"A hatalomról szól Fodor és Gyurcsány egyezkedése"

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint az MSZP és az SZDSZ egyezkedése nem Magyarországról, nem a jövőről és nem a válságból kivezető útról, hanem kizárólag a hatalomról szól. Márpedig - írta a közleményben - a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásnak az emberek isszák meg a levét.A politikus úgy fogalmazott, hogy a csütörtöki MSZP-SZDSZ tárgyalás történései egyértelműen mutatják, hogy a válságra nem a "kesze-kusza, zárt ajtók mögötti egyezkedések jelentik a megoldást, hanem az, ha az emberek végre visszakapják a jövőről szóló döntés lehetőségét egy előre hozott...

Tizenhét határsértőt fogtak el Csongrád megyében

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a határsértők első csoportját éjszaka, kézi hőkamera segítségével fedezték fel a határrendészek Röszke külterületén. Pál János alezredes közölte: elfogásuk után kiderült, hogy a hat felnőtt és a hét gyerek szerb állampolgár; a jobb megélhetés reményében lépték át illegálisan a magyar államhatárt.Szerda délután indultak el a szerbiai Vranjából, és Németországba szerettek volna eljutni, ahol a felnőttek munkát akartak vállalni - mondta a szóvivő. A négy makedón határsértőt lakossági bejelentés alapján Mórahalom...

Fodor: téma volt a szakértői kormány is

Fodor: téma volt a szakértői kormány is A kormányfő javaslatának látjuk az erényeit is, de az elsősorban az állami szerepvállalás túlterjeszkedésével való "szembe nem nézés" miatt nem elfogadható az SZDSZ számára - mondta Fodor Gábor, aki a liberális delegáció élén a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista küldöttséggel egyeztetett. A több mint egyórás tárgyalást követően Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor külön tartott sajtótájékoztatót.Fodor Gábor kitért arra, hogy ezúttal nem a hogyanra, hanem a mire keresték a választ, vagyis arra, egy politikai megoldás milyen tartalommal szülessen meg. A liberális pártelnök...

Suchman: az SZDSZ ügyvivői...

Suchman Tamás azt mondta: ellentétben azzal a közléssel, hogy az SZDSZ egyhangú döntést hozott a program elutasításáról, ő úgy tudja, az ügyvivői testület 8:4-es szavazással döntött.Fodor...

Az MSZP kijátssza a...

A napilap csütörtöki számában megjelent írás szerint egy nem budapesti szocialista politikus emlékeztetett a zárt ülésen elhangzott felszólalásában arra, hogy egy ilyen lépéssel az...

24 és 30 fok közti...

Várható időjárás csütörtök estig: Csütörtökön napközben a délnyugati országrészben több, másutt kevesebb napsütés várható. Napközben főként az északi országrészben valószínű elszórtan...

Kiképzőtábornak nézte a a...

1. Népszava:"Megfigyelőállásokkal, autógumikból emelt golyófogó falakkal, átláthatatlan kerítéssel ellátott kiképzőbázis létesült Budakeszi határában - tudta meg a Népszava. Az...

Negyven hektáron égett a...

Koncz András tájékoztatása szerint a hármas fokozatú, kiemelt esethez Tabról, Siófokról, Dombóvárról és Sárbogárdról 25 tűzoltó vonult ki, a lángokat, amelyek egy fenyőerdőt...

SZDSZ: cselekvőképes...

SZDSZ: cselekvőképes kormány kell Gusztos Péter szerint a szocialisták és a konzervatívok elfordultak a megoldás keresésétől. Mint mondta, a szocialisták azt...

Kolompár válaszolt a Magyar Nemzetnek

A 2008. szeptember 10-i Magyar Nemzetben megjelent személyemmel kapcsolatos cikkre az alábbiakról tájékoztatom a széles körű közvéleményt.A Magyar Nemzet mindazon állítása, hogy a kiskunmajsai szervezet nem tud a hasábjain közölt összeggel elszámolni, nem felel meg a valóságnak, ezért visszautasítom a valótlan vádakat. OCÖ-s elnökségem során sokszor vádoltak meg, jelentettek fel politikai riválisaim, akiknek nem tetszik a hazai cigányságért tett következetes kiállásom a szélsőségekkel szemben. Az eljárásokat a hatóság bűncselekmény hiányában rendre megszüntette.Felvetődnek bennem...

Az MDF az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Az előrehozott választás teremtheti meg azt a stabil politikai helyzetet Magyarországon, melynek során egy támogatott kormánya lehet az országnak - fogalmazott az ellenzéki politikus, miután előkészítő tárgyaláson találkozott Varga Mihállyal, a Fidesz alelnökével és Latorcai Jánossal, a KDNP országos választmányának elnökével.Hozzátette: reméli, hogy a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ is csatlakozik az indítványhoz.Ha mind a három ellenzéki párt támogatja az MDF javaslatát, akkor meglesz a szükséges többség az országgyűlési határozat elfogadásához, ezután pedig a köztársasági elnöknek...

Új kapitány a kaposvári rendőrség élén

A változást Mergancz Sándor alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember elsejétől megbízott főkapitánya, korábbi kaposvári rendőrkapitány jelentette be szerdán Kaposváron. Mergancz Sándor a sajtótájékoztatón az utódjáról azt mondta: a 33 éves, jogot végzett, több nyelven beszélő, hét évig a bűnügyi osztályt vezető alezredes személyében tapasztalt, elhivatott szakember veszi át a helyét, akivel a szakmai kérdésekről azonosan gondolkodnak. Ez garanciát jelent a folytonosságra, azaz nem lesz törés a városi kapitányság irányításában - tette hozzá a főkapitány. Az...

39 százalék szeretné, hogy...

A felmérés szerint viszonylag magas, 19 százalékos az MSZP kisebbségi kormányzásának a támogatottsága, a koalíció helyreállását a megkérdezettek 20 százaléka támogatta, vagyis a...

Tévedésből gázlopással...

A családfő és felesége az egri rendőrkapitányságtól kapott idézést kihallgatásra, s csak a telefonhívás alapján tudták meg, hogy gázlopással gyanúsítják őket - olvasható a napilapban.A...

Kerékpárost gázolt halálra...

A reggel háromnegyed hétkor történt balesetről Kálmán Gabriella elmondta: egy 51 éves nagyszentjánosi nő szemből ütötte el a személygépkocsijával a 66 éves, kerékpárjával szabályosan...

Világgazdaság: újra lesz...

A gazdasági napilap szerdai számában megjelent cikk szerint az egészségbiztosítási alap idei gyógyszerköltségvetésében 35 milliárdos cégbefizetéssel számoltak a törvényhozók, ebből...

670 milliós felújítás a...

A 100 millió forint önrész mellett címzett állami támogatásból másfél év alatt megvalósult beruházással mintegy ötezer négyzetméteren alakítottak ki 2, 3, 4 és 5 ágyas szobákat, emelt...

Népszava: utcai zavargók...

Megfigyelőállomásokkal, autógumikból emelt golyófogó falakkal, átláthatatlan kerítéssel ellátott a kiképzőbázis, ahol nem tiltott műanyag golyós fegyverekkel gyakorlatoznak rendszeresen...

Fél tucat keresztapa kerül szabadlábra

A napilap ismertetése szerint az 1998-ban elfogadott, de csak öt évvel később hatályba léptetett (a végszavazás és a hatálybalépés között azonban többször is módosított) Büntetőeljárásról szóló törvény értelmében három évnél hosszabb ideig senki nem tartható előzetesben.A Népszabadság példaként említi, hogy két évvel a nyomozás kezdete után emelt vádat az ügyészség a Koszi-klán tagjai ellen. Tíz hónappal később álltak bíróság elé, s mivel három évnél tovább nem tartható előzetesben senki, ítélet pedig még nem született, a gyanúsítottakat szabadon kell engedni. A több mint félszáz...

A nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul

Várható időjárás szerda estig:Túlnyomóan derült, napos idő várható, legfeljebb szerdán délután növekszik meg időnként a felhőzet. Csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 25, 30 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:Izlandtól Írországon át egészen a Pireneusi-félsziget nyugati részéig több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el, amelyhez tartozó frontálzóna mentén gyakran erősen felhős az ég és többfelé esik az eső, záporeső. Szintén ciklon okoz változékony, gyakran...

Gyanúsított lett Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke

A napilap szerdai számának címoldalán kezdődő cikk szerint Kolompár Orbán a vám és pénzügyőrség gyanúja szerint 13 millió forintnyi, munkahelyteremtésre szánt állami támogatást "lovasított meg".A lap úgy tudja, hogy jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt hallgatta ki gyanúsítottként Kolompár Orbánt, feleségét és egyik rokonát a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala.Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettes a lapnak megerősítette: K. Orbánt július 1-én hallgatták ki gyanúsítottként.Az OCÖ elnöke által irányított kiskunmajsai illetőségű Roma...