Pécsi arcok (3.): Besenczi Árpád

- Éppen tizennégy évvel ezelőtt szerződött el Budapestre. Hogyan emlékszik a pécsi évekre? - Lélekben mindig is pécsi maradok, itt születtem, s azt a huszonnyolc évet nehéz elfelejteni, melyet Pécsett töltöttem. Mikor Pestre elkerültem, az első időszakban még nagyon sokszor hazajártam, de ahogy egyre több lett a munka, kevesebb időm maradt erre, így manapság három-négy havonta jövök: a szüleimhez, az öcsémékhez. Édesapámmal pedig sokszor megyünk a szőlőbe: egy kis zsíros kenyér, hagyma és bor, talán nincs is ennél jobb.- Mi volt a váltás oka?- Akkoriban ugyan nagyon jól ment...

Pécsi Arcok - Bencze János: „Újra lesz időm az írásra"

- Egy tapasztalt újságíró nyilván jól érzi a rendszerváltás előtti és utáni munka különbségeit.- Igazából kezdetben éppen azért nem akartam újságírónak állni, mert bonyolult hivatásnak számított a múlt rendszerben „megfelelni az elvárásoknak": láttuk, hogy mi a helyzet a valóságban, s mégis azt várták, hogy mást írjanak az írástudók. Előfordult, hogy egy ÉS-nek elküldött, közveszélyes munkakerüléssel kapcsolatos anyagom másfél évig várt a megjelenésre, mert addig gyötrődtek rajta, hogy lehozzák-e vagy sem - végül a megjelenés után az év legjobb riportjai közé is...

Pécsi arcok (2.): Erős Antónia

- Mi maradt meg a pécsi évekből? Kikre emlékszik szívesen és van-e akit - még szívesebben - elfelejtene?- Mivel nem diákként vagy gyermekként költöztem a fővárosba, már nem érezhetem igazi „otthonomnak", ezért szoktam azt mondani, hogy mindig vidéki, szigetvári maradok. Odaköt minden, a család, a barátok többsége, a gyerekkori emlékek, sok ismerős arc. Jól esik, hogy ha hazamegyek, szinte mindenkit ismerek és mindenki ismer, no persze nem a képernyőről, hanem azért, mert együtt jártunk iskolába, vagy csak egyszerűen, mert egy utcában laktunk. Minden emlék szép, még...