A gyerekek 18,7 százaléka nélkülöz

Felmentette a bíróság a Hír Tv riporterét
Futó Barnabás hozzátette: a bíróság büntethetőséget kizáró ok miatt mentette fel védencét azzal, hogy a történteknek nincs társadalmi veszélyességük. A védő hozzátette: egyelőre nem jogerős az ítélet, mert amennyiben az ügyészség képviselője fellebbezést nyújt be, az ügy harmadfokon folytatódhat. A Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly májusban mondta ki a riporter bűnösségét, és megrovásban részesítette, amiért éles lőszert találtak nála, amikor a Parlament épületébe próbált bejutni 2006 októberében.A riporter a szeptemberi, Szabadság téren történt eseményekről tudósított,...Felgyújtotta magát és autóját egy somogyi férfi
A tűzoltók eloltották a tüzet, kivontatták a garázsból a járművet, és kiemelték a súlyosan sérült férfit - közölte Bíró Gábor. A mozgássérült férfit súlyos, életveszélyes állapotban mentőhelikopter szállította Kaposvárra a Kaposi Mór Oktató Kórházba - tette hozzá.Hasonló eset történt vasárnap, amikor Szentendre és Budakalász között, a 11-es út melletti nyílt mezőn gyújtotta fel autóját egy férfi. Akkor a kocsi tulajdonosát pszichiátriai osztályra szállították, mert - mint kiderült - zavart állapotban gyújtotta fel járművét.Gyenesei: megvan a fedezet...
"Egyetlen olyan igény sincsen, amelyre nem lenne meg a fedezet" - mondta a politikus az iparosított technológiával készült lakóépületek felújításának eddigi eredményeiről és az...Ellopott kábelek miatt...
A bűncselekmény következtében a vonatok csak fokozott biztonsági előírások mellett közlekednek addig, amíg helyre nem állítják a hibát. Ez a MÁV közleménye szerint egész nap eltart majd.A...Lendvai: külső támogatást...
Ha az SZDSZ az új helyzetben még mindig azt mondja, hogy nem beszél a programról, akkor kell "máshogy" támogatást szerezni - jelentette ki a frakcióvezető. "Ha az SZDSZ úgy...Szonda-Ipsos: javult a...
A napilap keddi számában ismertetett, egy augusztusi felmérés alapján készült lista szerint a frakcióvezetők közül Navracsics Tibor áll a legjobban, 38 ponttal a mezőny első felében...MSZP: hiába van egység, ha...
Véleménye szerint a miniszterelnök el tudja érni, hogy az MSZP felsorakozzon mögötte, "ez nem nagy erőfeszítés".Arra a kérdésre, hogy biztos-e abban, hogy az SZDSZ valamennyi...MN: Horn Gábor lett az...
A napilap keddi számában megjelent cikk szerint egy, a párt felső vezetéséhez tartozó forrás azt mondta: a szakértői kormánynak sincs nagy jövője, és akár már a 2009-es európai parlamenti...Derült, száraz, napos idő várható
Előrejelzés az ország területére kedd estig:Kedden országszerte túlnyomóan derült, száraz, napos idő várható. Az északi szél csak időnként élénkül meg.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 25 fok körül várható.Az időjárási helyzet Európában:A Földközi-tenger északi medencéjétől Közép-Európán át egészen a szárazföld északkeleti részéig frontrendszer húzódik. A front keleti oldalán áramló meleg levegő hatására Ukrajnában, a Fekete-tenger térségében még nyári az idő, a hőmérséklet csúcsértéke 30, helyenként 35 fok...Kolompár: "nem fogunk vagonokba vonulni"
Az OCÖ testületének nagyobbik frakciója, az MCF és választási szövetségesei a demonstrációjukat szeptember 20-án, ugyanazon a napon tartják Budapesten, amikor a nyár eleji melegfelvonuláson történt atrocitások után meghirdetett mozgalom is szárnyat bont. Az OCÖ és az MCF elnöke az MTI kérdésére a sajtótájékoztatón azt mondta, az időpont választása véletlen, de megjegyezte, bár magánemberként csatlakozott a Magyar Demokratikus Chartához, a romák tüntetése térben és időben is távol lesz a miniszterelnök által életre hívott mozgalom szintén aznapra tervezett...SZDSZ: határon túli magyar szekció alakult
A szekció célja, hogy az SZDSZ külpolitikájában markáns, hangsúlyos szerepet kapjon a határon túli magyarsággal való foglalkozás - fogalmazott a liberális politikus a külügyi kabinet ülése után.Hangsúlyozta: az SZDSZ vezetése és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke személyesen is azt várja a párt új szekciójától, hogy tekintse át, vitassa meg mindazokat az alapelveket, amelyeket a liberális párt a határon túli politikájában képvisel.Szent-Iványi István elmondta azt is: Fodor Gábor a közeljövőben látogatást tesz Kárpátalján, a Vajdaságban, valamint Szlovákiában, az utak előkészítés a most...Juszt László megtalálta...

Gyurcsány vabankra játszik

Leszúrta a feleségét, majd...
Vezendi Jánosné őrnagy elmondta: a férfi szomszédai vasárnap reggel találtak rá a 63 éves férfira, aki öngyilkosságot követett el.A helyszíni szemle később kiderítette, hogy mielőtt...A balatonalmádiak féltik...
A helyi lakosok készek arra, hogy "leghatékonyabb tiltakozási módszerként" ügyfélként jelentkezzenek be a regionális környezetvédelmi hatósághoz, így lassítva a döntés...Halálos baleset Tamásinál -...
A 65-ös főúton, Tamási után nem sokkal, egy Siófok irányában közlekedő kamion, tehergépkocsi és személyautó ütközött össze egymással - közölte Farkas Kinga sajtóreferens, aki ennél több...Szakértői kormány: Fodor az...
A Szabad Demokraták Szövetségének kérésére a miniszterelnök ismertette az egypárti kormány cselekvési programját, az ellenzéki pártok pedig mind kialakították viszonyukat a...BKV: lopják a menetrendeket
Szilágyi Károly egy zöld csavarhúzóval érkezett a stúdióba, ezzel jelezve, hogy sokan egy ilyen szerszám segítségével emelik ki a menetrendet a megállók tábláiból. A BKV Zrt. egymilliónál több menetrendet helyezett el a bérletpénztárakban, és még az iskolákba, az önkormányzati irodákba, valamint az orvosi rendelőkbe is juttatott azokból, mintegy tízezer darabot - mondta a szóvivő."Azt gondoltuk, ennyi elég lesz" - közölte Szilágyi Károly, hozzátéve: ha valaki nem talál menetrendet a megállóban, hívja fel a BKV ügyfélszolgálatát, hogy pótolhassák azt. Elmondta:...Évadnyitó frakcióülést tart az MSZP
A képviselőcsoport ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke tart tájékoztatót a politikai évad legfontosabb feladatairól. Az ülésen minden bizonnyal szó lesz az MSZP és az SZDSZ lehetséges jövőbeni együttműködésének kérdéséről.Gyurcsány Ferenc kedden jelentette be, hogy pártelnöki minőségében közvetlen politikai tárgyalásokat akar folytatni az SZDSZ-szel arról, miként tudják "a mainál szélesebb együttműködésben a parlamentben, esetleg a kormányban szolgálni Magyarországot". Az SZDSZ pénteken válaszolt; Fodor Gábor pártelnök bejelentette: elfogadja Gyurcsány...Mandur László: a szakértői kormány burkolt üzenet
"Az igazi kérdés, az, hogy az ország előtt lévő kihívásokra van egy megfelelő válaszunk" - fogalmazott a szocialista politikus a kormányfő által vázolt programra utalva. Mint mondta, egy szakértői kormánynak is többséget kell szereznie a parlamentben. "Beszéljük meg a programot. Amíg nem jutunk ezen túl, addig nem tudjuk megmondani, hogy a szakértői kormány mihez kapna többséget" - hívta fel a figyelmet. Gyurcsány Ferenc letett egy dolgozatot az asztalra, amelyben "benne vannak az irányok (...), van miről beszélni" - hangsúlyozta Mandur László.Mint...A rovat további témái
« Előző
37314 | 37341 | 37368 | 37395 | 37422 | 37449 | 37476 | 37503 | 37530 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...