Kővári: robog a Zöld Város vonat - Sikeresek voltak a zöldítést célzó pályázatok

2019. október 09. szerda 17:53

Kővári: robog a Zöld Város vonat - Sikeresek voltak a zöldítést célzó pályázatok

Még idén, június közepén döntött úgy a városi közgyűlés, hogy már idénre elindítja 50 millió forintos kerettel azt a pályázatot, amelyen a pécsi társasházak indulhatnak, és a közös helyiségeik fenntartható felújítására igényelhetnek támogatást. Hasonlóan a nyár folyamán írták ki lakossági pályázatot elhanyagolt közterek közösségi célú zöldítésére is. 
A pályázaton ma hirdetnek eredményt, amelyről Kővári János (képünkön)  az önkormányzat zöld biztosa és az Európa Zöld Fővárosa pályázat koordinátora számolt be. 

 

 

- A 34 társasházi közösségből összességében 36 millió forintra nyújtottak be sikeres pályázatot, a lakóközösségek pedig további 63 millió forintot tettek hozzá a megvalósítandó célokhoz - jelentette be Kővári János. - Mindez azt jelenti, hogy a pályázat elérte célját, mert egyfajta multiplikációs hatása is lett, hiszen sokkal több pénzből fogják elvégezni az energia-korszerűsítési munkálatokat, amelyek ezt követően konkrét megtakarítást fognak hozni a lakóközösségek számára.

Hasonlóan sikeresnek ítélte Kővári a közterekkel kapcsolatos pályázatokat is, ahová 22 civil pályázat érkezett, mintegy 11 millió forint értékben, gyakorlatilag a város minden részéből. Ezeken a lakosság számára fontos közterek közösségi célokat szolgáló átalakítása keretében, padok, köztéri játékok kihelyezésére és a terek zöldítésére érkeztek kezdeményezések, amelyeket a lakók valósítanak meg saját elképzelésük szerint.

Az eseményen az is elhangzott, hogy a épületkorszerűsítési források maradványára, mintegy 13 millió forintra újra lehet pályázni, amelynek beadási határideje október 31.

A sajtótájékoztatón jelen volt Varga Péter, az Összefogás Pécsért Egyesület képviselője is, aki a kezdeményezője volt a pályázatnak. Varga elmondta, nagyon örült a sok sikeres pályázatnak. A Kertvárosi Lakásszövetkezetek elnöke, Balatoni Árpád pedig megköszönte a kezdeményezést és reményét fejezte ki, hogy folytatódik ez a sikeres korszerűsítési program.

Végül Kővári János megerősítette, hogy a következő 10 évben folytatni szeretnék a panel épületek korszerűsítésének támogatását.

EQM