza létre második szolgáltatóközpontját az ALDI
« Előző
11394 | 11421 | 11448 | 11475 | 11502 | 11529 | 11556 | 11583 | 11610 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Szenteste napjától idén is...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el

