Tizenötmillió forintos bírság a túlsúlyos kamionokra
A közúti közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében a Vám- és Pénzügyőrség és a Magyar Közút Kht. szeptember 1-je óta fokozottan ellenőrzi a Magyarországról kilépő, nemzetközi forgalomban közlekedő nehézgépjárműveket - mondta a regionális parancsnokság sajtóreferense.A nagylaki, röszkei és tompai határátkelőhelyen az ellenőrzés első három napján közel 6 ezer kilépő tehergépjárművet vizsgáltak meg, s közülük 55 kamion közlekedett túlsúllyal. A vámhatóság közlekedési ellenőrei valamennyi esetben eljárást indítottak, s több mint 15 millió forint bírságot szabtak ki az..."Amit én ajánlok, az a legjobb kompromisszum"
A miniszterelnök megismételte: ha a költségvetést nem fogadja el az Országgyűlés, "másnap reggel felsétál a Sándor-palotába".Amit az MSZP ajánl tárgyalási alapnak, az a legjobb kompromisszum, de nyitottan várja az SZDSZ javaslatait - fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök kiemelte, hogy az általa jegyzett Megegyezés című programot az MSZP elnöksége elfogadta, tehát világos a szocialisták pozíciója. "Nekem nem esik le a gyűrű az ujjamról, ha másban is meg tudunk állapodni" - tette hozzá. A Megegyezés program adócsökkentési fejezete Gyurcsány Ferenc szerint jó...Herényi: jövő hét elején lehet a négypárti találkozó
Arra a kérdésre, hogy miért zárt ajtók mögött zajlik majd a találkozó, Herényi Károly azt mondta, ha a televíziók kamerái jelen vannak, "akkor kitör a politikusokból a közszereplő, és kihasználják az alkalmat, hogy a nyilvánosság előtt elmondják a politikai véleményüket, ami nem biztos, hogy azt a célt szolgálja, amiért eredendően összeültek".Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton, a párt választmányi ülése után nyílt levélben javasolta, hogy az ellenzéki pártok vezetői egyeztessenek a jövő évi költségvetési és adótörvényekről. Dávid Ibolya a "megegyezés és a...Szakértői koalíciót javasol...
A napilap pénteki számában megjelent cikk felidézi, hogy a liberálisok pénteken összeülő ügyvivői testülete minden bizonynyal elfogadja Gyurcsány Ferenc tárgyalásra hívó felkérését, ám az...Többfelé erős, néhol...
Várható időjárás péntek estig:A déli, délnyugati szél élénk, elsősorban a Dunántúlon többfelé erős, néhol viharos lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 29 és 34 fok között...A Magyarok Nyilai vállalták...
"Disznószemű Szilvásy!Ez bizony bomba volt.Egy kicsi.De van nagy is.Most csak a nyaralód volt a cél, de következő te lehetsz!Senki nem tud megvédeni.Nekünk nincs honlapunk, a...Gyurcsány Ferenc a...
A miniszterelnök kitért arra, hogy amikor 2006 tavaszán, a parlamenti választás első fordulóját követően nagyjából világos volt, a Fidesz nem nyerhet, akkor a párt elnöke, Orbán Viktor...MSZP: új politikai keret...
Szocialisták politikusok szerint először a közös célokban kellene kiegyezni, és abban, hogy a választásokig hátralévő másfél év igazolhatná a koalíciós kormányzás eddigi lépéseit.A célok...A KDNP tiltakozik a Mavir...
Molnár Béla szerint az eddigi részvénymozgások alapján félő, hogy a privatizált cég előbb-utóbb multinacionális nagyvállalatok kezébe kerül, és a villamosenergia-ellátás ütőerére...Móricka-ügy: elutasították Lévai feljelentését
A hvg.hu augusztus elején a Roma Sajtóközpont híre alapján tette közzé, hogy cigányellenes képregénnyel jelent meg a vicclap legújabb száma.Lévai Katalin augusztus 13-án fordult levélben a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészséghez. Az európai parlamenti képviselő a levelében a roma lakossággal szembeni gyűlöletkeltésre alkalmasnak nevezte a Móricka című vicclapban megjelent képregényt, és ügyészségi vizsgálatot szorgalmazott.Az EP szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője azt írta: a provokatív publikáció ellentmond az alapvető emberi jogoknak, az európai uniós...Szili Katalin Azerbajdzsánba látogat
A házelnököt a hivatalos programra elkíséri két parlamenti képviselő, Halmai Gáborné (MSZP) és Balla Mihály (Fidesz). Szili Katalin találkozik Ogtay Asadovval, az azeri parlament elnökével, valamint Ilham Aliyev államfővel és Artur Rasizadeh miniszterelnökkel. Az Országggűlés elnöke két szakminiszterrel is konzultál, Heydar Babayev gazdaságfejlesztési és Elmar Mammadyarov külügyminiszterrel.Jöhet az előrehozott választás?

Alvó családjára gyújtotta...
Az édesanya és két fia maguk láttak a tűz eloltásához, melyet végül a tűzoltók fejeztek be. A férjet alig egy órával a bűncselekmény elkövetése után elfogták a dorogi rendőrök.Elmondta,...Schengen: az osztrákok...
A lap több olyan esetet sorolt fel, amely arról tanúskodik, hogy az osztrák hatóságok nem hajlandók tudomásul venni, hogy immár a magyarok is teljes jogú európai polgárok, szabadon,...Hárommillió fölösleges...
A cikk ismertetése szerint a veszélyes hagyatéktól nehéz megszabadulni: sem a forgalmazó cégek, sem a hulladékkezelő telepek nem veszik vissza. Az ebből adódó kockázatot jól jellemzi,...Halálos vonatgázolás Győr...
A rendőrségi helyszínelés alatt a vasúti forgalom áll. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja - mondta Stöckert Dávid.Leégett egy családi ház...
Tihanyi Zoltán tájékoztatása szerint a tűz az épület egyik szobájában ütött ki, majd a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre. Mire a tűzoltók kiértek, a ház már teljes terjedelmében égett....Palotaforradalom készül a...
Az MSZP Külügyi Műhelye néven a napokban megalakuló társaságnak több jelenleg is aktív nagykövet mellett főként nemzetközi jogászok, újságírók, gazdasági és sportdiplomáciai szakértők a...Többnyire derült idő várható csütörtökön
Előrejelzés az ország területére csütörtök estig:Többnyire derült idő várható, a napközben időnként megnövekvő felhőzetből inkább csak északnyugaton, északon lehet egy-egy futó zápor. A déli, délnyugati szél megélénkül, többfelé megerősödik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul, de a szélcsendes helyeken ennél hűvösebb is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 28 és 33 fok között várható.Az időjárási helyzet Európában:Az Északnyugat-Európa fölött örvénylő ciklon hidegfrontja a Skandináv-félszigeten, Németország és...Még nincs szabadlábon a kertjét árammal védő bácsi
A bíróság az óvadék iránti kérelmet elutasította, és elrendelte a 68 éves férfi szabadlábra helyezését - mondta a férfi ügyvédje szerdán az MTI-nek.Zagyva Norbert közölte: a végzés nem jogerős, de várhatóan két héten belül megszülethet a jogerős határozat, és reményeik szerint helybenhagyják a szabadlábra helyezést.Szepessy Zsolt, Monok polgármestere az MTI-nek azt mondta: a kesznyéteni férfit szívesen várják lakóként a településre. Segítségképp önkormányzati tulajdonú lakást ajánlanak fel neki, hogy ott biztonságban tölthesse napjait. Hozzátette: ennek költségeihez nem...Kiss-Rigó László püspök nem volt Kádárék ügynöke
A polgári peres eljárás ítéletében Öcsödi Ágnes bíró az elsőrendű alperest, az Élet és irodalom szerkesztőségét arra kötelezte, hogy 15 napon belül tegye közzé: 2006 márciusában valótlanul állították, hogy Kiss-Rigó Lászlónak évek óta módjában állt volna leleplezni beszervezőjét, s valótlanul közölték, hogy tartótisztjét ma is védi, mert "a valóság ezzel szemben az, hogy beszervezésére nem került sor, tartótiszttel kapcsolatban nem volt és jelenleg sincs".A másodrendű alperest, a közszolgálati televízió Az este című műsorát a bíróság arra kötelezte, hogy 15 napon belül...
« Előző
37368 | 37395 | 37422 | 37449 | 37476 | 37503 | 37530 | 37557 | 37584 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Szederkényben lelt otthonra a...